robbanás;Libanon;Tajvan;Tajpej;személyhívó;BAC Consulting;

A személyhívókban 1-3 gramm robbanószert rejtettek el, ezek egyidejű aktiválása vezetett a detonációkhoz

- Kihallgatták a felrobbant személyhívók ügyében felmerült magyar cég tajvani munkatársát, az ugyancsak érintett bolgár Norta Global norvég tulajdonosa eltűnt

Rinson Jose kedden egy előre tervezett üzleti útra indult, munkaadója azóta nem tudja utolérni.

A tajvani sajtó beszámolója szerint a BAC Consulting Kft.-nek volt egy apró irodája Tajpejben, aminek egy helyi nő, Wu Yuzhen volt a képviselője. A nőt kihallgatták a helyi rendőrök – vette észre a hvg.hu

A portál összefoglalója szerint a China Times beszámolójában az áll, hogy a több tucat ember halálát és több ezer ember sebesülését okozó személyhívók tajvani licence-tulajdonosa, a Golden Apollo elnöke már csütörtökön beszélt a BAC Consulting tajvani irodájáról. Szavai szerint fel is hívta a cég ottani képviselőjét, akit számon kért, amiért tevékenységükkel „megölik” őt, ellehetetlenítik az üzletét.

A helyi rendőrfelügyelő azon a napon, szeptember 19-én adott utasítást arra, hogy kutassák át az Apollo és a BAC összesen négy irodáját Tajpej két kerületében.

Az ügyészek lefoglalták az Apollo szállítmányozási nyilvántartásait és a BAC-cal kötött szerződését, mely szerint a BAC személyhívónként 15 amerikai dollárt fizetett az Apollónak a licence-ért.

Még ugyanazon a napon kihallgatták Wu Yuzhent is, aki a BAC kapcsolattartója volt Tajpejben. A nő két órán át volt bent a rendőrségen, de a rá váró helyi médiának nem nyilatkozott.

A China Times szerint egyébként egy apró, két négyzetméteres irodáról van szó, ami a beszámoló alapján egy közös székhely volt, és idén áprilistól jövő márciusig bérelték ki havi 2800 jüanért.

A tajvani hatóságok hangsúlyozták, hogy nem büntetőügyben nyomoznak, az országból senki sem vett részt a terrorcselekményekben, a Golden Apollo tulajdonosát is csak tanúként hallgatták meg. A gazdasági minisztérium pedig leszögezte, hogy az Apollo nem exportált Libanonba, jóllehet összesen 260 ezer személyhívót adott el külföldre, elsősorban európai és amerikai országokba. Tajvanon felmelegítették egy médiaszemélyiség korábbi, 2011-es posztját is a közösségi médiában, eszerint a Golden Apollo partnerei között amerikai kormányzati szervek is szerepelnek, köztük olyanok, amelyek a katonai hírszerzés területén működnek.

Állítólag a BAC Consulting tulajdonosa, Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria a tanulmányainak jelentős részét Angliában végezte, illetve a hasonlóan fedőcégnek tűnő bulgáriai Norta Global norvég tulajdonosa, Rinson Jose is élt Londonban. A Daily Mail ezzel kapcsolatban arról ír, a London School of Economics részéről közölték, hogy

a Bársony-Arcidiacono által jelzett években nem is adtak ki politológiai diplomát, az Oriental and African Studies School pedig nem tudta megerősíteni, hogy a nő ott tanult volna.

A brit lapok azt is tudni vélik, hogy Rinson Jose 1,3 millió fontot fizetett Bársony-Arcidiaconónak „a Moszad által szervezett” ügylet részeként.

A 39 éves Jose Indiában született, de norvég állampolgár, aki a robbantások napján eltűnt, és azóta nem tudni, hol van.

A férfi kedden egy előre tervezett üzleti útra indult. A munkaadója az NHST norvég médiakonszern, ahonnan azóta nem tudják utolérni.

Josénak eddig volt egy profilja a Founders Nation oldalon, amely egy olyan intézmény, amely többek között izraeli startupokba fektet be. A férfi ezen az oldalon társakat keresett egy vállalkozás elindítására. 20-án este azonban a HVG már úgy találta, hogy nem működik ez az oldal sem, ahogy sorra tűnnek el a világhálóról Bársony-Arcidiaconóról szóló bejegyzések is. A portál kiemeli, a Founders Nation egyik partnere a Mamram Egyesület, amelyet az izraeli védelmi erők elit kiberegységének korábbi parancsnokai hoztak létre, hogy segítsenek megtalálni az izraeli technológiai tehetségek következő generációját.

Mint arról lapunk is többször beszámolt, a terrorszervezetnek számító katonai szárnnyal is rendelkező Hezbollah több ezer tagjánál először a csipogó néven ismert kommunikációs eszközök, később pedig walkie-talkie-k is felrobbantak.

A csipogók típusa egy tajvani céghez köthető. Ez a vállalat azonban a támadás után rögtön bejelentette: nem érintettek, a névhasználatot, a licencet átadták, a gyártást egy magyar cég, a BAC Consulting intézte. A BAC Consulting vezetője – mielőtt elérhetetlenné vált volna – az NBC Newsnak annyit mondott: „Nem én készítem a csipogókat, csak közvetítő vagyok.” A New York Times arról írt, a magyar vállalatot az izraeli titkosszolgálat alapíthatta és részese lehetett a csipogókat a Hezbollahhoz eljuttatott céghálózatnak. A Telex későbbi cikke szerint ebben a céghálózatban játszhatott kulcsszerepet a bolgár Norta Global is.

Lapunk érdeklődésére Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő nemrég arról beszélt, az egy nagyon pozitív hír, hogy a budapesti székhelyű BAC Consulting csak egy átrakó cég volt, ha a csipogókat, személyi hívókat itt szerelték volna össze, akkor az kiválthatna egy nagyon komoly megtorlást a Hezbollah részéről. Tarjányi Péter osztja azokat véleményeket, amelyek szerint egyértelműen a zsidó állam áll a támadás mögött. Úgy fogalmazott: a legvalószínűbb, hogy Izraelben, vagy Izraellel baráti viszonyban lévő Közel-keleti országban gyárthatták a csipogókat. Szerinte a magyar és más fedőcégeket az izraeli szolgálatok arra használhattak, hogy elfedjék, valójában milyen útvonalon jutottak el Libanonba a személyi hívók.

A michigani Detroit elővárosában, Farmington Hillsben rendezték be azt a tévéstúdiót, ahol az amerikai nők tízmilliói számára igazodási pontként szolgáló talk-show műsorvezetőbeszélgetett a demokrata elnökjelölttel a választás legégetőbb kérdéseiről.