Oroszország;letartóztatás;Alekszej Navalnij;Julija Navalnaja;

- Elrendelték Alekszej Navalnij özvegyének letartóztatását Oroszországban

Vlagyimir Putyin politikai ellenlábasa halálával sem elégszik meg, a családján is bosszút akar állni.

A moszkvai Baszmannij kerületi bíróság kedden elrendelte Julija Navalnaja, a börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus külföldi száműzetésben élő özvegyének letartóztatását, azzal az indoklással, hogy a nő szélsőséges szervezet tagja - írja az MTI.

„Julija Boriszovna (Navalnaja leánykori neve) elrejtőzött az előzetes vizsgálatot folytató szervek elől, amiért körözést adtak ki ellene” - közölte a vádlott távollétében a törvényszék, amelynek döntése értelmében két hónapra őrizetbe fogják venni Julija Navalnaját kiadatása vagy az Oroszországi Föderáció területén történő letartóztatása esetén.

Alekszej Navalnij február 16-án, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 évi büntetését töltötte. A Kreml tagadja, hogy az orosz államnak vagy Vlagyimir Putyin elnöknek bármi köze lett volna halálához (miképp elég nehezen hihető módon azt is tagadja, hogy 2020-ban Vlagyimir Putyin parancsára mérgezték meg novicsokkal). Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) tájékoztatása szerint a politikus egy séta után hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt.

Alekszej Navalnij 47 éves felesége csak a férje halálát követően lépett rivaldafénybe. Az X-en most azt írta híveinek, hogy ne a bírósági határozattal foglalkozzanak, hanem a Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni küzdelemmel. „Ha írnak erről, kérem ne felejtsék megemlíteni a legfőbb dolgot: Vlagyimir Putyin gyilkos és háborús bűnös” - fogalmazott Julija Navalnaja.

Mint ismert, Alekszej Navalnij idén februári halála után Tordai Bence egyperces néma felállást kért az orosz ellenzéki politikus tiszteletére a magyar Országgyűlésben, amit a jelenleg épp „békemissziós” szerepben tetszelgő Orbán Viktor egy nyílt kegyeletsértéssel tagadott meg, mondván, „sovinisztáknak a magyar parlamentben nem jár tisztelet.” Az ugyancsak Putyin-barát Mi Hazánk szintén nem állt fel a kezdeményezésre. A kegyeletteljes megemlékezés helyett Szijjártó Péter egy videót posztolt Alekszej Navalnij temetésének napján, amin éppen Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel vihorászik.

A konfliktusban Törökország volt az eddigi egyetlen sikeres közvetítő - indokolta a találkozót Havasi Bertalan.