Sokadjára próbáltam elképzelni tegnap is, a kétnapos EU-csúcs kapcsán, milyen érzésekkel fognak kezet az uniós vezetők a magyar miniszterelnökkel, mit gondolhatnak róla, amikor udvariasan rámosolyognak, mielőtt gyorsan hátat fordítanak és továbbállnak? De még inkább az érdekelne, honnan meríti a bátorságot Orbán Viktor például ahhoz, hogy mosolyogva odamenjen Ursula von der Leyenhez és kezet csókoljon neki, miután egész Magyarországot teleszóratta útszéli óriásplakátok, nyomtatott és audiovizuális reklámok révén arcképével, háborús uszítóként ábrázolva? Vagy hogy Olaf Scholz német kancellárral bármiről is egyeztessen alig néhány órával azt követően, hogy a péntek reggeli szokásos Kossuth rádiós interjújában azon kesergett: „ha összevetem ezt a Németországot a tíz évvel ezelőtti Németországgal, ennek már a színe sem olyan, ennek már az íze sem olyan, ennek már a szaga sem olyan”.
Cserben hagy akkor is a képzelőerőm, amikor a szerdai Elysée-palotában lezajlott Macron-Orbán egyeztetést próbálom elképzelni. Gondolom nem csókolt kezet a francia államfőnek, holott ő igazán megérdemelte volna, hiszen az európai parlamenti választáson begyűjtött Fidesz-voksok jórészt a Macron-mumusnak köszönhetőek. Annak, hogy a világbajnoki címre méltán pályázó magyar kormányzati propagandagépezet tömegekkel hitette el: ha a Fidesz nem állítja meg, Emmanuel Macron ránk hozza a harmadik világháborút, neki köszönhetjük majd az ukrán frontra vagonírozott magyar katonákat, a magyar árvák és özvegyek majdani könnyeit is.
Ennek a kormánynak a cinizmusa nem először, és nem is csak a mesterfokú agymosásban, nemzetközi szereplőkre kiterjedő uszításban mutatkozott meg, ám a többi lódítás következményével általában nem kell szembesülnie magának a kormányfőnek. A magyar propagandagépezet nyilván tisztában van azzal, hogy kettős kommunikációjuk nem titok más országok vezetői előtt. Leállni viszont már nem tudnak, visszaút nincs számukra, marad a porhintés, önámítás. Ezt sejteti az uniós soros elnökség kapcsán lebonyolított három egyeztető miniszterelnöki vizit, Berlinbe, Rómába és Párizsba, azaz az EU három legfontosabb államába. A kormánymédia terjedelmesen tálalja: Orbán Viktor mindhárom fővárosban megkapta a támogatást soros elnöki programjához, az sem zavarja őket, hogy az adott országok médiájában mínuszos hír volt miniszterelnökünk látogatása. Kimaradt az itthoni sikerjelentésekből, hogy e tárgyalások tartalmáról csupán Orbán Viktortól tudunk, aki a magyar köztévének számolt be ezekről. Berlin és Párizs vezetői ugyanis közös sajtótájékoztatóra sem méltatták az eseményt, Rómában pedig egy 16 perces, fagyos sajtótájékoztatóra futotta Meloni udvariasságából.
Igen, beárazódtunk már rég, amit csak fokoztunk a Brüsszelben sokak által kezdetben jó poénnak hitt trumpi szlogennel: „Make Europe Great Again!”. Vagy azzal a sajátos megközelítéssel, amit Orbán a párizsi látogatása kapcsán mondott: „Világossá tettem az elnök előtt, hogy Magyarország nem foglalkozik sem Ukrajnával, sem Oroszországgal. Magyarország a békével foglalkozik”. Van még alább?