;

tusványosi beszéd;

- Nagystratégia

Orbán Viktornak az idei Tusványoson elmondott előadásai (merthogy három is volt egymásután) egy időre megint munkát adnak az elemzőknek. Szerintem a legfontosabb az volt, hogy megtudhattuk, olyan – ötszáz éve nem látott – új világrend-változás áll a küszöbön, amire egy „nemzeti nagystratégiával” kell felkészülnünk.

Úgy illik, hogy ennek először a pozitív elemeit emeljük ki, különösen azért, mert ezeken keresztül tudjuk átlátni a realitását. Az előadó becsületére legyen mondva, hogy maga is úgy vezette be az egészet, hogy egy huszonöt éves időtávról van szó, azaz ennek a nagystratégiának a végrehajtása nem az ő generációjának lesz a feladata. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint az, hogy a célkeresztjében a GDP-arányos államadósság 30 százalékosra csökkentése szerepel.

Ez a jelenlegi 76 százalékhoz képest valóban merész cél, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a rendszerváltás óta elért legalacsonyabb szint (2001-ben) 52,3 százalék volt; annak ellenére, hogy ez az adat egészen Németh Miklós 1989-es megnyilatkozásáig szupertitkos volt, bizonyosra vehető, hogy ilyen alacsony szintű az elmúlt fél évszázadban soha nem volt. Ha a nagystratégia többi eleme is ennyire megalapozott, akkor még sokáig nyugodtan alhatunk.

A stratégia első helyén a mostanában sokat emlegetett konnektivitás szerepel, amiről az előadó el is mondta, hogy ez a fogalom a blokkosodás elkerüléséről és arról szól, hogy mi minden gazdasági tömbben részt kívánunk venni, de kiemelten Ázsiában, mert az lesz az új világrend központja, és már most is ott van a legtöbb pénz. Ez engem arra az ingatlantulajdonosra emlékeztet, aki vesz egy lelakott házat, bérbe adja, és csak a bérleti díjat számolván meggyőződése, hogy bombaüzletet csinált, mert nem veszi figyelembe a felújításra és a folyamatos karbantartásra, javításokra fordított összeget, ami által az üzlet veszteségessé válik.

Az új szövetségek a régi szövetségesek elvesztésével járnak ugyanis. Mostanra éppen annak az EU-nak mind a huszonhat tagját sikerült ellenfelünkké tenni, amelynek húsz éve vagyunk a tagjai; amely messze a legnagyobb kereskedelmi partnerünk, és amelytől az eddig folyósított több tízmilliárd eurós támogatáson túl további tízmilliárdokat várunk. (A huszonhatos szám nem elírás; a Fico vezette Szlovákia addig látszik a barátunknak, amíg az ellenoldaltól nem kap jobb ajánlatot, ahogy az a múltban többször is megtörtént.) Az előadás külön „eredménye”, hogy a tradicionális lengyel-magyar kapcsolatokat sikerült soha nem látott mélypontra juttatni azzal, hogy Lengyelországot szemforgatónak és Európa fegyverkező mumusának ábrázolta.

Azt is megtudhattuk, hogy az európai politika összeomlott, ugyanakkor Oroszország egy „hiperracionális, érthető, kiszámítható” hatalom, és „lassan mindenki” Oroszország támogatója. Világos beszéd! Oroszország puszta racionalitásból bombáz gyermekkórházat Ukrajnában, amelynek a megtámadásáért a Nyugat a felelős. Ez jól rímelt az előadást megelőző napokban Németh Zsolt által mondottakra, melyek szerint „mi nem mondjuk meg Ukrajnának, milyen béke legyen, csak már legyen!”. Kérdésem: ezt az üzenetet Oroszország felé is megfogalmazták?

Orbán szerint Oroszország legerősebb vonzereje, Putyin legerősebb taktikai fegyvere, hogy ott elmaradt az LMBTQ-őrület. Ha ilyen egyszerű lenne, a világ vezető hatalma ma Uganda lenne, mert ott homoszexualitásért még mindig halálbüntetés jár.

Az is kiderült, hogy Ukrajna hivatása a Kelet és Nyugat közötti ütköző zónának lenni, és bár most önként a Nyugat határainak védőjéül szegődött, vissza fog süllyedni ütköző zónává. Emellett visszaköszönt az előadásból Trump kedvenc szlogenje is: a felsőfokú végzettségű liberális elit diktatúrájának szándéka a kevésbé iskolázottak felett.

A három előadásból kirajzolódó világkép az itthoni politikát követők számára nem hozott újdonságot, a világ számára azonban igen. A Szabadegyetem mottójául választott „jobb pálya” ugyanabba a szakadékba vezet, ahová a kormányos évek óta egyre gyorsuló iramban vezeti az országot. Ha így folytatódik, akkor okafogyottá válik Brüsszel – amúgy most öt évig jegelt - elfoglalása, mert az számunkra már csak Belgium fővárosa lesz, és egy olyan, a közjót szolgáló szövetség székhelye, amelynek egykor a tagjai voltunk. Akkor ismét időszerű lesz az, amiről már írtam e hasábokon (Élet az Unión kívül, 2019. május 7.).

A szerző mérnök-közgazdász

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.