Nagy pénzeket tettem volna arra, hogy nincs olyan magyar jogszabály, amelynek szövege a törvény megalkotása előtti parlamenti választásokon induló – vesztes – ellenzéki miniszterelnök-jelölt nyilatkozatára hivatkozik. De veszítettem volna, mert a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény politikai publicisztikai színvonalú bevezető szakasza többek között ezzel, az ellenzékhez érkező amerikai támogatással – illetve ennek elismerésével – indokolja, miért van szükség a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozására.
Persze, a valódi célokra, a kormánytól független szervezetek megfélemlítésére és a propaganda fokozására nem hivatkozhattak. A hivatal elnöki posztjára kinevezett Lánczi Tamás személye aztán minden kétséget eloszlatott: a Figyelő főszerkesztőjeként a „hazaáruló” „Soros-zsoldosokat” listázó politológus az elmúlt években Arthur Finkelstein és Habony Árpád famulusaként Londonból védte a magyar szuverenitást. Nyilván kevés sikerrel, hiszen ellenkező esetben nem kellett volna állami, sőt, alaptörvényi szintre emelni tevékenységét.
Ami eddig kimerülni látszik a kormánypropagandát visszhangzó, konteókkal tűzdelt jelentések elkészítésében és néhány független szervezet vegzálásában. Vizsgálatot indítottak a Transparency International Magyarország, illetve az Átlátszó oknyomozó portál ellen, ám ők nem hajlandóak együttműködni. Az Átlátszó megtagadta a kért adatok kiadását, amit a hivatal nem vett jó néven és a napokban újra megkereste a portált, mondván: „a kért együttműködés hiányában a rendelkezésére álló adatok alapján alakítja ki az álláspontját”.
Tartok tőle, ez csak a kezdet, főleg, hogy az Átlátszó továbbra is megkérdőjelezi a hivatal vizsgálódási jogát. Amivel felkerül a NER szégyenfalára, de a már készülő újabb törvény legális külföldi forrásaitól is megfoszthatja.