;

gyerek;varázslat;vállalati szféra;

- Péntek Tamás: Piros

Belépett egy kislány, egyszerű zöld nyári ruhában, a szoknya bőven térd fölött végződött. A multinacionális cég öltözködési kódexe ezt egyértelműen tiltotta, de mivel a titkárnő gyereke volt, az igazgatótanács tagjai ezúttal szemet hunytak, és visszafordultak a prezentáció felé. A lány kezében egy első pillantásra egyszerű filctollnak tűnő varázspálca volt, amit bal kezében lazán körözött, és közben valamilyen érthetetlen varázslatot dünnyögött. A levegőben mágia terjengett, amit a kislány azonnal megérzett, amikor a húsz fokra állított légkondi libává varázsolta bőrét.
Lassan, megfontoltan lépkedett körbe a tárgyalóban. Szemerédi Cecília HR-vezetőnek megfordult a fejében, hogy kiküldi, de annyira unta a napirendi pontokat, hogy inkább várt, mi sül ki ebből. Amúgy sem akarta, hogy azt gondolják, egy vaskalapos banya, aki nem szereti a gyerekeket. Így mosolyt erőltetett az arcára, és ő is intett, hogy folytassák.
Az igazgatótanács a harmadik napirendi pontot tárgyalta éppen: az előterjesztés értelmében a kontrolling engedélyezi a viráglocsolásra szánt vízmennyiség 10 százalékos emelését, a globális felmelegedésre való tekintettel. Az előterjesztést ellenszavazat nélkül fogadták el.
A pogácsa kezdett megszáradni, ezért dr. Szilárd István jogi igazgató még gyorsan magába tömött egyet. Nem lenne szabad ennyi szénhidrátot, gondolta, de a daubneres friss pogácsának nem tudott ellenállni. Szerencsére ezt még nem vette el a kontrolling. Na, azt biztos nem szavazná meg, fogadkozott dr. Szilárd, amikor a kislány megállt előtte:
– Abrakadabra piros: tilos – mondta, és a varázspálcával a kétségkívül piros nyakkendőjére mutatott. Majd a sarokba.
Egyértelmű volt, mi dr. Szilárd teendője. A sarokba kell állnia. A fal felé fordulva. Emlékezett, gyerekkorában az anyja is mindig ezt csinálta. Dr. Szilárd zavartan mosolygott és a többiekre nézett segélykérően, mi ez a hülyeség, valaki szóljon már erre a gyerekre, de azok mind egyetértően bólogattak. Mindannyian utálták dr. Szilárdot. És nem csak amiatt, mert felzabálta a pogácsát. Végül sóhajtva megadta magát a sorsnak, és beállt a jelzett sarokba, a fal felé. Útközben azért még egy pogácsát zsebre tett, ki tudja, meddig kell ott állnia.
A kislány továbblépett, Szemerédi Cecília HR-vezető riadtan tekintett rá, majd az öltözékére. Megpróbálta eltakarni a rózsát a blúzán, de persze már késő volt.
– Abrakadabra piros: tilos – mondta a kislány, és a másik sarokba mutatott. Az igazgatótanács ismét egyetértően bólogatott. Szemerédi Cecíliát is utálták.
A kislány lépett tovább. Tóvízi Elemér az informatikáról átkozta magát, hogy a rózsaszín inget választotta, a felesége pedig szólt, hogy nem az ő stílusa, a nőknek mindig igazuk van. De aztán fellélegzett, amikor a kislány elhaladt mellette. Ezek szerint a rózsaszín nem tekinthető pirosnak. Beregszászi Amálka a beszerzésről megesküdött magában, hogy nem tesz fel többet pirosítót, amúgy sem áll jól az ő korában.
Már minden sarokban álltak, amikor riadtan nyitott be a titkárnő. Kicsit elhúzódott a kávészünete, és csak most tűnt fel neki, hogy a lánya már nem az asztalánál rajzolgat, ahogy kérte. Kétrészes vörös kosztümöt viselt.
Az igazgatótanács várakozva tekintett a tárgyaló egyik végében álló kislányra. Majd a másik végében álló anyukára. Majd újra a kislányra. Tapintható volt a feszültség, mint egy vadnyugati pisztolypárbaj előtt. Dr. Szilárd István pogácsával teli szájjal kukucskált a sarokból, és látta, amint a titkárnő próbálja felmérni, mi is folyik itt, a túloldalon a lány pedig lassan felemeli a pálcáját, szemében egyszerre elszántság és bizonytalanság, hiszen ami piros, az tilos, de most mégiscsak az anyjáról van szó. Már majdnem lecsapott, amikor a titkárnő megszólalt:
– Van egy kis málnafagyi a hűtőben.
A kislány keze megdermedt, szeme tágra nyílt. A málnafagyi a kedvence (a többi íz mellett). Látszott, hogy lázasan gondolkodik. Majd hirtelen elmosolyodott, a pálcával óriási kört írt le a tárgyalóban (kis híján leverte Tóvízi Elemér szemüvegét közben), és felkiáltott:
– Abrakadabra vörös: közös! – ezzel semmissé téve a korábban mondottakat, odarohant az anyjához, átölelte, majd elkezdte kifelé húzni a tárgyalóból. Feltehetően a hűtő irányába.
A sarokban állók felsóhajtottak, végre megint leülhettek a helyükre, a meeting visszatérhet a régi kerékvágásba. Próbáltak emlékezni, melyik napirendi pontnál is tartottak éppen, és figyelmüket egy újabb kihívás is lekötötte: a tálcán már csak egyetlen pogácsa maradt.