Itthoni költözés nagy gond, külföldre költözés még nagyobb gond, kutyával költözés gond a köbön. Suba Krisztina külsős szerzőnk egy hete mesélte el kalandjait, zanzásítva csaknem harminc év történetét magyar újságíróként. És a döntést, ami a politikától való megcsömörlést követően betette a kaput, és ami után ő is betette a kaput, de már Magyarország után. Egy hónapja Tenerifén él.
A megszökés utáni megszokás addig nem tudott bekövetkezni az életében, amíg nem érezte maga mellett biztonságban menhelyről mentett kutyáját, Tuttit. A légitársaságok tanulmányozásától a földi szállításig jutott el a szervezésben, legalább nyolc vállalkozóval vette fel a kapcsolatot, mígnem megismerte Rebekát. Tutti goes to Tenerife, első fejezet.
Mindenki ismeri a költözködés hercehurcáját. De hogy oldjuk meg, ha nem egy másik utcába megyünk lakni, hanem külföldre? Mondhatjuk: ááá, ugyanaz, mert csak össze kell pakolni, fel az autóra a cuccokat, és uzsgyi! Igen ám, de ezt csak gondoljuk. Az esetemben a kutyusomról is szó volt. Ember legyen a talpán, aki talál egy rendes szállítót.
Először is keresnem kellett egy olyan szolgáltatót, aki nem csak a dobozokat tudja kivinni Tenerifére, hanem a kutyámat is. Lelkileg már bele voltam betegedve, hogyan fog nélkülem kijutni. Sok gondolkodás, tépelődés, álmatlan éjszaka. Bevallom, először azon gondolkodtam, repülővel viszem ki, de a gondolat gyorsan szertefoszlott. Utánajártam, melyik légitársaság visz egyáltalán kutyát. Ott kezdődik, hogy a fapadosok nem. Na bumm, oké, megyünk tovább. Az Ibériával például meg lehetett volna oldani, hogy először elmegyünk Madridba, és akkor ott átszállunk a tenerifei járatra. Aztán megtudtam, hogy 8 kilóig lehet felvinni kutyát a fedélzetre, de nem csak úgy ám, túrót! A 8 kilót hordozóval, itatóval, takaróval gondolják.
Mármost az én kutyám akkor 9,5 volt. Vagyis ahhoz, hogy felvigyem a gépre, le kellett volna fogyasztanom úgy 6-ra. Hát mondom ez lehetetlen, mert a menhelyről 5 kilósan jött hozzám, szinte csont és bőr volt.
Jó, most lehet azt mondani, hogy a csomagtérben is visznek kutyát. Ezt a megoldást én kizártnak tartottam. Egy: az én Tuttim mert így hívják) nagyon félős, nyilván a múltjából adódóan, mert bántották és az utcán élt. Kettő: olyan hanghatások érik őt lent a csomagtérben, hogy azt egyik kutyának sem kívánom. Volt olyan ismerősöm, aki így vitte ki a kutyusát, azt mondta, egy teljesen más kutya szállt le a gépről, és azóta sem heverte ki a sokkot. Köszike, ez nekem nem kell, nem fogom kitenni Tuttit ennek! De valahogy mégis ki kell vinni.
No, akkor telefonálgassunk, keressünk szállítót! Úgy nyolccal beszéltem. Az egyik azt mondta, hátul tudja vinni a csomagokkal együtt, kennelben, amiben ugye a rázkódástól sérüléseket szenvedhet. Mondom neki, a kutyának ott hátul biztosítani kell a légkondit is a nagy nyári melegben – ez egyébként az egyik követelmény, aminek meg feleljen a szállító – na az neki nem volt. Ok, akkor ez kilőve. Egy másik szállító azt mondta, vele utazna a kutya az utastérben. Na, mondom ez már jobb. Kérdezem tőle, és ha kiszáll valamiért, akkor a kutyával mi lesz? Hiszen azonnal kiugrik a kocsiból. Alapból nem érzi magát biztonságban, mert egy tökidegen emberrel megy el. Azt mondta, azzal nem tud foglalkozni, csak a szállítást vállalja, a felügyeletet nem. Itt már nagyon dühös voltam. Ezt a jelöltet is ejtettem. Hívom a következőt. Azt mondja, úgy tudja vállalni a kutyát, hogy szintén csomagtérben és kennelben, de nem tud állandóan figyelni a szükségleteire, megáll, amikor megáll, és akkor pisilhet a kutya, vagy ihat. Na, ez is állatkínzás. Sztornó. Akkor most mi legyen? Következő telefonszám. Hát, ő legalább tíz nap alatt érne ki Tenerifére. Itt már a szállítás további feltételeit meg sem kérdeztem. Hozzáteszem, a kutyaszállítás alapból 120-140 ezer forint. Teljesen elkeseredtem. Végül, csodák-csodája, sikerült beszélnem egy olyan szállítóval, aki gyakorlatilag a kutyáknak él. Bár nem tervezte, hogy augusztus közepén hazajön Magyarországra, de miután meghallotta, hogy nem csak a csomagokról, hanem egy kutyusról is szó van, megtette.
Tudtam, éreztem, nála jó kezekben lesz Tutti, mert az első kérdése az volt, ágyban alszik-e a kutya. Mondtam, igen. Akkor jó, mert velük is ágyban fog aludni.
Mondta, hogy útközben többször megállnak pisilni, etetni, és a többi, és folyamatosan küld fotókat róla, meg videót. Hát, mondom, ez a főnyeremény!
Elérkezett a pakolás és Tutti indulásának napja. Megjött Rebeka, mert így hívják ezt a nagyon rendes hölgyet. A kutyám azonnal puszival fogadta, pedig ez rá nem jellemző. Érezte rajta a jóságát, a meleg szívét. Elkezdtük felpakolni a dobozokat a nagy kocsira. Végül Tutti is beszállt előre az utastérbe, saját takarójával, az én pólómmal, mert az én illatom kell ilyen esetben. Elindultak. Én ott álltam és zokogtam, hogy mi lesz vele hét teljes napig, amíg nem látom. Biztos megviseli, nyugtatót is vettem neki. De végül minden hepiend lett. Az út során folyamatosan kaptam a tájékoztatást, fotókat, hogy mi van Tuttival. Tényleg ágyban aludt velük, és olyan jól érezte magát, hogy amikor végre megérkezett Tenerifére, alig akart odajönni hozzám. Nyilván teljesen össze volt kavarodva. Én akkor is sírtam, de már örömömben.
Neki is meg kellett szoknia az új helyet, a klímát, ami itt északon hol nagyon meleg, hol nagyon szeles és hideg. A kezdet nehéz volt, mert ő otthon eleve szobakutya volt, itt pedig alkalmazkodnia kellett, mert nem jöhet be a lakásba. Egy nagy, kinti kennelbe került. Az első két éjszaka iszonyú volt. Sírt és ugatott. Nekem meg megszakadt a szívem, mert tudom, nem jó neki. Sosem sírt még. Aztán, gondoltam, ez így nagyon nem jó. Ezért a fekhelyét zárt térbe tettük. Éjjel nyitva van az ajtó, jöhet-mehet egész éjszaka. Ez volt a megváltás. Már az első éjjel végig aludt. Nem sírt, nem ugatott. Azóta Tutti élvezi az életet, kint van két nagy kutyával, kergeti a tyúkokat és a gyíkokat, eszi a fáról lehulló avokádót, ráérzett a nyers tojás ízére, és hatalmas területen futkározhat egész nap. Megszerette az új helyét, igazi kis tanyasi kutya lett belőle. Sosem gondoltam volna.
Szóval, amikor azt hisszük, csak nekünk, embereknek nehéz az országváltás, akkor gondoljunk bele, milyen nehéz a kedvenceinknek is. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, és bizonyosodjunk meg róla, hogy az utazáskor vajon tényleg jó kezekbe kerül-e.
