Oroszország;földgáz;Magyarország;csúcs;felár;

A barátság inkább felfelé húzza az orosz gáz árát

- Kilőtt a felár, amennyivel Vlagyimir Putyin többet kér Magyarországtól az orosz földgázért

Júliusban a Kreml kiugró sápot szedett a nekünk szállított fűtőanyagon. Ez több mint egy és negyedéves csúcspontnak, de hosszú évekre visszatekintve is kiugró szintnek számít.

Júliusban 12 százalékra ugrott a hozzánk érkező orosz gáz nyugati tőzsdéhez viszonyított felára – számítottuk ki az EU statisztikai hivatalának minapi frissítése alapján. Ez több mint egy és negyedéves csúcspontnak, de hosszú évekre visszatekintve is kiugró szintnek számít.

Az Eurostat-adatsor tanúsága szerint júliusban – köbméterenként 34 megajoule-os fűtőértékkel és az MNB hivatalos forint-euró-árfolyamával számolva – orosz gázárunk 12 százalékkal köbméterenként 131 forintra nőtt. A TTF-nek nevezett holland gáztőzsde irányadó, két hónappal korábbi, vagyis májusi ára ugyanakkor „csak” 9 százalékkal emelkedett, ami így 117 forintos átlagot mutatott. Ennek folytán az eddig is – júniusban például 9 százalékkal - drágább orosz gáz felára még tovább, 12 százalékra nőtt. Az árarányokra jellemző, hogy míg a rezsicsökkentett háztartási rezsi gáztermék-tétele köbméterenként 50-60 forint – vagyis annak behozatala még mindig tetemes állami támogatást igényel -, addig az átlag feletti fogyasztás úgymond „lakossági piaci” gázártétele a tényleges tőzsdei szintet változatlanul több mint négyszeresen meghaladja.

(Az amszterdami börze és a magyar kormány által is használt mértékegységekre lefordítva, míg orosz gázunk 2024. hetedik havában megawattóránként 31-ről 35 euróra drágult, addig az annak alapjául szolgáló, májusi TTF 29 euróról 32 euróra nőtt.)

Júliusban 493 millió köbméter orosz gázt kaptunk. Ez 14 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Ez azért fura, mert az idei havi adatok eddig jóval nagyobb különbségeket mutattak. A többletvásárlások üteme tehát apad. Igaz, az oroszoktól júliusig beérkezett, összesen 4,3 milliárd köbméter összességében még így is közel felével haladja meg az előző évben érkező mennyiséget és már közelíti a 2021 végétől érvényes új, hosszú távú államközi gázvásárlási megállapodásban rögzített, évi 4,5 milliárd köbméteres szintet.

Az árkülönbségből adódóan, ha a júliusi mennyiséget nem az oroszoktól, hanem a két hónappal korábbi, piaci áron szerezzük be, úgy közel 7 milliárd forinttal jobban jártunk volna. Eme számítási mód alapján az orosz kapcsolaton elszenvedett veszteségünk az év eleje óta 19 milliárd, az új szerződés 2021. októberi életbe lépése óta pedig 253 milliárd forintra tehető.

Ha egy pillanatra eltekintenénk a Magyarországot elvileg 2036-ig gúzsba kötő magyar-orosz gázvásárlási megállapodás lététől, úgy a júliusi TTF ismeretében kijelenthető, hogy egyazon hónap során azonos mennyiséget tőzsdei áron beszerezve ötmilliárd forintot takaríthattunk volna meg. Eme számítás alapján az év eleje óta 57 milliárd, 2021. októberétől számítva pedig 299 milliárd forintot buktunk Putyin barátságán.

A TTF elmúlt időszakban tapasztalt hullámzásából és a két hónapos árelcsúsztatásból kiindulva, augusztusra, orosz gázárunk tekintetében, folytatódó drágulás borítékolható, amit szeptemberben némi enyhülés, októberben viszont egy még jelentősebb árugrás követhet. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nyilvántartása szerint augusztus közepén a hazai tárolókban 5,51 milliárd köbméter gáz állt. Ez kilenctizedes töltöttség, egyszersmind a kimutatásban szereplő hét év második legmagasabb szintje. Mivel ugyanakkor a feltöltés elvileg októberig tart, az akkorra valószínűsíthető áremelkedés ismeretében talán hasznosabb lenne a teljes feltöltést korábbra ütemezni.

Vlagyimir Putyin nem a háborús vélemény alapján szab tarifát

Júliusban az Eurostatnál nyilvántartott 14 tagállami oroszgáz-vásárlás közül köbméterenként 131 forintjával Magyarország fizette a harmadik legmagasabb díjat – számolható ki az uniós adatbázisból. Ez júniusi, ötödik helyezésünkhöz képest érdemi romlás. Annál is inkább, mert a nálunk drágább csehek változatlanul csak jelképes mennyiséget, 8 millió köbmétert vesznek. De a Magyarországra szállított, 493 millió köbméternek a legtöbbet fizető hollandok is csak a negyedét igényelték. A legolcsóbban, 49 forintért a litvánok kapják az orosz fűtőanyagot. Ezek szerint Putyin gáztarifáját az ukrajnai hadműveleteikkel kapcsolatos álláspont nem befolyásolja. A júliusi tarifaátlag 114 forint, ami egy hónap alatt 6 százalékos emelkedés. Mennyiségben a másodikról éppenséggel az ötödik helyre estünk. A nálunk hagyományosan többet rendelő franciákon túl - akik hajókról, LNG-nek nevezett, cseppfolyósított földgázt vesznek - most a hozzánk hasonlóan vezetéken vételező görögök és olaszok, valamint a szintén LNG-t vásárló spanyolok is beelőztek. Míg az olaszok szűken, a spanyolok pedig bőven megkétszerezték júniusi mennyiségüket, a magyarországi szállítások éppenséggel negyedével estek. A nyilvántartott ügyletek közül, a franciák, az olaszok és a spanyolok után, a maga 64 milliárd forintjával, júliusban Magyarország fizette Moszkvának a negyedik legmagasabb összeget. (A csak mennyiségi adatot szolgáltató Franciaországnál átlagtarifát számoltunk.) Júliusban az Eurostat-listán szereplő tagállamok összesen 4,2 milliárd köbméter orosz gázt szereztek be. Bár ez egy hónap alatt tizednyi emelkedés, a mennyiség változatlanul meg se közelíti a háború előtti szintet. A kifizetett összeg 1,1 milliárd euróról – 429 milliárd forintról –, 13 százalékkal, 1,2 milliárd euróra - 484 milliárd forintra - nőtt. Megjegyzendő, hogy több tagállam, így Ausztria vagy Németország, ide nem szolgáltat adatot.

2024 első félévében az MVM minden fontosabb eredménymutatója több százmilliárdos profitot mutatott – derül ki az állami energiacsoportnak a tőzsdeképesség jegyében immár harmadik alkalommal közzétett, nemzetközi számviteli elveket követő féléves pénzügyi kimutatásából.