„A rohanó világunkban…” – Ezzel a mondattal olyan könnyen felmentem magam a felelősség alól, hogy mit engedek be a saját világomba. Reggel előveszem a telefont, megnézem az e-maileket, a híreket, a kocsiban munkába menet meghallgatom, hogy az oroszok leromboltak egy kórházat Ukrajnában, hogy megint emberek százai haltak meg Gázában, hogy Donald Trumpra rálőtt egy húszéves fiú…
Emelkedik a vérnyomásom. A munkában a főnök vagy a frusztrált kollégák még rátesznek egy lapáttal a már amúgy is végletekig feszített mentális állapotomra. Este hazamegyek, és szerencsés esetben nem a szeretteimen vezetem le mindezt. De ha a feszültség nem kerül ki a rendszeremből, akkor előbb-utóbb felemészt.
Téged is, engem is.
Újságíróként azt javasolni az olvasónak, hogy ne olvasson híreket – legalábbis furcsán hangzik. Nem is ezt mondom. Inkább elmesélem, velem mi történt.
