Eljön az a pont, amikor az embernek elege lesz mindenből, mindenkiből. Ami miatt kicsordul az a bizonyos demizson − igen, a pohár kifejezés néha kevés −, az lehet a bürokrácia, a biztosítóval való küzdelem, a vontatott ügyintézés, a hatalmi játszmák. Vagy egy-két ember. Talán éppen egy közös képviselő adja meg a kegyelemdöfést. Szerzőnk, Suba Krisztina bemutatkozó írásában arról a hónapokig tartó kálváriáról olvashatunk, ami után úgy döntött: feladja a közel 30 éves médiakarrierjét, elköszön családtagoktól, barátoktól, és Tenerifére költözik.
Sokan ismernek engem a médiából. Majdnem 30 évig ebben a világban dolgoztam, vagyis igazából inkább éltem. Hiszen ebben a műfajban, valljuk meg kevés a szabadidő, gyakorlatilag 24 órában kell követni az eseményeket. Ez pedig sokszor felemészti a magánéletet is. Persze sokan azt mondják, lehet egyensúlyt teremteni, de ez nem könnyű. Ott kell lenni fejben a munkában még otthon is. Amikor valaki már érzi azt, hogy elég volt ennyi év után, és jön a kiégés érzése, akkor már nemcsak az agy, hanem a test is jelez. Ugye sokan tudjuk miről beszélek. Már a mindennapokat is utálod. Mondják a barátok, ismerősök, hogy valami másba kell kezdeni, változtass a mindennapokon, de talán ennyitől még az ember nem feltétlen hagyja el a hazáját.
Számomra azonban nemcsak ez volt a probléma. Hanem a POLITIKA. Ez volt az a másik pont amiért döntöttem, léptem, változtattam. Mert már nem bírtam. Mert nem előrébb jutottam hanem hátrébb, mert minden egyes lépés amit a kormány tesz csak rosszabbá tette az életemet. Egyre több a sarc a nyakunkon. Valahogy azt éreztem , hogy megfojt az, ami otthon van. Kéne egy kis levegő, de az sincs, sőt ez egy posvány a bűzével együtt.
Aztán 2023-ban szembesültem azzal, hogy milyen a valódi bürokrácia. Persze addig is tudtam, de amikor a saját tulajdonodról van szó másképp érzed, érzékeled. Amikor a törvény például jobban véd egy közös képviselőt, aki bármit megtehet a lakóval szemben és kijátszhat bármit, akkor már tényleg elég.
Történt ugyanis, hogy a szomszédommal közös falunk beázott. Nem kicsit, nagyon. Bejelentettük a közös képviselőnek 2023. június 9-én. Gondoltuk a szomszédommal, hogy majd lesz valami, intézkedik, hiszen ez a dolga, ezért fizetjük. Hát nem. Jött egy emberkéje, aki vágott egy lukat a falban oszt ennyi. Na jó, meg kicserélte az eresz csövet. A bejelentés után már eltelt egy hónap, de semmi konkrét nem történt. Persze hívogattuk, emaileztünk, hát arra sem igazán emelte fel a kényelmes valagát. Mi addig is áztunk és penészes falban éltünk.
Előzetes bejelentés nélkül megjelentek a munkások július 10-én. No mindegy gondoltam, örüljünk mert valami megmozdult. Á, kis buta, naiv lakók. Dehogy is. Felásták a teraszunk előtti területet, elmentek, és ennyi. Hiába az emailek tömkelege, a telefonhívás. Válasz nagyjából annyi volt, hogy dolgoznak az ügyön, keresik, honnan jöhet be a víz a lakásokba. Már július végét írtunk. Válaszokat továbbra sem kaptunk, gondoltuk, elindítjuk a birtokvédelmi eljárást. Időpont egyeztetés, hivatal, kézzel írt beadvány, mert máshogy nem fogadják el. Egy hónap múlva kijöttek a hivatalból, hogy felmérjék a helyzetet és jegyzőkönyvet vegyek fel. Augusztus közepét írtunk. A bejárás alatt a közös képviselő olyanokat hazudott, hogy csak néztünk egymásra a szomszédommal, majd kijelentette a hivatalos személyek előtt, hogy “nem szeretem ha az én f...mal verik a csalánt”. Megint eltelt egy hónap, vagyis a bejelentés óta már három, mire megjött a papír a hivatalból, de láss csodát, a közös képviselőnek adtak igazat, aki, ha arra hivatkozik, hogy ez kivitelezési probléma, akkor semmi felelőssége nincs ebben a történetben. Hát igen, a magyar törvények... Ilyen esetben pedig az önkormányzat sem tud eljárni. A kivitelező cég már régen eltűnt a ködben, felelős tehát nincs.
Ezek után a teremgarázsban, a lakásunk alatt lévő részhez fúrtak lukakat. Ezzel meg az volt a probléma, hogy a alulról ömlött föl a kipufogógáz a lakásainkba, ami életveszélyes. Nem baj, nem a penészbe, majd ebbe döglünk bele. Mindeközben már ügyvédhez fordultunk, mert az idő csak telt, a lakás ázott, az idegrendszerünk meg tönkrement. Az ügyvéd felszólító levelet küldött a képviselőnek, az bepanaszolta az ügyvédet a kamaránál, a testület elküldte a francba a bejelentésével együtt. Ezek után még úgy sem történt semmi, mert a közös képviselő megsértődött.
Elérkeztünk decemberhez. Hónapok alatt rengeteg szakértőt hívtunk ki, költségeink voltak, egy építészmérnök 21 oldalas jelentésben foglalta össze, mi történhetett. A fő problémát viszont senki sem tudta. HOGY HONNAN JÖN A VÍZ? Megjelentek újabb munkások, akik bár egy csomó más tennivalót nem végeztek el azok közül, amiket a szakértőjük leírt, a felásott részt újra szigetelték, és elkezdett kiszáradni a falunk.
Vajon miért nincsenek normális, szigorú törvények a közös képviselőkre, miért tehetnek meg bármit az emberekkel? És a törvény miért nem védi a tulajdonosokat? Mert tojnak ránk, mert lehet, hogy valamelyik fideszesnek a haverja, vagy ki tudja. Mint tudjuk mindig a fejétől bűzlik a hal. Az ország így működik: haveroktól haverokig, mutyizás, korrupció, nemtörődömség. Az egész csak megerősített engem abban, el akarok menni. Az csak hab a tortán volt, hogy a társasház biztosítója mindössze 265 000 forintot fizetett a beázott falra, a többit nekünk kellett kipótolni. Inkább össze se számolom, hogy az ügyvéddel, a szakértőkkel és a fal újra építésével mennyibe került nekünk ez a egész. Rendbe hoztuk a lakásainkat, és eladtuk. Itt volt az a pont amikor azt mondtam, hogy elég volt. Annyi mindent nyeltem már az elmúlt években az országtól. Ez csak hozzátett ahhoz, hogy elhagyjam a hazámat.
