„Legelemibb célunk rácáfolni arra a mélyen rögzült tévhitre, amely szerint ép eszű és erkölcsű embernek nem szabad politizálásra adnia a fejét. Akkor mondhatjuk magunkat sikeresnek, ha közéleti szereplésünkkel hozzájárulunk ahhoz, hogy az állampolgárok visszanyerjék hitüket az elvhű, polgárbarát, közérdeket szolgáló, tisztességes politika lehetőségében.”
Tanulságos, reményt keltő, ambiciózus mondatok. Íródhatnának ma is. De nem ma íródtak, hanem 2009-ben. A Lehet Más a Politika alapító nyilatkozatából idéztünk.
Az LMP a következő évben, a 2010-es parlamenti választáson több mint 380 ezer szavazatot kapott, ami 7,5 százalékot és sima parlamenti részvételt hozott. Aztán valahogy elveszett az irány. A pártszakadás után a kisebb-nagyobb (inkább kisebb) emelkedőkkel tarkított lejtmenet lassú felmorzsolódáshoz vezetett. A párt támogatottsága az „alig mérhető” kategóriába süllyedt. Sanszos, hogy az LMP a felnőtt kort már nem fogja megérni.
A hétvégi tisztújító kongresszus után – többek között – az egyik volt társelnök, Schmuck Erzsébet is kilépett az LMP-ből. „Ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült” – indokolta döntését. Ungár Péter, akinek Schmuck a szemére vetette, hogy leuralta a pártot, aligha vitatkozhat az állításokkal. Hisz a Telexnek adott interjújában ő maga beszélt arról, hogy az LMP számára nem vált be a zöld politika. Ennek nyomán Schmuck Erzsébet elkeseredetten adta hírül, hogy a párt elnöksége megszavazta: az LMP elhagyja az Európai Zöld Pártok szövetségét. Ami azért fölöttébb különös, mert az LMP időközben a nevébe is belevette, hogy „Magyarország Zöld Pártja”.
Az LMP már deklaráltan nem tekinti magát az ellenzék részének, Ungár Péter azt sem érti, eddig mit kerestek ott. Természetesen szíve joga így gondolni. Méltányosságból azért pazarolhatna néhány szót arra is: ha nem jön létre az utólag ócsárolt ellenzéki összefogás, akkor az LMP-nek ma nincs parlamenti képviselete.
Az önmagát elszigetelő LMP – Ungár ezt jól érzékeli – a Tisza Párttól nem remélhet mentőövet. Mozgástere a szűkösnél is korlátozottab, legfeljebb a Fideszhez dörgölőzés marad. Még Vitézy Dávid jelenthetné azt a köldökzsinórt, ami a pártot összeköti a politika világával. Elvégre a főpolgármester-választáson az LMP jelöltjeként induló Vitézyt valószínűtlenül kevés szavazat választotta el attól, hogy – fideszes hátszéllel – legyőzze Karácsony Gergelyt. Ha azonban működik benne a túlélési ösztön, akkor nem egy kilátástalanul mély válságban lévő párt önkormányzati politikusaként fogja exponálni magát, hanem a brandjét építve erősíti tovább a saját csapatát.
Sokan ironizáltak már azon, hogy az LMP esete bizonyítja: nem lehet más a politika. Pedig – bármennyire is hemzseg ellenpéldáktól a magyarországi párttörténet – lehetett volna más. Akár az LMP-vel, akár nélküle. Még most is lehet más, és nem csupán lehet, hanem kötelező, hogy előbb-utóbb mássá váljon. Az nem képzelhető el ugyanis, hogy az legyen a rendszerváltás kiteljesedése, amit ma látunk.
