A béke utáni óhaj az emberiség egyik legalapvetőbb kívánsága. A béke ígéretével el lehet nyerni az emberek szívét, no meg persze - és ez nem közömbös - a szavazataikat. A békeközvetítői pozícióra már hosszú a várólista. Brazília és Dél-Afrika, India, Magyarország, Törökország, a Vatikán - csak néhányan a sorban állók közül, de szervezetek és magánszemélyek is vannak a jelentkezők között. Mindenki közvetíteni akar. Ez azonban nem óhaj kérdése. A tényleges közvetítéshez számos előfeltétel szükséges, amelyek közül csak néhányat emelek ki.
Először is a szembenálló feleknek a közvetítőt el kell fogadniuk, és ez már eleve leszűkíti a lehetséges jelöltek listáját. Másodszor pártatlanság szükséges, vagyis egyforma távolság a szembenálló felektől, ezt viszont alig tudja valaki teljesíteni. Harmadszor figyelembe veendő, hogy a háborúzók nem buták. A kölcsönösen elfogadható kompromisszumokkal tisztában vannak, ehhez nincs szükségük egy kívülállóra. Ha az ellentét a két fél között antagonisztikus, csak akkor van merül fel igény harmadik fél közvetítőre. Negyedszer a közvetítő nem egyszerű postás. Képesnek kell lennie valami olyan hozzájárulásra, amellyel az áthidalhatatlannak tűnő ellentétek tárgyalható alapállásra szelídülnek. A dolgok természetéből adódik, hogy erre csak nagy ország, országok kepések. Ötödször a megoldáshoz megbízható, hiteles személyek szükségesek. Hatodszor olyan megfelelő hely kell, ahol mindegyik fél biztonságban érezheti magát. Hetedszer a közvetítés összekapcsolódik az agresszió utáni biztonsági helyzet kialakításával.
Az ilyen tevékenységre vállalkozónak rendelkeznie kell mindazokkal a képességekkel, befolyással és innovációs készségekkel, amelyek minderre kiterjednek. Egy békeszerződésnek tartalmaznia kell az új nemzetközi rend alapjainak lefektetését is: Ukrajna esetében azonban egyelőre senkinek sincs elképzelése, hogy az hogyan nézhet ki - tervről már nem is beszélve. A biztonsági rend miatt a békeszerződés nem lehet a két közvetlen érintett ügye, hanem a világ nagyjainak is részt kell venniük a folyamatban. E néhány előfeltétel említése is utal arra, hogy közvetítésre csak igen kevés tényleges jelölt jöhet számításba.
Aki ma békét akar teremteni, annak tisztában kell lennie azzal, hogy milyen lehetne egy működőképes megállapodás. A mai békét óhajtók ezt nem teszik meg. Felhívásokkal, reményekkel, igényekkel ezen a téren nem lehet eredményt elérni. A végpontra vonatkozó terv nélkül nem lehet erőfeszítéseket tenni a folyamat sikerességéért, képtelenség ennek előfeltételeit megteremteni. Ha ez hiányzik, akkor kizárólag Putyin akarata marad.
Ez a temető békéjét jelenti Ukrajna számára, úgy, ahogy ez Oroszországban látható is. A béke képviselői számára mintha közömbös lenne, hogy Ukrajna nyugodtan Putyin vazallusává válhat, elveszítheti területeit. Azokat is, amelyeket Putyin még meg sem szerzett, és ez a követelések 25 százalékát teszi ki. Vajon hajlandóak lennének a béke hívői Bajorországot vagy a Normandiát, Kaliforniát, Tirolt, Szabolcs-Szatmárt is feláldozni? Vagy ilyen békére csak Ukrajna kerítsen sort? A temető békéje érdekében? Annak az érdekében, hogy az orosz történelem legnagyobb területszerzőjét példaképének tekintő orosz elnök „megbékéljen”? Elég lenne ez? Csak mert nem vagyunk érintettek? Pedig azok vagyunk: előbb vagy utóbb azok leszünk, mert az agresszor nem hiteles, megbízható, szerződéshű szereplője a nemzetközi kapcsolatoknak.
Valóban itt az ideje valamit tenni. Szólamokkal, önfényezéssel, tervszerűtlenséggel nem lehet békét teremteni. Nincs jelenleg olyan állam, szervezet vagy személyiség, amely és aki egy új Müncheni Egyezmény következményeit meg tudná akadályozni.
A szerző politológus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.