Na végre. Ideje volt. Végre a kormány szemében is jó hazafinak (honleánynak) számítok. Legalábbis Nagy Márton szemében, most pedig ő az új üdvöske, nem? Röviddel ezelőtt még ő volt, most már, hogy kissé befuccsolt a gazdaság, ez azért bizonytalan. Először Matolcsy volt Orbán jobbkeze, aztán félig amputálódott, pontosabban kormánykörökben mindenki azt várja, hogy megbízatása lejártakor majd csak „leesik magától”, mint a férfiúi ékességre vonatkozó, itt nem idézhető viccben. Most új jobbkéz van, miközben az erejét vesztett régi is még ott fityeg valahogy. Miniszterelnökünk egy anatómiai csoda. Anatómiai is.
Mindegy, újabb rendelkezésig Nagy Mártont tekintem főmágusnak. Rá hallgatok. Ő meg elhíresült interjújában kiadta a parancsot: Fogyassz, magyar, és a haza fényre derül, fellendül a gazdaság! Eddig azért nem bírt fényre derülni, mert a lakosság az istennek nem fogyasztott eleget.
Szerencsére a kormány azért nem haragszik ránk nagyon, a miniszter is csak annyit mond szelíden, hogy e tekintetben türelmesebbnek kell lenniük, mint gondolták. Nagy szerencse, hogy a kormányunknak ennyi türelme van hozzánk: „A fogyasztást gátló óvatossági motívum oldódása hosszabb időt vesz igénybe, több türelemre van szükség.” Azt nem tudom, miben lehet feloldani az „óvatossági motívumot”, de kormányunk mindent megtesz, oldja, oldogatja a motívumot fáradságot nem kímélve, mint József Attila Mamája az ég vízében a kékítőt. Mondjuk, nem lesz könnyű, mert Nagy Márton a fogyasztási óvatosság fő okának a háborútól való félelmet tekinti, azt meg mintha ezerrel tetszettek volna gerjeszteni, de hát az élet bonyolult.
Tovább bonyolítja a feladatot, hogy nem is az egész kormány tesz meg mindent, hanem csak Nagy Márton, és természetesen Orbán. Mi másért járna békemisszióban, (utal rá Nagy), ahogy ők hívják a Putyin követeként végzett nem túl sikeres tevékenységet. Putyin sem könnyíti meg a dolgát, mert a kurszki ukrán sikereken felbőszülve (hja, mikor a hóhért akasztják…) megüzente, hogy most már az önkéntes békecsinálók igazán befoghatnák. Persze nem a magyar miniszterelnökre gondolt, ugyan már, neki csak simán leszólt volna telefonon, hogy kussolj mán.
Sajnos a vezetés többi tagja nem áll ennyire a helyzet magaslatán. A Pénzügyminisztérium is, meg az MNB is folyton a fékre lép (tán az aggasztja őket, hogy nincs pénz, meg kilyukadt a költségvetés), ahelyett, hogy a gázra lépnének, és hiteleznének, élénkítenének ezerrel. Hogy végre fogyasszunk. De nem látnak az orruknál tovább, hiszen, mint az interjúból megtudjuk, Matolcsy egy küklópsz, úgy meg nehéz. Azok ott a jegybanknál „küklópsz üzemmódban vannak”, az egy szemükkel csak az inflációt figyelik. Szerintem az igazi megoldás az volna, ha a jövőben egy pók lehetne a Nemzeti Bank elnöke. A póknak nyolc szeme van, és leendő vezetőtársaihoz hasonlóan képzett ragadozónak számít. További előnye, hogy olykor hajlamos társai elfogyasztására (ld. a Fekete Özvegyet), tehát nem ellensége a fogyasztásnak, plusz vannak hasznosítható képességei a politikai belháborúban.
Szóval mindenki hibás, még az EU is, mert valamiképpen miattuk fuccsoltunk be az akkugyártással. (Ha hozzáveszem Kövér László ünnepi beszédét, miszerint az Unió „átfogó ostrom alá vette ember mivoltunkat”, én is azt mondom, hogy az EU igazán moderálhatná magát!)
De a legfőbb vétkes mégis mi vagyunk, fogyasztók. Illetve nem eleget fogyasztók. Mert hiába kerestek a népek többet (már aki), azt inkább megtakarították, pl. államkötvényt vásároltak. Szintén már aki. Megjegyzem, akkor éppen azt tetszettek mondani, hogy az igaz hazafiak ezt cselekszik. Szerencse, hogy én nem dőltem be, és egy árva államkötvény nem sok, annyit se vettem. Viszont előre megsejtvén az idők jövendő szavát, fogyasztottam. Hazafiasan.
Most, hogy még a (majdnem) legfelső helyről biztatást is kaptam, a jövőben is fogyasztani fogok. Mint az állat.
Illetve nem, mint az állat, (elefánt méretű fogyasztást például nem ígérhetek, bár jégkrémfogyasztási kapacitásom tekintetében ez az összehasonlítás sem túlzott). És soha nem hallottam, hogy egy állat az üzletben hosszasan nézegetné a sajtok egekbe szökő árát, és még a pénztárossal is eszmét cserélne arról, miért nem megy már lejjebb. Mert jó, hogy az infláció csak 4 százalékos, de ez a 4 százalék a korábbi 20 százalékra rakódik rá, az ár az istennek nem mozdul lefelé.
Mindegy, én fogyasztok. Ha egyszer ezt kívánja a haza. Már csak azért is, mert Nagy Márton mintha a középosztályra orrolna meg a legjobban, ha ezt nem teszik. Elismeri, hogy megtakarítani a felső rétegek tudtak a legjobban, de azok nem átallottak 600 milliárdnyit külföldön költeni. Mondom én: kéne már itthonra is egy Nemzeti Yachtgyár. A szegényebbeknek meg talán nincs több pénzük fogyasztani, de ez az interjúban nem merül fel igazán. Szóval, rajtunk a világ szeme: „A középrétegnek most már fogyasztania kellene”.
Jó. Rajtam ne múljék. Lemegyek a zöldségeshez, és veszek egy fél görögdinnyét. Az elég lesz, hogy kiláboljunk a gazdasági válságból?
Ha nem, esetleg megreszkírozhatok egy egész dinnyét is.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.