pályázat;Freeszfe Egyesület;

- Hol van a vörös vonal? - Ökológia, gender, oktatás mint színpadi témák

Ne csak nézd! címmel hirdetett pályázatot a magyar dráma napján, szeptember 21-én a Freeszfe Egyesület. A kezdeményezés célja, hogy támogassa a tehetséges alkotókat és független előadó-művészeket olyan új színpadi produkciók létrehozásában, amelyek aktuális szociális dilemmákat dolgoznak fel.

A pályázat három kategóriában várja a jelentkezőket, mindegyik egy-egy fontos témakört ölel fel, és egy meghatározott helyszínhez kötődik. A Trafóklubban – Az ökológiai krízis mentális hatása, cselekvési horizontunk és illetékességünk. Mi vár ránk a jövőben, és hogyan jutottunk idáig? – kérdést boncolgathatják az alkotók. A Jurányi Kamarateremben a – Nemek közötti egyenlőség, női jogok a társadalomban, női szerepek a családban – kerülnek középpontba. Az Örkény Színház Stúdiójában pedig – Oktatás, pedagógusok és/vagy diákok helyzete, ellenállás vagy megalkuvás, maradni vagy elmenni külföldre? Hol van a vörös vonal? – dilemmáját járhatják körül a pályázók.

A nyertes produkciókat kiemelkedő támogatásban részesítik. Kategóriánként egy-egy nyertes pályázat nettó egymillió forintot kap az előadás létrehozására és bemutatására. Emellett a szervezők biztosítják a helyszínt, a technikai hátteret, próbatermet, valamint teljes körű produkciós és marketing támogatást. Különlegesség, hogy minden győztes alkotást egy-egy művész mentor is segít majd a folyamat során.

A pályázaton alkotóművészek, magánszemélyek vagy csoportok, illetve már működő szervezetek is indulhatnak, ám állandó állami vagy önkormányzati támogatással rendelkező, illetve évi 150 millió forint feletti bevétellel bíró szervezetek nem vehetnek részt.

A pályázatok beadási határideje november 10., az eredményhirdetésre december 10-én kerül majd sor. A bemutatókat pedig 2025 májusára tervezik.

A kuratórium az elbírálásnál többek között olyan szempontokat vesz figyelembe, mint a megvalósíthatóság, az új formanyelvek alkalmazása és a társadalmi kérdések iránti érzékenység.

A kezdeményezés lehetőséget teremt a független művészeknek, hogy fontos társadalmi kérdésekről alkossanak. A Freeszfe Egyesület pályázata nem csak az alkotókat segíti, de a közönségnek is lehetőséget ad arra, hogy friss, gondolatébresztő előadásokkal találkozzon, amelyek reflektálnak jelenünk legégetőbb problémáira.

„Mennyire meghatározó a kísérleti fotográfiában a múlt és a jelen kapcsolata? Hogyan lehet a hagyományos, analóg technikákat újraértelmezni a kortárs művészet kontextusában? Mekkora az analóg képkidolgozás energialábnyoma, és mennyi szeméttel jár? És milyen alternatív, kísérleti eljárások használhatóak helyettük?” – indítja kurátori szövegét Szakács Emese Bíborka az FFS Kísérleti idő kiállításán.