Ursula von der Leyen az Európai Unió történelmének ikonikus alakjává vált azzal, hogy Jacques Delors és José Manuel Barroso után ő lesz a harmadik, aki – újraválasztásának köszönhetően – tíz évig állhat az Európai Bizottság élén. (Walter Hallstein csak kicsit maradt el ettől.) Pedig viharos időszakban kormányozta az EU hajóját, válságok sora jellemezte az eltelt öt évet, kezdve a pandémiával, folytatva az orosz agresszióval, a súlyos inflációval és az energiaválsággal. Ezek újabb krízishez vezettek: a szélsőjobboldali pártok megerősödéséhez, aminek az eredményét az európai parlamenti választáson is érzékelhettük. Ugyanakkor az Orbán Viktor által megálmodott nagy jobboldali tömb nem jött létre: az egyes szélsőjobb pártok között áthidalhatatlanok az ellentétek.
Von der Leyen jó válságmenedzsernek bizonyult, így ezúttal többen voksoltak rá az EP-ben, mint 2019-ben. Ám a következő öt évben is rendkívül nehéz időszak vár rá. Ha Donald Trumpot novemberben amerikai elnökké választják, az gazdasági, és biztonsági szempontból is kihívások sorát jelentené az Unió számára. A háborúnak sem látni a végét, de az EU-nak kötelessége Ukrajna további támogatása. Ez egyrészt erkölcsi kérdés, másrészt saját biztonságának szavatolása szempontjából is elengedhetetlen, hogy Ukrajna szuverén állam maradjon, hiszen Vlagyimir Putyin komoly fenyegetést jelent az EU-ra. A szélsőjobb veszély sem múlt el, a szeptemberi osztrák parlamenti választáson és a három keletnémet tartományban tartandó voksolásokon még erősebbé válhatnak a szélsőséges pártok. És egy sor előre nem látható krízis is ott leselkedhet közösségünkre.
Amint Von der Leyen már a megválasztása előtti beszédében is deklarálta: a jogállamiság kérdésében nem enged. Sőt, bírálta a magyar kormányfőt az EU-val nem egyeztetett „békemissziójáért”, amellyel nem Európa érdekeit akarta szolgálni. Ez a beszéd is jelezte, mennyit változott Magyarország helyzete az eltelt öt évben. Von der Leyen 2019-es megválasztását a magyar kormányfő még ünnepelte, mint akkor fogalmazott, „egy hétgyermekes német családanyát választottunk meg a Bizottság élére. Ez már önmagában sokat elárul arról, hogy fordulat várható Európában”. A kormánysajtó pedig azt írta, von der Leyen megválasztásával „Soros álciviljei súlyos vereséget szenvedtek”.
Európában valóban fordulat történt, de nem úgy, ahogy ezt kormányfőnk remélte, az EU összezárt a demokráciát fenyegető politikusok ellen. Kormányfőnk tehát ismét rosszul mérte fel a külpolitikai viszonyokat. Amikor már látta, von der Leyen nem lesz elnéző a demokráciát fenyegető vezetőkkel, azzal „korrigált”, hogy a bizottsági elnököt lejárató plakátokkal aggatta tele az országot. Mindezt egy uniós tagországban…
Miniszterelnökünk hamis víziókat állítottak fel akkor is, most is. A Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában elismerte, hogy a nagy európai áttörés elmaradt, de szerinte az év végére a szuverenisták többségbe kerülnek az EP-ben. A kérdés az: ezt komolyan gondolja? Ha igen, akkor nagy a baj, ha nem, s „csak” azt próbálja magyarázni, miért folytatják az elhibázott, az önmegsemmisülés felé vezető külpolitikát, akkor az azt jelentené, hogy az országot tudatosan áldozza fel világhatalmi ambícióinak oltárán, hiszen Magyarországnak és nem neki kell súlyos árat fizetnie az uniós támogatások elmaradásáért.
A magyar kormányfő nem akarja felismerni: ő nem a megoldás, hanem az akadály.
Saját maga is komoly szívességet tett Von der Leyennek, hiszen a bizottsági elnök 401 szavazata nem csak annak az eredménye, hogy a bizottsági elnök minden őt támogató frakciónak ígért valamit. A magyar kormányfő „békemissziója” is szerepet játszott ebben: a demokratikus erők, a Zöldektől a szociáldemokratákon és a liberálisokon át az Európai Néppártig összezártak von der Leyen mögött, hiszen jól tudják: Európa jövője nem alapulhat egy megosztó, egy Putyinnak szívességet tévő, kirekesztő, másokat lejárató politikán, hanem egy olyan, az alapító atyák által meghatározott irányvonalat kell követni, amelynek legfőbb értékei a demokrácia, a szabadság, a sokszínűség,