Ha a kormánynak az lenne a célja, hogy mindenkivel meggyűlöltesse a nukleáris energiát (a paksiakat is beleértve), akkor se csinálhatná hatékonyabban. Egyáltalán nem most, az iparűzési adó-bevételek lenyúlásával kezdődött - ez már csak a végjáték –, de az eredmény teljes egészében a Fidesz érdeme. 2010-ben a hatalomváltásra még úgy fordultak rá, hogy az atomenergia elfogadottsága a kétharmados-háromnegyedes szint körül volt a teljes népességben. Alapvetően a bővítési biznisz orosz érdekű titkosításával, Orbánnak a saját kormányát, a parlamentet, a közvéleményt és a jogszabályokat is kijátszó kavarásával – ami az ország putyinizálódásának első igazán látványos lépése volt – sikerült az atomkedvelők táborát 2015-re kisebbségbe szorítani. Ma meg minden bizonnyal az elutasítóknak van háromnegyedük: sok éve készült utoljára független kutatás a témáról, de már akkor is bőven megvolt a kétharmad (szép teljesítmény ez szűk másfél évtized alatt egy olyan országban, ahol az áramtermelés 40%-át egy nagyobb fejreállások nélkül kiöregedett atomerőműből jön).
Az i-re a pont azonban kétségkívül ezekben a napokban, Paks mattolásával kerül fel. Az atomváros mostantól azt kapja jutalmul az erőmű elviseléséért, amit az ország többi része büntetésül: a reaktorok közelségének összes kockázatát, az előnyei nélkül. Ez persze csak irónia: nem jutalomról, hanem nyilvánvalóan az engedetlenség megtorlásáról van szó. De egyáltalán nem az a tanulság, hogy „tetszettek volna jól szavazni”. Mert egyrészt a gödiek „jól” szavaztak, mégsem jártak semmivel se jobban. Másrészt meg aki 14 év után még beveszi, hogy ezzel a klánnal lehet tisztességes üzletet kötni, az valószínűleg Rudolf rénszarvasban, meg a húsvéti nyusziban is hisz. A csalfa álmokból mindig fájdalmas az ébredés – Pakson épp most tanulják meg, hogy mennyire.