- Barbárok

Többen csodálkoznak barátaim közül azon, hogy miközben az influenszerek által a gyermekvédelemért meghirdetett tüntetésre százötvenezren jöttek el, most meg nincs semmiféle felháborodás, amikor az áldozatoknak nem fizetik ki a sérelemdíjat, és újabb esetek kerülnek napvilágra. Pedig egyszerű az eset: a februári tüntetés volt kivételes, a közöny, amivel minden nap találkozunk, amit látunk az a rendszer. Számtalanszor észleljük, hogy senki sem siet egy megtámadott nő, idős ember, vagy gyerek segítségére. Üdítő kivétel, ha felsegítenek valakit az utcán, ha az Árpád hídon életveszélyesen száguldozók rendszámát megjegyzik, ha szembe mernek szállni a – valószínűleg a saját–gyermekét verő felnőttel. Magánügy=magánérdek=magánember=magányember. Csak az erő, csak a vagyon, csak a hatalom számít. Az emberi méltóság értéke, főleg, ha nőkről, gyerekekről, idősekről van szó alig.

A CSELÉD FOGYÓESZKÖZ A polgári társadalom, a polgárok tudatossága ott kezdődik, ahol a családi vagyon, a birtok, a műhely, a bolt, a praxis megtartásában mindenki részt vesz, mindenkinek van teendője, felelőssége, érdeme. Mindenki elismerésre számíthat, a legkisebbtől a legidősebbig. A szerencsés családok azok, amelyek nem egymás rovására, hanem együtt gyarapodnak. Ahol meg is sokszorozzák és nem csak elosztják, amijük van. Aki életét csak a cselédsoron, a szoba-konyhában élhette le, az annak örül, ha békén hagyják, ha magányába valamit hazavihet. Akinek az uraság vagy a tulajdonos által megünnepelt jeles napokon vetettek oda egy jobb falatot, aki szolgálóként, inasként, segédként, kifutóként alulról méri hozzájuk magát, az nem ismeri (el) a saját és önmagához képest kisebb családtagjai méltóságát.

Félreértés, hogy a százezrek a gyermekek védelmében mentek februárban tüntetni, valójában a zsarnok képmutató, cinikus felháborítóan gőgös szemforgatása, a törvények semmibevételében mutatkozó gátlástalansága vitte ki a népeket a budapesti Hősök terére. A rendszerváltó indulatot jótékonyan takarhatta el, álcázta politikamentesnek a gyermekeket kihasználó, megalázó bűnözőknek adott zsarnoki kegyelem miatti felháborodás. A gyermekek védelme mögé bújva tovább lehetett fenntartani a gyávaságot, hogy „csak semmi politika!”.

A törvényeknek, az erkölcsnek és a zsarnok szájából hirdetett ájtatos prédikációnak ellentmondó önkény azonban még azokon a végeken is érthetővé tette a felháborodást, ahol az asszonynak és a gyereknek kuss a neve, ahol az idősek utoljára ülhetnek az asztalhoz, ahol a gazda elsőként merít a levesből, és ő veheti ki a húst. Mert ne tévedjünk, hazánkban csak a falon függő naptár lapjaiból következtethetünk arra, hogy a XXI. században élünk. Azok, akik barátaim közül szavazatszámláló önkéntesként 2022-ben arra számítottak, hogy saját kezükkel akadályozzák meg a Fidesz választási trükkjeit, a szavazóhelyiségben szembesültek azzal, hol tart Magyarország.

Nem az a kérdés, hogy még a budapesti külső kerületekben is előfordul írástudatlanság; nem az a meglepetés, hogy a nagyvárosokban sem mindenki érti azt, amit a szavazólapról elolvas; hanem az, hogy az évszázados sötétség nem csupán a POLITIKÁT, de a mindennapokat is elborítja. Nem szélsőség, hogy a gyerekeket pofozzák, vagy olyan súlyosan megverik – „leesnek az ágyról” –, hogy a sérüléseik miatt kórházba kell őket vinni. Nem szélsőség, hanem mindennapos gyakorlat, hogy a férfi „kíméletes” ütéseivel mutatja ki a szeretetét asszonya iránt, és nem falun vagy tanyán, de városi körfolyosós lakásban is.

A „kerál” magánügye, hogy ellopja, ami a miénk, az viszont a saját magánügyünk, hogyan tesszük tönkre gyerekeink, asszonyunk életét. Hisz a cseléd – mi magunk is – nem számos, fogyóeszköz.

A TE ÉLETEDET LOPJÁK EL! Hiába papolta az ellenzék éveken át, hogy a vezér diktatúrát, maffiaállamot épít, fasiszta mutációt valósít meg, mert az élet kettévált, ahogyan az egykori német újságírónak, Günther Wallraffnak a könyvcíme mondja: „Önök ott fenn, mi itt lenn!”. Ott fenn az ellenzék vezetői interjúban, cikkben, könyvben, írásban mutatják be, bizonyítják, mi folyik a vezér országában, de szövegük „ultrahang”, nem megy be a nép fülébe, és ha bemegy, nem értik, és ha értik, inkább nem is hallják, hogy ne legyen belőle baj.

Amit értenek, hogy akkor van közmunka, akkor van segély, akkor van krumpli, akkor számlázhatnak alvállalkozóként, akkor tarthatják meg állásukat, ha odateszik a keresztet, ahová a vezér és alvezérei mondják. Amikor „váratlanul megjelent közöttük Magyar Péter”, a „legfelsőbb hely” jólértesültségét árasztva, aki ráadásul kérlelhetetlen nyerseséggel, a tolvajokat nevükön és tolvajként megnevezve, érthető szavakkal hirdette az igét a főtéren, a kocsma vagy a templom előtt, „itt lenn”, az általa tartott gyűlésen egy pillanatra elhittük, hogy a „kerál” magánügyét védő kristálytükör meghasadt. Ha a kocsma előtt, a templomtéren ott volt Mari néni és Jóska bácsi, meg a Máris szomszéd is, immár vállalhatóvá, letagadhatatlanná vált, hogy én is meg Te is hallottad, hogy itt bizony mindent ellopnak. Egymást bátorítva megbátorodtunk.

AKIK MÁR NEM LESZÜNK SOSEM. A vezér az ötödik választást 2022-ben megnyerve negyedszer szerezte meg a parlamenti mandátumok kétharmadát, azaz a teljhatalmat, amihez - a köztársaság intézményeinek saját személyére írásán túl - a pénzszórással tudatosan ébresztette fel a Kádár János által betanított pavlovi reflexet: „ne törődj azzal, mi van az országban, ha tele a has”. Ám az is segítette a győzelmét, hogy a népesség összetétele megváltozott: a választásra jogosultak egy tizede, a biztos választók 15 százaléka (700 ezer felnőtt) már nincs az országban, és ettől az itthon maradottak megvásárolhatósága nagyságrendekkel javult.

De másfél évvel a választások után minden megváltozott: elfogyott az emberek pénze, a Brüsszelt meghódítani készülő vezér magabiztossága megkopott, a szóvirágok elhervadtak, a bátor vezérről kiderült, hogy Putyin fenekéből kilógó muszkavezető. Azt, hogy a király meztelen, nekünk, az itthon maradottaknak csak az egy utcagyerek pimaszságával („Hallod-e te Rogán Antal!”) belépő új szereplő tudta az arcunkba vágni. Mi eddig az ellenzék vezéreinek bátor okfejtéseit jól fűtött vagy jól hűtött termekben, a TV-ből meg az újságból hallgattuk, olvastuk. A pimasz utcagyerek meg az utcán, a téren, a kocsma előtt tűnt fel, és sokan érzik, hogy aki kimarad, az lemarad.

A pimasz utcagyerek minden térre elment, ezért a tereken egyre többen lettek. Az az elfáradt közönség, amelyik éveken át, jámboran végighallgatta a tíz-húsz ellenzéki szónokot, a pimasz utcagyerekre kezd figyelni, mert ő mondja ki azt, ami tarthatatlan: a forró műtő, a krétanélküli tábla, a soha meg nem érkező vonat. Az a hétszázezer hazánkfia, akinek egy évtizeden át volt türelme a tüntetéseken órákon át végighallgatni tíz-húsz összefogásról papoló, de a valóságban egymás ellen acsarkodó szónokot, már Bécsben, Londonban, Koppenhágában vagy nyugdíjasként otthon maradt. Magyar Péter fellépéséig a városok a külföldre távozott, elfáradt bizakodók hiányában újra csendesekké váltak. Az ellenzék vezetői ehhez a csendhez szóltak, a csend hallgatta az ellenzéket. A bársonyos csendet megtörte az érdes, pimasz hang.

A  BARBÁROK NYELVE. Vezetheti-e a pimasz utcagyerek a kitörést a magánügy = magánérdek = magánember = magányember szekérvárából? Vállalja-e a pimasz utcagyerek a kiállást nyomorult hajléktalanok, menhelyi elesettek mellett? Vállalja-e a szemben állást a gonosz vezérrel és hóhér hivatalnokaival, akik a hajléktalanok bögréjéből a meleg levest a csatornába löttyintik? Szembeszegül-e a pimasz utcagyerek az agresszor Putyin szövetségesével, a muszkavezető vezérrel, nyíltan szolidaritást vállalva a megtámadott ukránokkal, vagy éppoly nevetségesen önző kibúvókat keres, mint a vezér és nacionalista talpnyalói? Párosul-e az Unió értékeinek képviseletével az uniós polgároktól származó pénz megszerzésének szándéka?

Megérti-e a tüntetések népe a pimasz utcagyereket, ha elkezd az önzéssel szakítva, az eddigi ellenzék nyelvén beszélni? Hogyan kell azokhoz beszélni, akik úgy nőttek fel, hogy egy falka juhért bocsánatos bűn agyonverni a juhászt és siheder fiát (ld. Móricz Zsigmond Barbárok című elbeszélését), akiknek a nevében Lázár János arról beszélt, hogy mindenki annyit ér, amennyije van? Nem hagyják-e faképnél a pimasz utcagyereket, ha a polgári lelkiismeret szavát is kimondja?

A pimasz utcagyerek a kocsma vagy a templom előtt azokat is megszólította, akik a barbárok nyelvét beszélik, ám demokráciában az akadémikusnak és a kubikosnak, a diakónusnak és a tolvajnak, a családanyának és a melegnek egyaránt egy-egy szavazata van. Csak az akadémikushoz, a diakónushoz, a családanyához az ő nyelvükön kell és szabad beszélni? Erkölcsnélküli az, aki a barbárok nyelvét is érti?

„DE HISZ LEHET TALÁN MÉG! A HOLD MA OLY KEREK!” Ma még nem tudhatjuk, hogy valóban egymásra talál-e a vezér nélküli sereg és a sereg nélküli vezér. Az már biztos, hogy a zsarnokkal szemben álló tömegnek egyetlen vezére van: Magyar Péter. Nagyon nagy teher (még neki is) ezt a tényt elfogadni és tudomásul venni. Nem csak amiatt, mert ezt az egyszemélyes vállalkozást kell rövid idő alatt vállalható emberek tucatjaival közösséggé, csapattá formálnia, olyanná, amelynek minden posztját alkalmas, erkölcsös, képzett és meggyőződéssel rendelkező, ezért meggyőző személyiségek töltik be.

A teher attól sem lesz könnyebb, hogy állandóan - a zsarnokkal való folyamatos versengésben – bizonyítania kell rátermettségét, példamutató erejét és a közönség által követhető nyelvezeten kell megfogalmaznia a célját. Azt a célt, hogy zsarnokdöntésre készül, és ebben nem köt kompromisszumot. A teher attól sem lesz kicsi, hogy úgy kell meggyőznie a zsarnokság megdöntését tőle várókat, hogy nem gazsulál nekik, vagy nem bonyolódik akadémikus vitákba, ellenkezőleg, tetteivel minden percben bizonyítja, hogy képes és át is akar gázolni ezen a mocsáron.

Nem az a kérdés, hogy követett-e el hibákat, mert bizony számosat (ilyen pl. az Iványi melletti egyértelmű kiállás hiánya vagy a jogállamiság lekicsinylése). Nagyot még nem tévedett, nagy hibát még nem követett el, és folyamatosan korrigálta kezdeti butaságait (ilyen volt az orosz agresszió elítélésének bizonytalansága). Bírálóinak igazuk van: nem született félelem és gáncsnélküli lovagnak, de az egyetlen volt, aki félelem nélkül nyakába vette az országot, és megüzente, hogy itt a vége. Ha elbukik, mi is vele bukunk, akár szeretjük, akár utáljuk. Ha elbukik, mi is vele bukunk, akár a falka juhért bicskázó barbárokhoz, akár a városi nadrágosokhoz tartozunk. Neki is, nekünk is egy-egy szavazatunk van. 

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.