A júniusi EP-választáson a semmiből előkerült Magyar Péter és a Tisza Párt ledózerolta az ellenzéket, szinte mindegyik pártot. A Momentum és az MSZP alig látható, a Jobbik még annyira sem, az LMP-nek legfeljebb Vitézy Dávid leigazolása kínál halvány esélyt a fennmaradásra. A Párbeszédet kegyeleti okokból nem említjük. A más körbe tartozó Mi Hazánkat nem számítva a Tisza Párt mellett (mögött) egyedüliként a Demokratikus Koalíció maradt talpon az ellenzéki oldalon. Már amennyire. A DK is olyan erős ütést kapott, hogy még mindig szédeleg.
Az EP-választási eredmények ismeretében nem csoda, hogy Magyar Péternek megjött az étvágya. Igyekszik a lehető legnagyobb szeletet kihasítani magának az ellenzéki tortából, és a legkevésbé se lenne elkeseredve, ha a sors úgy hozná, hogy végül az egész torta az ő tányérján landolna. A DK közben azt reméli, hogy a Tisza Párt gyors és látványos felemelkedése után elkövetkezik a kiábrándulás időszaka, Magyar Péter meglehetősen heterogén tábora fogyatkozni kezd, talán még szét is esik, a csalódott szavazók egy része pedig elindul a baloldal felé. Addig is a DK próbálja begyűjteni azokat az ellenzéki választókat, akik már most elutasítják Magyar Péter, de nem kérnek a szélsőjobboldalból sem.
Az egymást amortizáló stratégia jegyében folyik az időnként durva hangnemű üzengetés Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke között. A történeti hűség kedvéért: Magyar Péter kezdte. Hiszen ő hirdette meg a „se Orbán, se Gyurcsány” politikáját. Annál nagyobb sértést, hogy a DK a „kék Fidesz”, nehéz lett volna kitalálnia. Gyurcsány Ferenc aztán rátett egy-két lapáttal. Szerinte Magyar Péter „áruló” (és az is marad), aki soha nem lehet az Orbán Viktorral szembeni világ vezetője.
Bár a két ellenzéki párt pillanatnyilag nem ugyanabba a súlycsoportba tartozik, csatározásuk nem elhanyagolható mennyiségi időt és energiát vesz el a Fidesz elleni küzdelemtől. Ha így folytatódik, a kétfrontos politikai harc haszonélvezője hosszabb távon az Orbán-rendszer lehet. Jobban belegondolva: már most is az.
A 2022-es parlamenti választáson elszenvedett súlyos vereség nem kizárólagos, de egyik fontos oka az volt: az ellenzéki pártoknak nem sikerült elhitetniük a választókkal, hogy őszinte meggyőződésből fogtak össze. És ez azért nem sikerült, mert az ellenzéki koalíciót valóban csak a választójogi kényszer hozta létre. Az a kötőanyag, amit a hiteles elköteleződés jelentett volna, tökéletesen hiányzott. A kudarc után az ellenzéki pártok azonnal egymás torkának estek.
A jelenlegi helyzet ilyen szempontból egyszerűbb. Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc túlságosan sok, nehezen gyógyuló sebet ejtett már a másikon ahhoz, hogy a 2026-os választásra szoros együttműködésen alapuló szövetség köttessen a két fél között. Ha borul a papírforma, és mégis így lesz, akkor az ugyanolyan hazugságon fog alapulni és ugyanúgy bukásra van ítélve, mint a 2022-es összefogás. Teljes békét várni tehát illúzió, az „egymás mellett élés” azonban talán még megvalósítható.