Új dinamikája van a háborúnak, amióta az ukrán erők betörtek a kurszki régióba. Az amerikai támogatások és a mozgósítás hosszas késedelme után már vertnek látott ukrán hadsereg az elmúlt hetekben bizonyságát adta: képes sikeres manőverező műveletet végrehajtani Oroszország ellen egy olyan térségben, ahol éppen az készült újabb pufferzónát kihasítani Ukrajnából. A Kreml kapkodó reagálása nem csupán a hadvezetés gyengeségeire és tartalékerőinek hiányára mutatott rá, de a Moszkva által sokat hangoztatott vörös vonalak hiányára is. És újra kiviláglott: „a különleges katonai műveletnek” kevés köze van „a megtámadott Oroszország” védelméhez, Putyinnak nem az ukrán erők kiszorítása a fő gondja.
A harcoló felek egyre inkább két malomban őrölnek. Kijev újít és kockáztat, az ellenőrzése alá került, nem túl nagy orosz terület védelmére készül, és azt kommunikálja: mindez új képességeinek felmutatását szolgálja, s hogy Moszkvát tárgyalóasztalhoz ültesse a háború mielőbbi lezárása érdekében. A Kreml inkább újoncokat ránt harcba és messziről vezényel erősítést Kurszkba, de nem enged a saját erejét is felőrlő donyecki támadásból. Közben azt hajtogatja, hogy nem tárgyal, és eredeti háborús céljait meg fogja valósítani.
Ha Oroszország potenciális tartalékait vagy a csatlósaitól kapott fegyverek garmadáját vesszük alapul, ma is Moszkvának áll a zászló. Ha százával fogságba kerülő katonáit, a menekülni kénytelen kurszkiak Putyinra zúdított haragját vagy az ukrán dróncsapásoktól lángba boruló olajlétesítményeit nézzük, akkor Ukrajna talán mégis ráébresztheti az orosz elitet Putyin háborújának önsorsrontó mivoltára. A világ most lélegzet-visszafojtva várja, a szövetségesek készek-e Kijevvel együtt nagyobb kockázatot vállalni az erőviszonyok átbillentése, a béke kikényszerítése érdekében.