Akik látták A tanú című filmet, a 60-as évek végén a Rákosi-korról készült filmszatírát, azoknak ismerősen cseng dr. Kotásznak, az állami ítéletvégrehajtónak a neve. Hogy még a rettegett börtönben is mekkora volt a kupleráj, mi sem ábrázolta jobban, mint hogy maga az elítélt, Pelikán szólongatja torkaszakadtából, de – szerencsére – nem kerül elő.
A kórházi műtők működésképtelen klímája vagy a tanárokkal szembeni követelmények szigorítása kérdésében sem sikerült az állami ítéletvégrehajtót megtalálni, ahogyan a vasúti közlekedés összeomlásakor is ezrek kiabálták az ott illetékes dr. Kotász nevét, hiába. Hasonló volt a helyzet, amikor kivégezték a Közép-Európai Egyetemet, csonkolták az Akadémiát. Róluk írok: az állami ítéletvégrehajtókról.
A KIKEZDHETETLENÜL SZŰKSZAVÚ. Harminc éve lojális. Harminc éve tud és gyűjt mindenkiről mindent. Harminc éve csendestárs. Csendestársa a főnöknek, csendestársa a bankárnak, csendestársa a rábízott szolgálatoknak, csendestársa az alátartozó szakigazgatásnak, csendestársa a polgármestereknek. Nevezhetném a néma leventének is, pedig voltak idők, amikor hallottuk őt beszélni. Csendesen szemlélődve kelti azt a benyomást, hogy szakmai célokat követ, szakmai programot teljesít, szakmai érvekre hallgat, tetteit szakmai becsvágy hajtja.
Soha nem tetette magát együgyűnek, nem okoskodott, nem mondott nyilvánosan ellen, valószínűleg zárt ajtók mögött sem. Így lett a legmegbízhatóbb ítéletvégrehajtó. Egyre több ügy került hozzá, ezért azután sokügyű lett. Hozzá tartozik a rendőrségtől az önkormányzatokon, az oktatáson át az egészségügyig minden, valaha a titkosszolgálatok is. Helyette helyettesei olvassák fel az ítéletet, törik el a pálcát, majd hajítják az elítélt lábaihoz, lett légyen az kórházigazgató, iskolaigazgató, rendőrfőnök vagy területi hivatalvezető. Kizárni azt sem lehet, hogy vannak törvénytervezetek, amelyek előkészítésében – szigorúan parancsra – részt vállal, de maga semmit sem kezdeményez. Harminc éves tapasztalata birtokában tudja, hogy az izgő-mozgó aktivitás nem hoz több örömöt, legfeljebb többszöri alkalmat arra, hogy a főnök leteremtse.
Bármennyire is az egyik legjobban megbecsült (anyagilag) ítéletvégrehajtó, törtetéséről nincsenek történetek, legfeljebb az ismert, hogy korábbi (rendőrtiszt) kollégáival közösen – de szigorúan a hivatali idején túl - kezdeményezett üzletei busás megélhetést biztosítanak számára. Ettől vált mindenki szemében a megbízhatóság szobrává, no meg attól, hogy a hosszú szolgálat hosszú emlékezettel jár együtt. A hallgatása az, ami megfizethetetlen, meg az ítéletvégrehajtási szakértelme.
Bármikor kiállíthatnák részére is a bizonyítványt – mint tette ezt Tichy József őrnagy a brünni Bott Ferenc hóhérnak 1849. október 6-án –, hogy a „felségsértés miatt halálra ítélt Damjanich Jánost Aradon kötéllel kivégezte és e foglalatosságnál a szükséges ügyességet és jártasságot tanúsította.”
A HADARI TUDÓS. A vezér nyilván azért választotta a tudományra és a felsőoktatásra kiszabott ítélet végrehajtójául, mert ő volt képes levegővétel nélkül egyetlen perc alatt több mint ötszáz szót úgy elhadarni, hogy ha azt olvashattuk volna, abban sem találtunk volna nyelvtani kivetnivalót. A másik, miniszterré történő kinevezésénél figyelembe vett fontos tulajdonsága, hogy akadémikusként, tudósként, egyetemi tanárként pontosan tisztában kellett legyen az önállóság, az autonómia jelentőségével, így éppen ő lehetett az az osztályáruló, aki volt kollégáit a legprofesszionálisabb módon tudta megfosztani attól, ami a tudományt, az oktatást élteti: a gondolkodás szabadságától.
Kitűnően tudja előadni a „széklábfaragás mérésének” fontosságát, ezért mellette nem hogy egy Michelangelo, de egy Szilárd Leó sem rúghat labdába, ráadásul szóáradata mellett sem. Könyörtelensége és álságossága nem ismer határt, hiszen alázatosan vágta a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, a tudomány legfőbb méltóságát viselő tudósnak az arcába a teljesítményhiány igazolására általa kitalált mutatórendszer adatait, és gátlástalan hadariságában bízva nem is kellett igazán tartania attól, hogy nemzetközileg is elismert tudományos tekintélyét kihasználva az elnök leradírozza őt a térképről.
Pontosan tudja, hogy a másik méltóságának figyelmen kívül hagyása, a gátlástalanság nem hátrány; sőt előny, ha valakit csak addig kötelez a gyerekszobája, amíg el nem tiporhatja ellenfelét. Kifejezett élvezettel törögette a tudósok, a professzorok csigolyáit, tudván-tudva, hogy bezzeg az ő gerince gumiból van. Jóllehet – bár a maffiaállam kormányának tagja volt – nem tudunk üzleteiről, így mint szegény tanárember fogadta el az I. kerület várbeli lakását, majd elvállalta a hadsereg felfegyverzésére létrejött cég elnökségét potom néhány millióért.
Az egyetemek autonómiájának megtörésében – bár kétségkívül versenyben egy volt alkotmánybíró, volt főminiszterrel – elévülhetetlen érdemeket szerzett, hiszen a kancellárok siserahadát ő szabadította rá a felsőoktatásra. A főnök megbecsülését azonba nem csak ezzel, inkább azzal érdemelte ki, hogy Putyinhoz hasonlóan ő seprűzte ki az országból a Soros-egyetemet, meg ő alázta porba az akadémiai kutatóintézeteket és testületeket. A számára kiállítandó bizonyítványban kiemelten kellene szerepelnie a gerinctörésben szerzett jártasságának.
AZ ELEGÁNS STÜSZIVADÁSZ. Pályája egy - minden tekintetben – nagyformátumú kereszténydemokrata politikus, a hódmezővásárhelyi polgármester táskahordozójaként indult. Mentorától megtanulta, hogy a pontosság nem csak a királyok udvariassága, ezért (szemben párttársaival) precizitására, elegáns megjelenésére, slágfertig, gyors fogalmazására, debattőr képességeire, emlékezetére és találó tréfáira is mindig számítani lehetett.
Minthogy táskahordozóként a nap huszonnégy órájában és minden ügyben rendelkezésre kellett állnia, városa minden rangú, nemű, nemzetiségű, vallású lakójával kapcsolatot kellett tartania - ettől végtelen munkabírású. Igaz, mentora és gazdái szabták meg, mit csináljon, mikor és hogyan, ezért nem a koncepcióalkotás, hanem a gyors és szakszerű végrehajtás az erénye. Nem különösebben zavarja, ha tegnapi gyorsan elmondott zavarosságának egy másnapi zavarosság ellentmond. Soha nem védekezik, mindig támad, és udvariassága miatt ellenfele szinte észre sem veszi, hogy már a hátába került és leszúrta.
Imád mindenütt ott lenni és kavarni, ezért lehetett gazdája frakcióvezetője, majd főminisztere. Igaz, néhányszor elszámította magát, mert elhitte magáról, hogy akár ő lehet a kijelölt – vagy a maga által kikapart pozíciója miatt a mindenki által elismert - utód, de bármennyire ravasz is, nem vette észre, hogy lyukra futtatták. Bármit végrehajt, mindenhez ért, ezért félelem nélkül megy neki annak, amihez szakmai tapasztalat, csapatmunka kellene, ahol nem elég a marsallbot villogtatása. Fék és gáz egyidejű nyomogatásával közlekedik, gyorsan rövidre zárja az egymásnak ellentmondó oldalakat, amiből persze rövidzárlat keletkezik, de a végeken rég megtanulta, hogy egy jó körvadászaton minden konfliktus vagy felelősségre vonás elsimítható.
Nem akar mindig szem előtt lenni, képes gazdagságát, kapcsolatait gyarapítva „visszavonulni vidéki birodalmába”. Határozott intézkedéseivel nem csak Magyarországon kavar, hiszen Európa egész nemzetközi vasúti menetrendjét, a hazai vasútvonalak tervszerű karbantartását is keresztülhúzza boszorkányos gyorsaságával. Eddigi bizonyítványa alapján egész hadosztályok kivégzésére használható.
Ahogy a nyájas olvasó láthatta, a mai kormányban szakminiszterek nincsenek és nem is voltak. Az alájuk rendelt apparátus nem bízhat abban, hogy miniszter főnökük megvédi őket, hogy erőfeszítéseik és óhatatlan konfliktusvállalásuk közben hátukat a miniszterüknek vethetik. Talán az egyetlen szűkszavú kivételével leginkább a főnöküktől kell félniük, hogy végül őket teszi meg bűnbaknak. Az állami ítéletvégrehajtó kötéllel és bárddal a kezében jár közöttük. Hosszú még az út, mire a szakszerű, felelős, pártsemleges, a nép jólétére figyelő apparátus újra kialakulhat.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.