Azon tűnődtem a francia–magyar női kézilabda-mérkőzés (31-28), majd a francia–kolumbiai női labdarúgó-találkozó (3-2) közben: vajon miért épp a hölgyfutballt sajnáltuk le évtizedeken át? Megjegyzem, a futballmeccset az Eurosporton nézhettem, a kézilabdát meg muszáj volt az M4-en, mert csak az adta, de sportközvetítést nem az igazi letekert hanggal követni, ám még mindig jobb, mint a nekünk jutó szöveggel.
Szóval, a francia kézilabdás lányok annyi labdát adtak és ejtettek el vagy dobtak ki a pályáról, amennyi nehézség egy óvodában támad a játékszerrel. (Végre egyszer leírhatom e bűvös szót, mert a kisgyerekek esetében tényleg arról beszélünk.) Mégis több mint 30 gólt lőttek, és az 1-5-ös kezdés ellenére zavartalanul nyertek.
Na most, a franciák az olimpiai és világbajnoki cím védői, a sportág legeslegjobbjai, de játékukat a nyitányon mindennek lehetett nevezni, csak lenyűgözőnek nem.
Ezzel együtt azt olvasom mindenütt, hogy a magyar csapatnak önbizalmat adhat e vereség, pedig szerintem e hibát hibára halmozó francia csapatot simán el lehetett volna kapni.
A futballban mintha nagyobbak lennének az igények. Pedig a nők már a legtermészetesebb módon veszik át a labdát dropból, remekül passzolnak, jól cseleznek, és nemcsak technikailag, hanem taktikailag is felkészültek. Nem lőnek akkorát, nem olyan dinamikusak, mint a férfiak, a kapus poszton kiváltképp gyengébbek, ám az erőt és a gyorsaságot semmi másban nem kérik számon, jóllehet kézi-, kosár- és vízilabdában ugyanolyan a differencia a két nem között.
A spanyol nők játékában külön szépség, hogy ugyanabban a stílusban futballoznak, mint Európa-bajnoki címvédő férfi honfitársaik. Agyközpontjuk, Aitana Bonmati nem is Rodrira, hanem a hajdani legendás Barcelona Busquetsére emlékeztet, s a többiek is nagyszerűen látnak a pályán, tökéletes labdabiztonsággal gurigáznak vagy váltanak oldalt. Az ibériaiak „csak” 2-1-re nyertek Japán ellen, de ez nem az ő „saruk”, inkább az áldozatkész ázsiaiak dicsérete. (Kár, hogy a japán „Kyle Walker”, a Manchester Cityben játszó Simizu Risza súlyosan megsérült.)
Megkockáztatom, jobb nézni a női futballt, mint a kézilabdát. Igaz, a világnak mindig sokkal fontosabb volt a labdarúgás, de nálam már hölgyfronton is magasan vezet. Csak ne kellene a közvetítések közben ezerszer elszenvedni, mi történt korábban az Eurosporton. Gyönyörű volt, ahogyan Rafael Nadal megvigasztalta a labdaszedő kislányt, ám számolatlanul újranézni…
Persze így is szorozhatatlanul jobb az egyperces „híradóknál”.
