;

Gyula;Fidesz-KDNP;propaganda;sajtóper;Galbács Mihály;Gyulai Hírlap;

A Gyulapont nevű portálon indított gyalázkodás a gyulai Fidesz párt- és gyűlöletlapjaként funkcionáló Gyulai Hírlapban folytatódott, a lap főszerkesztőjének tevékeny részvételével

- „A mocsok kialakulásában mi is részt vettünk”

Nem kívánom senkinek azt a pillanatot, amikor cseperedő gyermekeim szembesültek azzal a szennyáradattal, amelyet nagy műgonddal és élvezettel öntöttek az apjukra a Fideszhez vagy segédcsapataihoz tartozó emberek.

„Bod Tamás 2011. március 7-i feljelentése nyomán eljárás indult a www.gyulapont.hu/hirek nevű internetes oldal üzemeltetője ellen. A 2011. évi június 6-i napon egyezség született. A kifogásolt írásokat el kellett távolítani. Ahogy megnéztem a fenti anyagot, összehasonlítottam a 2019-es »Mélytorok blog« struktúrájával, képi világával, azt lehet megállapítani, hogy nagy a hasonlóság a gyulapont.hu-val. Ha azt is figyelembe veszem, hogy a Gyulai Hírlap főszerkesztője által – az én pénzemen is – publikált, újságíróhoz méltatlan mocskolódását, akkor mélyen elgondolkodom. A Fidesz-frakció a gyulapontos cikkeken sokat élcelődött, nevetett. Így utólag azt kell mondani, hogy méltatlan volt a viselkedésünk. A mocsok kialakulásában mi is részt vettünk. Én mindenesetre bocsánatot kérek a sértettől és a gyulai lakosoktól. Ja, a legfontosabb: a gyulapont.hu-s anyagokat Mocsár-Pörjés József írta, nagy lelkesedéssel” – ezt címezte nekem nemrégiben egy levélben, utóbb pedig a legnagyobb közösségi oldalra kitett posztjában Galbács Mihály egykori gyulai fideszes alpolgármester, a Gyulai Polgárok Együttműködéséért Egyesület elnöke. Ez az álcivil szervezet jegyezte a Gyulapont.hu-t, amely egy mocskolódó, gyűlölködő revolveroldal volt, azok közül is a legócskább és legsilányabb. Hogy ki vagy kik írták a cikkeket, azért fontos ma is, mert a szerzők nagy bátran ezt sohasem vállalták. Vagy nem írták alá, vagy beceneveket használtak. A Gyulai Hírlap akkori és jelenlegi főszerkesztőjén, Mocsár-Pörjés Józsefen kívül volt egy másik szerző is. Róla egy kicsit később.

A volt kormánypárti városvezető, Galbács Mihály 2017-18-ban szakított a Fidesz-KDNP-vel, majd a Mindenki Magyarország Mozgalom (MMM) színeiben indult el az előző önkormányzati választáson polgármester- és képviselőjelöltként. Az előbbit elvesztette, de listán bejutott a gyulai képviselő-testületbe, de most, június 9-én nem indult újra. Befejezte közéleti pályafutását. Elég viharosan, mert egy oda-vissza rágalmazási perben volt vádlott és vádló Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) gyulai polgármesterrel szemben. Nemrégiben pedig egy, minden valószínűség szerint a békési fürdőváros kormánypárti városvezetésének szája íze szerint való költségvetési ügyben citálták a bíróság elé. Ő pedig, ahogy a Magyar Narancs beszámolt róla, néhány héttel ezelőtt hivatali visszaélés miatt a Legfőbb Ügyészségen tett feljelentést a gyulai fideszes polgármester ellen. A feljelentés alapja egy hangfelvétel, amelyen Görgényi Ernő a durva fenyegetések mellett a postai, azaz munkahelyi szabályok nyílt megszegésére biztatta párttársát, egy helyi fideszes önkormányzati képviselőt, lényeges politikai információk megszerzését remélve ezáltal. A hangfelvétel alapján azt is mondhatnánk, egy maffiafőnök beszél úgy az alacsonyabb rangú beosztottjával, ahogy azt a polgármester tette a párttársával, a fideszes képviselővel: „Béla, ha elárulod a Fideszt, akkor kockáztatod a munkahelyed!” – mondta a gyulai polgármester. (magyarnarancs.hu, 2024. ápr. 17.)

***

Ez a bevezető szükséges volt egy régi és most ténylegesen lezárulni látszó történet elmondásához. A számítógéppel és a világhálóval ismerkedő fiaim 2010 legvégén vagy a következő év elején találták meg azokat az írásokat, amelyek a Gyulai Polgárok Együttműködéséért Egyesület jegyzete Gyulapont.hu weboldalon jelentek meg. Egyikőjük tizenegy, másikuk nyolc éves volt akkor. Egy retusált képen egy bilin ülő, éppen nagydolgát végző ember látható az én arcmásommal. Már a címválasztás is a múlt század harmincas éveinek náci, vagy az ötvenes évek kommunista propagandasajtójának gyűlölethullámát idézve annyi volt: „Egy beteg lelkületű ember aljapolitikai hisztije.” A förmedvény, minősíthetetlen stílusban arra reagált, hogy a Fidesz-KDNP 2010 tavaszi hatalomra kerülése után jó fél évvel elfogadta az új médiatörvényt, amely azonnali fenyegetést jelentett a független sajtónak. Ezért barátaimmal és ismerőseimmel demonstrációt szerveztünk a gyulai Petőfi-szoborhoz. Az ügy fontossága miatt azzal sem törődtünk, hogy december 23-án alig másfél nappal voltunk szenteste előtt. Az ügy súlyára, a nyílt fenyegetésre tekintettel, egyszersmind figyelemfelhívásként, egy rövid időre narancssárga sállal kötöttük be a szobor szemeit és száját. Az ott rögtönzött beszédemben azt kérdeztem: hol állna ma a sajtószabadság, s minden szabadságjog radikális híve, a nyughatatlan Petőfi Sándor? S nagy meggyőződéssel azt válaszoltam, biztosan nem a Fidesz oldalán. Ha végigtekintünk az azóta eltelt közel másfél évtized a sajtót, a nyilvánosságot és a szabad tájékoztatást ellehetetlenítő, egyre szűkebb határok közé nyomorító, elképesztő kormányzati intézkedéshullámon, aligha lőttem mellé.

Az uszító és becsmérlő támadások már korábban, 2008-ban elkezdődtek, s folytatódtak 2009-ban, hogy eljussunk az imént idézett „írásműhöz”. Csak néhány címet idézek, amelyből már nagy biztonsággal következtetni lehet a tartalom tahóságára. „Tomika keze újra a bilibe lógott”; „Ide figyelj, Tompika!”, „Hírgazdák és hírámítók”; „Boddal verik és sírokat ásnak”. Láthatóan gondosan ügyeltek arra a személyüket nem vállaló szerzők, hogy családi vagy keresztnevem valamilyen kéjes gúnnyal szerepeljen a címben.

***

Nem kívánom senkinek azt a pillanatot, amikor cseperedő gyermekeim szembesültek azzal a szennyáradattal, amelyet nagy műgonddal és élvezettel öntöttek az apjukra a Fideszhez vagy segédcsapataihoz tartozó emberek. Amikor ezt egy nagyobb társaságban elmeséltem, egy fiatal ügyvéd arra biztatott, semmiképp se hagyjam annyiban. Pereljem be a gyűlöletportál mögött álló egyesületet, így kiderülhet az is, hogy személy szerint kik az uszítók. Sőt, a történtek miatt felháborodott jogász azt is vállalta, hogy elkészíti a bíróságra beadandó keresetet és ellátja képviseletemet. Ezt nyújtottam be 2011 tavaszán. (Itt is köszönöm Titánnnak a segítséget!)

A keresetben az állt, hogy honlapon rólam megjelent írások mindegyike alávaló módon szidalmazó, éppen ezért az egyszerű, hétköznapi emberben visszatetszést kelt. Mindezek akkor is jóval túl vannak a jó ízlés határain, ha az újságíró (is) közszereplőnek számít. Megítélésem szerint a honlapnak másokról szóló írásai is személyiségjogokat sértenek, kifejezésmódjukban gyűlöletkeltők, lekicsinylők és lealacsonyítók – ha ez nem is tartozik ennek a pernek a tárgyához és tartalmához. Hozzátettem, hogy mostani – figyelem, 2011 tavasza! – felfokozott és hiszterizált politikai légkörben is súlyosan sértenek személyiségi jogokat, jó hírnevet, s messze túllépik a szabad véleménynyilvánítás határait. Azzal érveltem, hogy az oldalon megjelent írások magánemberként és újságíróként is súlyosan sértik emberi méltóságomat és jó hírnévhez való jogomat. Megjegyeztem, a becsület és a jó hírnév védelme az egyik korlátja a véleménynyilvánítás szabadságának. Egy idevágó, 1994-es alkotmánybírósági határozat kimondja: „a sajtóban vagy sajtóközleményben foglalt álláspont, bírálat, értékelés nem felel meg társadalmi rendeltetésének akkor sem, ha más személyiségét sértő valótlan tényállítást nem tartalmaz, ezért nem ad okot a helyreigazításra, de kifejezésmódjában indokolatlanul bántó, lekicsinylő, lealacsonyító, durván sértő kifejezés használata okoz sérelmet”. Esetünkben messze túl voltunk ezen. Mindezt azért idéztem, hogy a helyén kezeljük a megtörtént tudatos gyalázkodást és a kéjjel előadott sértegetésáradatot, amelyen – tudtam meg hosszú évek múltán egy korábban még közéjük tartozott embertől – a békési fürdőváros Fidesz-frakciójának tagjai sokat élcelődtek és röhögtek.

Rögzítsük, ezek a minden gyanún felül álló képviselők nem csak teljesen rendben lévőnek találták a válogatott és gusztustalan gyalázkodásokat, ha az általuk kiszemelt politikai ellenfélről van szó. De azzal sem volt semmi gondjuk, hogy ezt a névtelenség vagy becenév mögé bújva teszi meg a közülük való megmondóember, aki viszont arra rest volt, hogy a nevét vállalja. Ez már önmagában árulkodó és leleplező. Mindebben benne van az árulkodó jel, amivel a szennyet szeretné magától távol tartani, miközben ő maga a szellemi környezetszennyező, a gyűlölet előidézője és lelkesült propagandistája. Mi több, a forrása.

***

Azon már csak mérsékelten lepődtem meg, hogy az alperest képviselő, a gyűlöletportált működtető egyesület képviseletében fellépő jó nevű gyulai ügyvéd a vad uszítások és minden szint alatti pocskondiázások ellenére nemes lelkülettel és magasztosan a sajtószabadságról és a szabad véleménynyilvánítás fontosságáról szónokolt a tárgyalóteremben. Utóbb bírói figyelmeztetést kaptam azért, mert arra emlékeztettem a védőt, hogy egyrészt itt nem erről van szó, másrészt, ha a felperest képviselné, ugyanennek az érvelésnek a tökéletes ellenkezőjét adná elő nagy szakmai meggyőződéssel.

A bíróság előtti parttalan vita vége egyfajta egyezség lett. Ennek értelmében az alperes kötelezte magát, hogy eltávolítja az oldaláról azt öt leginkább bicskanyitogató cikket, amelyek minden határon túlmentek. Másrészt a Gyulai Polgárok Együttműködéséért Egyesület vállalta, hogy a jövőben tartózkodik minden, a felperes személyiségi jogait sértő kifejezés és képi tartalom megjelenítéstől és ehhez kapcsolódó jogsértő magatartástól. A cikkek lekerültek az oldalról, azonban bírósági egyezség ide vagy oda, a gyalázkodás, ha kisebb szünet után, ha más fórumokon is, a „Mélytorok blogon”, majd a papíron önkormányzati, így közpénzből működő, de valójában a gyulai Fidesz párt- és gyűlöletlapjaként funkcionáló Gyulai Hírlapban folytatódott. Ennyit a bírósági egyezségről.

Galbács Mihály nemrégiben született leveléből tudtam meg minden kétséget kizáróan, hogy az egyik „bátor” névtelen Mocsár-Pörjés József, az állampárt gyulai fiókszervezetének hűséges és lelkes kiszolgálója, egyben a Fidesz-propaganda ökle, a Gyulai Hírlap főszerkesztője volt. Amikor annak idején azt kérdeztem tőle, mégis ki áll az irományok mögött, akkor azt válaszolta: „nincs felhatalmazása ennek közlésére”. Most derült ki, ezt a felhatalmazást saját magától kellett volna kérnie. (Sic!) A másik, nevét ugyancsak nem vállaló szerző pedig – tudtam meg más forrásból – a Fidesz-frakció akkori vezetője, Baranyó Géza volt, aki néhány évvel ezelőtt elhunyt.

Annak idején, némi tanakodás után, nem mentem el a temetésére. Utóbb kiderült, nem ez volt a legrosszabb döntésem.

1574-ben, 350 esztendővel ezelőtt jelent meg Étienne de La Boétie Discours de la servitude volontaire (Beszéd az önkéntes szolgaságról) című műve latin, majd 1576-ban francia nyelven. Írásunkban erre emlékezünk.