A brazil labdarúgó-válogatott presztízse páratlan, a dél-amerikai országot a több mint sportág legnagyobb hatalmának tartják, a szurkolók és a szakértők körében egyaránt elképzelhetetlen, hogy az egyetlen örök résztvevő, az ötszörös vb-aranyérmes Brazília lemaradjon egy világbajnokságról.
Így volt ez mostanáig majd egy évszázadon át.
Ám az utóbbi időben Brazília elvesztette Brazília-jellegét, levetette magáról a játék mindig is leginkább hozzá kapcsolható, egyedülálló örömét.
Az O Estado de Sao Paulo című lap egyenesen azt írta: „A sárga mezes csapat tele van középszerű labdarúgóval. Nem csoda, ha lassú, apatikus és eredménytelen.” (Furcsa a világ: tegnap azt olvastam egy hazai orgánumban, hogy a mai Újpest kerete „minőségi”.) A brit The Guardian már a nyáron, a brazilok Copa America-leszereplése után leszögezte: „Lehet, hogy a kiesés nem annyira megrázó, mint az 1950-es vb-záróra vagy a szintén brazíliai világbajnokságon elszenvedett 7-1, de hasonlóan zord képet fest, mint azok a híres eredmények.”
A brazil válogatott újabban a negatív rekordok tekintetében ír nem kívánt történelmet. Legutóbb Paraguayban a negyedik vereségét könyvelte el a 2026-os vb selejtezőinek nyolcadik fordulójában; ez a seleção valaha volt összes kvalifikációs kudarcának negyede. Az örök mérleg így fest: 133 mérkőzés, 82 győzelem, 35 döntetlen, 16 vereség.
Igaz, volt már a mostaninál rosszabb is: 6 vereség a 2002-es vb selejtezőin. De aztán Brazília pontveszteség nélkül nyerte a világbajnokságot Ronaldóval, Rivaldóval, Ronaldinhóval, Roberto Carlosszal, Cafuval...
Amúgy még az előző két vb-selejtező-sorozat sem ígért vesszőfutást: a 2018-as világtorna kvalifikációs szakaszában 12 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség, a 2022-esében 14 győzelem és 3 döntetlen került a krónikákba. (A Brazília–Argentína mérkőzés elmaradt.)
Dorival Júnior szövetségi kapitány magára vállalta a felelősséget az asuncióni 0-1-ért. Az O Globo című lap ezt azzal kommentálta: „Dorival Júnior korrekt ember, de el tudja-e képzelni valaki, hogy bárhova is eljuttatja a válogatottat?”
A szakvezető két éven belül a harmadik kapitány, Ramón Menezes és Fernando Diniz még nála is kevesebb nyomot hagyott. Pusztítást mindkettő végzett: Menezesnek sikerült Marokkóval és Szenegállal szemben is arcpirító vereségbe vezetnie a csapatot, míg Diniz abszurdabb volt a „minőségi Újpestnél” is, Brazília csak bámult, mit művel ez az ember.
Ketten kaptak 9 meccset, Dorival Júnior most 10-nél jár, de nem biztos, hogy eljut egy tucatig. Kapitányságának esszenciája:
4 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség és a teljes nihil. Tekintélyére jellemző, hogy a Copa America negyeddöntőjének tizenegyespárbaja előtt mondani akart valamit a futballistáknak, de azok rá sem hederítettek, nélküle tanácskoztak a pályán.
Hogy miként lehettek ezek a figurák a válogatott irányítói?
Úgy, hogy a futball szinonimájának tartott Brazíliában a szövetség vezérkara döbbenetesen dilettáns. Carlo Ancelottira várt, ám a Real Madrid Maestrója épp annyira nem ment, ahogyan a játék nem megy.
Az idén elhunyt Mario Zagallo már tíz évvel ezelőtt figyelmeztetett: a tehetségek mértéktelen kiárusítása súlyosan károsítja a brazil futballt. „Ha ez így folytatódik, a jogo bonito (szép játék) helyreállítása hamarosan nem nehéz, hanem lehetetlen lesz.”
Zagallo játékosként kétszer, szövetségi kapitányként egyszer nyert világbajnoki címet, de gyakorlatilag minden brazil vb-diadalban szerepet vállalt. Szakvezetői mérlege 81,81 százalékos volt (87 győzelem, 24 döntetlen, 10 vereség). Mondhatni, konyított valamit a labdarúgáshoz. Ám 2014-es szavait a pusztába kiáltotta.
Brazília változatlanul 800-1200 labdarúgót exportál évente, többségüket roppant fiatalon, és a kitántorgók nagy részéből a futballt illetően inkább „európai”, mint brazil válik. Azaz a lényeg vész oda.
A világ hetedik gazdaságában állami intézkedésekkel meg lehetne előzni a tömeges kivándorlást. Sokba kerülne, de immár a világörökség részének megmentése a tét.
David Gomes történész rávilágított: napjainkban az angol Premier Liga adja a brazil válogatott jó részét. (Legutóbb Alisson, Éderson, Gabriel Magalhães, André, Bruno Guimarães, João Gomes, Lucas Paquetá, João Pedro volt kerettag, Savinho sérülés miatt maradt ki. Eddig Andreas Pereira is rendszeresen játszott, Martinelli szintén többször megfordult a csapatban. Ez éppen 11 játékos.) A historikus felvetette: „A folyamat messzemenően kedvezőtlen. Angliának a vb-k kezdetétől számított modern futballban sem a földkerekség legjobb labdarúgói, sem a világbajnoki aranyak tekintetében nincs különösebb hagyománya.”
S látjuk valóban, a brit invázió hova vezet.
Ám a paraguayi nyomorúság után már Vinícius Júniornak is nekiesett a brazil média. A kritikák szerint
„a nemzet jelenlegi legbefolyásosabb játékosa semmihez nem járul hozzá, az őt körülvevő csapat eltompult figurák együttese, amely a se hideg, se meleg kategóriába süllyedt”.
Asunciónban Brazília válogatottja háromszor – az első félidőben (több mint 80 százalékos labdabirtoklás mellett) egyszer sem – találta el a kaput. Dorival Júnior eddig 34 játékost, köztük 12 csatárt szerepeltetett, ennyire jutott. A seleção a selejtezők ötödik helyén áll, gólkülönbséggel előzi meg az utána következő Venezuelát. Most már tényleg feltehető, hogy létezhet futball-vb Brazília nélkül.
Mind ez idáig azt hittük: az olyan, mint Rómeó Júlia, a sivatag homok, Rio a Copacabana nélkül.
