Barcelona 1992-ben olimpiát rendezett. Erre nálunk talán már csak a legöregebbek emlékeznek, Spanyolországban azonban a sportünnep máig nem múló pozitív következményekkel járt: a spanyolok egy európai összehasonlításban keveset mozgó nemzetből kifejezetten sportos országgá váltak annak köszönhetően, hogy a spanyol kormány a felkészülés keretében, a költségvetés töredékéből telerakta a településeket szabadtéri edzőszigetekkel és sportpályákkal, meg elindított egy olyan kampányt, amelynek nyomán milliók kezdték úgy érezni, hogy sportolni menő.
A spanyol utakon ma alig lehet elférni a bringásoktól (amihez a közlekedési szabályokat is hozzáigazították), aki pedig nem teker, az fut, gyalogol vagy nordic walkingol, de – legalábbis ránézésre – mindenki sportol valamit. Ez is hozzájárul, hogy az átlag spanyol 10 évvel tovább él, mint az átlag magyar, és a spanyolok a legtöbb népegészség-ügyi mutató terén az európai élmezőnyhöz tartoznak.
A lényeg, hogy az ottani kormány olimpiai álma, amely az ügyes marketingnek köszönhetően a spanyol nemzet olimpiai álma lett,nem stadionokról, és még csak nem is érmekről szólt, hanem elsősorban az emberekről, az egészségről, az életminőségről.Ezzel szemben mi derült ki akkor, amikor az Orbán-kormány kezdett olimpiarendezésről álmodozni? Milyen víziót fogalmaztak meg,mivel lelkesítettek, mit tudtunk meg az ő álmaikról, vagyis arról, hogy milyennek képzelik el ezt az országot az olimpia után;mi változna meg az olimpiarendezés hatására? Amit erről elmondtak, az kevesebb a semminél: hogy nagyon szeretnének felépíteni – természetesen a baráti-családi cégeikkel – néhány méregdrága sportlétesítményt, és hogy felpörögne a turizmust (amelynek budapesti infrastruktúrája immár kimutatható hányadban közvetlenül az Orbán-familiáé). Ennyi; hiába keresgélünk a memóriánkban, vagy akár az interneten, nincs más– ez volt az az álom, amelyet a Momentum népszavazási kezdeményezése úgymond meggyilkolt, a kormánykommunikáció aktuális bolondóra-teóriája szerint hazaárulásból, Fekete-Győr András francia kapcsolatai miatt.
Hogy végül is kinek az álmai lettek legyilkolva, az nem világos. Mert egyrészt a NER mára felépítette, amit stadionfronton akart,ugyanazokkal, és (legalább) ugyanolyan drágán. Másrészt meg a valóságban az olimpiákat városok, és nem kormányok rendezik –márpedig a budapestiek többsége korábban sem akart olimpiarendezést, meg most sem akar. De miért is akarna, ha a napnál világosabb, hogy ha lenne valaha a magyar fővárosban olimpia, azt a rezsim magának, a saját elitjének rendezné, és nem nekik (meg pláne nem értük)?
Nyert valamit Budapest mondjuk az atlétikai vb-vel? Jobb azóta budapestinek lenni? A legnagyobb nyereség talán az a néhány MR és CT, amit a kormány nagy nehezen, az akarata ellenére, Karácsony Gergely aláírásáért cserébe kifizetett – ennyi a közhasznú hozadék. Amíg így van, addig a legtöbbet alighanem akkor profitálunk az olimpiából, ha sikerül kimaradni belőle.Hazaárulás? Álomölés? Nevezhetjük úgy is – de biztosan nem a Momentumé.