Anne, az anya kórosan túlszereti a felnőtt fiát. Szerelmemnek szólítja, és ennek megfelelően babusgatja. Féltékeny rá. Ezzel elveszi tőle a levegőt, ahogy magától is. Családi se veled, se nélküled dráma. Szeretethiány és szeretetéhség. Önmarcangolás és a problémák lepöckölése. Állandósult veszekedések. Rendszeresen felpaprikázott hangulat, örökös nyughatatlanság és kielégítetlenség. Dühtől és kétségbeeséstől szikrázó szemek. Kiabálás, üvöltés, kiborulás. A felborzolt idegek szeszélyes játékának színpadi közszemléje. Hirtelen kitörő szeretetcunami és utálkozásdömping. Az érzelmek kiszámíthatatlan, viharos hullámzása.
Florian Zeller Az anya című, vesékbe látó fekete komédia szerzője alaposan feladja a leckét a színészeknek. Lelki sztriptízt igényel tőlük. Azt kívánja, tegyék közszemlére zsigereiket. Menjenek magukban iszonytató mélyre, a pokol legbensőbb bugyraiba, de közben bámulják magukat kívülről is, röhögtessék ki nehezen elviselhető, vagy éppen förmedvényes tulajdonságaikat. Amik persze mindannyiunkban megvannak. Valószínűleg lerí rólunk is, de azt hisszük, hogy a társadalmi álca leplez minket. A magunkra öltött disztingváltság segít elfedni „tilosban” járó gondolatainkat, gyilkos indulatainkat, őrületbe hajló kiborulásainkat.
Zeller imádja feltérképezni a megromlott családi kapcsolatokat. Lepkegyűjteményszerűen lajstromozza a „meghibásodás” okait és okozatait. A szétesés stációit, a „rendszerszerű” működés helyreállítására tett kétségbeesett kísérleteket, látszatmegoldásokat, hazugságokat, lelepleződéseket, reszkető félelmeket, összeveszéseket, visszatéréseket, újrakezdési próbálkozásokat. A francia író, dramaturg és forgatókönyvíró, bár csak 45 éves múlt, sokat tud az emberi lélekről. Regényeket, darabokat egyaránt ír: Az apa megkapta 2022-ben a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját. Az anyát Olt Tamás, a Karinthy Színház igazgatója és Váradi R. Szabolcs fordította magyarra.
A Karinthy csapata izgalmas koprodukcióba kezdett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával: a két társulat színészei, más-más szereposztásban, de ugyanannak a rendezőnek, az üzbég származású Talgat Batalovnak az elgondolásai szerint mutatták be a művet először tavasszal Marosvásárhelyen, és most a Karinthy Színházban. Egy szereplő, Az apát játszó Bokor Barna mindkettőben azonos. Ő a marosvásárhelyi társulat tagja volt, de a pesti Thália Színházhoz szerződött, majd visszatért Marosvásárhelyre. A pesti változatban Az anya Nagy-Kálózy Eszter, a marosvásárhelyiben P. Béres Ildikó. Én az utóbbi szereposztást láttam.
A színpad két szélén nagy tükrök sorakoznak Natalia Chernova tervei szerint. Teszik a dolgukat, megtöbbszörözik, felnagyítják az eseményeket. Kezdéskor a baloldaliakban vizsgálgatja magát Anne, az anya. Nem különösebben tetszik neki, amit lát. El-elhúzogatja a száját. Erőteljesebb fintorokat is vág. Meresztgeti a szemét, hogy biztosan azt észleli-e, ami visszatükröződik. Közben monologizál. Kivetülnek a gondolatai. Ezek mintegy összesűrítve előrevetítik a drámát: a férje már hanyagolja őt, a fia is elköltözött, és ő is mellőzi, nem jelentkezik a telefonhívásaira. Elmagányosodott, létezése értelmét már nem lelő, súlyos élet-közepi válsággal küzdő, hervadásnak indult, reményt vesztett, de azért a boldogság kék madarát kergetni igyekvő nő képe tekint vissza a tükörből. Illegeti-billegeti magát előtte. Iparkodik, hogy jobban tetsszen neki, amit lát. De mégsem igen tetszik. Ismét nekiveselkedik. Még inkább tetszeleg előtte. Felhangosított gondolataival is újra győzködi magát, hogy aztán megint elbizonytalanodjon, elkámpicsorodjon. A színésznő előleget ad a drámából és saját alakításából.
A betoppanó férj megzavarja igazán őszintének nem ígérkező önfeltárását. Nem elég, hogy összerezzen férje beléptekor, valósággal beleborzong a látványába. De azért örömet imitálnak mindketten, illetve kapcsolatuknak ez az a stációja, amikor bizonyos szinten még tényleg örülhetnek egymásnak, hiszen valaha valóban szerelmesek, elválaszthatatlanok lehettek, és ez még mindig kapocs közöttük. Ez az a bizonyos se veled, se nélküled stáció, de már tán jobb lenne egymás nélkül, ám ezt még kimondani, még kevésbé megtenni, nem merik. Állnak egymás előtt a másiktól lefagyva, cselekvésképtelenül. Megdermedve bámulják a megmerevedett kapcsolatukat. Megkukulnak, vagy éppen szidalom- és vádaskodásáriákban törnek ki. Veszekedő kettősöket bömbölnek. Ráokádják egymásra az igazi és vizionált sérelmeiket, bajaikat. A plafonon vannak.
Színészi jutalomjáték ez. Virtuozitást igényel, a széles érzelmi amplitúdó szemléletes bemutatását. Időnként számomra van is mutatvány jellege, amikor azt érzem, hogy a szerző csak imitálja a pokol legmélyebb bugyrait, nem megy annyira fájdalmasan, kínzóan mélyre, mint a családi kikészülések, egymás húsáról szinte a bőrt letépések nagy ábrázolói, Bergman, O’Neill, Miller, Albee. Ők még annak a korszaknak a megjelenítői voltak, amikor a legtöbben azt hitték, a házasság tényleg egész életre szól. Ma ez már ritkább. Ezért a válságából nehezebb nagy drámát csiholni. Mintha némiképp érzelmi „esztráddal” szórakoztatnának bennünket. Aztán mindinkább belejönnek a színészek, nem érzek már elfogódottságot bennük, tán a pesti premier miatt, és valódi „életre-halálra” való küzdelmet játszanak el, és ez az életre-halálra ekkor már közel sincs idézőjelben. Bizony ott forog a fejekben a másik megölése, és csaknem eljutnak a tettlegességig. De a másik kikészítése is olyan hőfokúvá válik, hogy simán összejöhet egy szívinfarktus, vagy totális elkeseredettségből elkövetett öngyilkosság, ahogy az anya el is jut idáig, és kórházba kerül. Örökre faképnél hagyja mindenki.
Rózsa László adja a szerelme és az anyja közt őrlődő, gátlásos, de azért lázadó, összezavarodott fiút. Renczés Viktória a szerelme – rideg ápolónőként is megjelenik a kórházban –, aki feltüzeli az anyja ellen. Ő ugyanolyan féltékeny a fiúra, mint az anyja. Közben az előadás eléggé egyértelművé teszi, hogy az apával is összeszűrte a levet. Hazugságkavalkád. Érzelmi káosz. A produkció a második részre magas hőfokúvá válik. Bergman azonban számomra még mindig megrendítőbb, jobb, mint Zeller. De nem vitatom, hogy felzárkózóban van hozzá.
