- Fenntarthatóság Magyarországon, avagy amit szétverhetsz ma, ne halaszd holnapra

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia (NFFK) legfőbb célja – papíron – az ország fenntarthatósági teljesítményének javítása lenne. Ezen a téren már a dokumentum eredeti, húzások nélküli változata is elég tragikusan festett. Arra például egyáltalán nem reflektált, hogy a kormány éppen egy olyan iparághoz köti a magyar gazdaság jövőjét, amely a klímaválság közepette drasztikusan megnöveli a vízigényt és a – főként fosszilis forrásból, vagyis a klímaproblémát súlyosbítva kielégíthető – energiafelhasználást. Mint ahogy arra sem, hogy a környezet- és természetvédelmi intézményrendszer az elmúlt 14 évben gyakorlatilag leépült, a független zöldhatóságok helyébe a kormányutasításokat követő kormányhivatalok léptek, amelyek sem az engedélyező, sem az ellenőrző szerepkörükben nem képesek a meglévő jogszabályok betartására kényszeríteni a hazánkba települő akkuipar újabb és újabb szereplőit. Ezekkel a válságjelekkel ugyanúgy nem foglalkozott a „fenntarthatósági” stratégia, mint a szélerőmű-tilalommal, a napelem-adóval, vagy azzal, hogy a kormány a növekvő energiafogyasztást új gázerőművek építésével próbálja kiszolgálni.

Nem került szóba, hogy a támogatási rendszer a környezeti problémák megoldása helyett azok bővített újratermelését szolgálja, hogy a hulladékhasznosításban jelentős a visszaesés a 2010-es szinthez képest, vagy hogy a kiemelt beruházási törvény gyakorlatilag a teljes környezet- és természetvédelmi szabályozást zárójelbe teszi. Talán a fentieknél is nagyobb hiányossága volt a szövegnek, hogy a legtöbb fenntarthatósági paraméter terén nem fogalmazott meg konkrét, számonkérhető célszámokat. Vagyis már a kiindulópont sem volt több egy jámbor óhajgyűjteményél.

De a húzásokkal ezt is sikerült teljesen kiherélni: ami maradt, az garantáltan nem alkalmas arra, hogy bármilyen gazdasági vagy társadalmi folyamatot fenntarthatóbb irányba fordítson. Az alábbiakban bemutatjuk, mi került ki a szövegből annak érdekében, hogy az Orbán-kormány továbbra is úgy tehessen, mintha a környezeti értékek kizárólag a ma élő generációk egyszeri felhasználásra szánt javai lennének.

• „A még meg sem születettek, vagyis a szavazati joggal még nem rendelkezők érdekeit úgy lehet megvédeni, hogy a most élők értékrendi, alkotmányos vagy más intézményi korlátokat állítanak önnön mozgásszabadságuk elé. Tisztázzák azokat a határokat, amelyeken túl bizonyos lépéseket nem tesznek, nem tehetnek meg, és hogy a kísértésnek ellen tudjanak állni, előre akadályokat gördítenek maguk elé”

• „Az első Keretstratégia időszakában (2013-2024) néhány fenntarthatósági dimenzióban érdemi előrelépést sikerült elérnünk, de célkitűzéseink többségét nem sikerült megvalósítani.”

• „Magyarország fenntartható fejlődési teljesítménye közepes (…), számos olyan terület van azonban, ahol a helyzetünk kritikus, s itt több esetben nem javuló, hanem tovább romló vagy stagnáló trendeket látunk.”

• „A fenntarthatóság érvényesülésének alacsony általános szintje jelenleg az egyik legfontosabb akadálya, hogy Magyarország saját polgárai vágyainak és nemzeti közössége terveinek megfelelően még erőteljesebben javíthassa az egyének jóllétét, a közjó szintjét, a gazdasága teljesítményét és versenyképességét.”

• „A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács előrehaladási jelentései (2015-től 2023-ig öt jelentés készült el) szerint a magyarországi fenntarthatósági gyakorlat sok területen inkább azokat a tényezőket fejlesztené tovább, ahol az EU-n belüli relatív pozíciónk már a legjobbak között van (például GDP-arányos állóeszköz-felhalmozás, foglalkoztatottság, közúthálózat sűrűsége), míg viszonylag kevesebb forrás jut azokra a területekre, ahol a relatív fejlettségünk szintje EU-s összehasonlításban a legrosszabbak közé tartozik (például pedagógusbérek, egészségtudatos magatartás, természeti erőforrás-termelékenység).”

• „A felsőoktatási szakképzések, az alap- és mesterképzések, valamint hitéleti képzések képzési és kimeneti követelményei meghatározzák, hogy az alap- és mesterképzési szakokon és a felsőoktatási szakképzésben az elsajátítandó szakmai kompetenciák részét képezik a szaknak, szakképzésnek megfelelő fenntartható fejlődési alapismeretek, amelyek magukban foglalják a környezetvédelem alapismereteit is.”

• „Az EU-átlagnál gyorsabban bővült a mesterséges felszínborítottságú területek aránya, a GDP-nél lényegesen gyorsabban növekedett a hazai anyagfelhasználás (a természeti erőforrás-termelékenység csak fele az EU-átlagnak) és ma nagyobb az üvegházhatású gázok kibocsátott mennyisége, mint 2013-ban volt. A védelem alatt nem álló területeken a biodiverzitás megőrzése sokszor nem kellő súlyú szempont, jelentős számban történnek a tájképet, az ökoszisztémát felszámoló vagy érdemben negatívan befolyásoló változtatások, zöldmezős beruházások.”

• „A fenntarthatóságra ösztönző intézményi megoldások száma nem elegendő: nem alkalmazzuk azokat az adó- vagy díjformákat, amik a fenntarthatatlan megoldások árát emelné, s a termelési vagy fogyasztási döntésekbe az árjelzéseken keresztül építené be a fenntarthatósági információkat. A döntéseket megelőző hatásvizsgálatok alig tartalmaznak fenntarthatósági elemeket, ahol pedig az elvileg kötelező lenne (stratégiai környezeti vizsgálatok, környezeti hatásvizsgálat), ott a gyakorlatban ezek sokszor csak formálisan, diszfunkcionálisan érvényesülnek. A széleskörűen alkalmazott társadalmi jelzőrendszerek (mutatók, indikátorok, makroadatok) többnyire az aktuális gazdasági aktivitásra és a pillanatnyi jólétre fókuszálnak, a jövőbeli jóllétre hatással lévő változásokat ritkán mérjük, s nem használjuk általánosan. A magyar társadalom tagjainak többsége kevés információhoz, magatartását esetlegesen befolyásolni képes adathoz fér hozzá, ritkán szembesül ilyenekkel. A nem fenntartható társadalmi-gazdasági folyamatok így többnyire rejtve maradnak, az azokra való reflexió elmarad.”

• „Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak 2030-ig esedékes teljesítése számos területen valószínűtlen a megvalósítás trendjeit kivetítve.”

• „A természeti tőke globális mértékben zajló felszámolásának megállítása és a magyar nemzetgazdaság a közepes fejlettség csapdájából való kilábalásának támogatása érdekében az egyes nemzeti erőforrásokba való beruházások arányait a fenntarthatóság érvényesítésével ki kell egyensúlyozni. A korábbi extenzív növekedési pályát lehetővé tevő tényezők jórészt kimerültek – a munkaerőtartalék minimális, a természeti erőforrások nagymértékű felhasználása a jövőbeli ökoszisztéma-szolgáltatások biztosítását veszélyezteti.”

• „A közepes fejlettség csapdájából való kitörés kulcsa a minőségi alapú, fenntartható, intenzív gazdasági fejlődési modellre való átállás (…), a környezetileg káros és a fenntarthatósági átmenetet nem szolgáló költségvetési kiadások rendszeres számbavétele.”

• „A nem fenntartható döntések és választások egyik alapvető oka az erőforrások szűkösségéről való nem megfelelő informáltság. A társadalom tagjainak nagy része kevés információval és alkalmazható tudással rendelkezik ahhoz, hogy a mindennapi életvitelükben is érvényesíteni tudjanak fenntarthatósági szempontokat.”

• „Fontos aspektusa a fenntarthatóságról szóló kommunikációnak, hogy az elsősorban ne a nem fenntartható gyakorlatok következtében előálló katasztrófákról és az azokkal kapcsolatos fenyegetésekről szóljon, hanem információt szolgáltasson a fenntarthatóságot megvalósítani képes megoldási lehetőségek alkalmazhatóságáról és elérhetőségéről.”

• „A kormányzati kommunikációban és a közmédiában kapjon érdemi szerepet a fenntarthatósági értékek és jó gyakorlatok bemutatása, népszerűsítése.”

• „A mai társadalmakra jellemző, hogy az antropogén területhasználat nagy mértékben nő, egyre kisebb területekre szorítva vissza a hagyományos tájképet, s az egyébként védelemre érdemes településképet. Ezért a fenntarthatósági fordulat részeként fokozott figyelemmel kell lennünk a műemlékvédelemre, a kulturális örökség épített részének védelmére, a településképek és a táj védelmére.”

• (Fenntarthatóság kontra társadalmi polarizáció) „Ennek hatásosságát csökkenti, ha egy társadalomban növekszik a társadalmi polarizáció, amikor az eltérő álláspontok, értékek és érdekek különbségei termékeny feloldásának lehetőségei jelentősen beszűkülnek. A társadalmi polarizáció növekedése nagy valószínűséggel ellehetetlenítheti az olyan összetett, sok szereplő együttműködését igénylő fenntarthatósági problémák megoldását, mint például a népességfogyásét, vagy az éghajlatváltozásét.”

• „Hazánk az EU éghajlatváltozást okozó kibocsátásának csak 1,8 százalékáért felelős, ugyanakkor az elmúlt évtizedben a hazai kibocsátásokat nem tudtuk tovább csökkenteni.”