Azért is szeretem a sportot, főleg a focit, mert számtalan élethelyzetet modellál, tesz átláthatóvá. Itt van például a kedvenc csapat kiválasztása, ami általában érzékletes képet ad a közéletiséget formáló szintekről, értékekről, ezek összetett kapcsolatáról. Általában dobog egy lokálpatrióta érzelem, nyerjen sokszor az én kis városom, kerületem. Ám ha nagy sikerekre nem képes, el kell köteleződni egy élcsapat mellett is az országos versengésben. Hol a játék minősége, egy nagy egyéniség, hol valamilyen vélt vagy tradicionális politikai-ideológiai kontextus vagy egyszerűen a klub neve, színe alapján.
A válogatott természetesen a nemzeti egység szimbóluma. És a születőben lévő európai összetartozás (meg persze a színvonalas meccsek iránti igény) jele, hogy mind több szurkoló kötelezi el magát a kontinens valamelyik topcsapata mellett is. Ezt a szórakoztatóipari ágazatot a nagyobb közösséghez tartozás erőt adó öröme élteti. A csatlakozásnak lényegében egyetlen fontos feltétele van: szurkolás ugyanazért a csapatért. Másodlagos, ki mit gondol a világról. Ugyanilyen sokatmondó a csapat és a szurkolók kapcsolata. Utóbbiak nem csupán magukat kitomboló, passzív szemlélők. Ujjongással, fütyüléssel, tapssal, bekiabálásokkal, kommentekkel, a visszajelzés minden csatornáját kihasználva próbálnak hatni a csapat teljesítményére. Ha elvesztik a bizalmukat egy edzőben vagy játékosban, azok aligha tartják meg helyüket a klubban. Mindezt nevezhetjük közéleti pótcselekvésnek, de akkor is tagadhatatlanul van annyi haszna, hogy megmutatja, mi hiányzik a közéletből. Például Magyarországon. Igen, a foci. Egy többesélyes, nyílt bajnokság, lelkes, de egymást nemzeti szinten elfogadó csapatokkal, szurkolótáborokkal. Ahol játszani is kell a győzelemért.
Magyar zászló alatt
A június 9-i önkormányzati és EP-választásokkal közelebb kerültünk egy tisztes, sportszerű versengés lehetőségéhez. Képlékennyé vált a politikai közeg, a kormánypártot sikerült kibillenteni az örökös bajnok szerepéből, és visszakényszeríteni a pályára. Amely még lejt, a bírók a narancssárgáknak fújnak, de sok ügyességgel a végén még nyerni is lehet rajta. És talán furcsán hangzik, de a változás kulcsát az összefogás jelentette. Csak éppen nem abban a formában, hogy pártok alakítanak ki egy közös csapatot, hanem egy új csapattal, amely mögött a demokratikus oldal szurkolói egyesülnek. Ilyen egyszerű.
Utólag nem is értem, hogyan bízhatott bárki, velem együtt, a pártösszefogás sikerében.
Hogy négy-öt gyengülő, egymás játékosainak átigazolásával előbbre araszoló párt ki tud állítani egy egységes, összetartó csapatot. Vég nélkül torzsalkodva, kié a középpálya, a bal- meg a jobbszél, kinél van a leggólerősebb csatár. Logikus elképzelés, a matek és a tiszta erkölcs igazolná, de életszerűtlen. És a szélsőségesen megosztott ország demokratikus buborékja sosem ezt igényelte összefogást követelve, hanem egy olyan szervezetet, amelynek zászlaja alatt az ide tartozó szurkolók egységbe olvadhatnak.
Az elmúlt másfél évtized minden, sikert ígérő ellenzéki kezdeményezése mögött ezt a törekvést látjuk. Ezt képviselte megalakulásakor az Együtt, egyfajta demokratikus népfrontot, de a 2010-ben nagyot bukott szocialisták azt hitték, még mindig elég erősek ahhoz, hogy maguk alá rendeljék ezt a mozgást. Tévedtek. 2018-ban Vona Gábor kísérelte meg néppártos fordulatával kialakítani a demokratikus nemzeti centrumot. A Jobbik és benne saját múltja miatt azonban nem tudta kellő mértékben hitelesíteni a szerepváltást. Az MSZP a progresszív programmal előálló Párbeszéd átölelésével próbálta szélesíteni bázisát, eredménytelenül. 2022-ben Márki-Zay Péter villantotta meg az ellenzéki polgári egység reménysugarát, de a taktikai összefogásban már-már megegyező pártok nem engedték a fejük fölé nőni – és bukott mindenki. Említhetnénk még a megújulás erőit szintén egyesíteni kívánó egykori LMP és a Momentum kudarcát is, de az ő esetükben inkább arról volt szó, hogy nem tudtak első lendületükkel országos bázist építeni, és rétegpártok maradtak.
Most viszont egy teljesen más típusú folyamat zajlik – immár nagy sikert elérve.
Valaki a tágas kormánytérfélen, elit körök közelében tengődve a kegyelmi botrány hullámai mögött ráérzett a mélyebben feszülő, lefojtott társadalmi elégedetlenségre, felizzottak benne saját sérelmei is, és elkiáltotta magát: Ebből elég volt, csinálni kell egy új csapatot! Nem próbálkozott belső intrikával, hanem a polgárok felé fordult. És amikor feltették neki a bölcs kérdést, hogy jó-jó, de ki tudná ezt megcsinálni, nem nézett körbe, hanem rávágta: ha nincs más, akkor én! Belevágott, kiderült, mennek utána. Mennek utána, mert ebben a sodrásban még lehet naivan bízni, hinni, nem kell foglalkozni a múlttal, más pártokkal, pitiáner manőverekkel, szakértők meddő okoskodásával. Nem érdekes, ki honnan jött, csak az, hogy itt van, és demokratikus átalakulást akar. Ez a pátosz hajtja egyelőre ezt a tábort, átlépve a rendszer kijelölte árkokon, határvonalakon.
Az újbaloldali klub
A politikailag artikulált baloldal, a Demokratikus Koalíció köré szerveződött szociáldemokrata pártszövetség most bizonyára kesereg. Érthető, de valójában semmi oka rá. Megszabadult egy feladattól, az autokratikus Orbán-rendszer megdöntésétől, amelyre alkalmatlan. Túlságosan tradicionális hozzá politikai szemlélete és szervezete. Igazi parlamenti tömb, amely konszolidált polgári demokráciában tud eredményes lenni. Jelenlegi tehetetlensége, kényelmessége abból fakad, hogy képtelen elhagyni a békés józanság edzőpályáját, megkockáztatni merész, érzelmekre ható, fegyelmezetlen húzásokat. Ettől a tömbtől nem várható el, hogy kilépjen egy rendszerből, és ne csak változtatni akarjon rajta, hogy elhagyja a parlamentet, esetleg populistának tűnő népi akciókat hirdessen, hogy „ultrákkal” hangosítsa fel önmagát. Irreális hatalmi ambíciók kergetése helyett most szembenézhetne higgadtan azzal, mire képes, mivel tud hatékonyan részt venni az autokrácia elleni küzdelemben, megerősítve még létező táborát. Amihez megkerülhetetlen lenne számot vetnie jelenlegi vezetőinek felelősségével a választói bizalom folyamatos csökkenésében. Észszerűnek tűnne, hogy új néven egy csapattá olvadjon ez a tömb, csak hát ez merészséget, mély levegővételt igényel.
Fontosabb és izgalmasabb kérdés azonban, létrejön-e a porondon lévő szociáldemokraták mellett egy újbaloldali klub.
Energikus, fiatalos szereplőkkel, akik hitelesen tudnák közvetíteni a polgárok felé a társadalmi egyenjogúság és igazságosság felé vezető út korszerű alternatíváit, közösségi mintákat is kínálva a megújuláshoz. Felvállalják-e valakik, például a jelenleg inkább elméleti kérdésekkel foglalkozó baloldali műhelyekben, szerveződésekben, hogy bátran kilépjenek a politikai színtérre? Most itt lenne rá egy megfelelő pillanat.
A legsúlyosabb kérdés azonban mégiscsak az, hogyan alakul Magyar Péter mozgalmi Tisza Pártjának a jövője.
Úgy vélem, a demokratikus oldalnak minél akadálymentesebb utat kell biztosítania számára. A választások számokkal is igazolták, hogy jelenleg egyedül ez a tömörülés törheti meg a Fidesz hatalmát. Van hozzá ereje, bizalmat élvező, határozott, lendületes vezetője, még nem szippantotta be semmilyen szinten a rendszer, nem kötik parlamenti korlátok. Tábora igazi demokratikus nemzeti tömböt képez. Ám ahhoz, hogy végig tudjon haladni az úton, minden hívének, támogatójának, szimpatizánsának, elfogadójának komoly felelősséget kell vállalnia formálódásában. A szurkolótábornak nemcsak követnie, biztatnia, hanem alakítania is kell a csapatot. Ha kell, füttyel, bekiabálásokkal. A demokratikus médiának sem kéne kivonnia magát a folyamatból. Önállóságát megőrizve is fontos szerepet játszhat a párt és a társadalom közötti folyamatos érintkezés, kommunikáció, párbeszéd fenntartásában és erősítésében.
Kritikátlan lelkesedéssel, bálványozással nem lehet elérni a most megálmodott célt. Látni kell a Magyar Péter személyiségében rejlő veszélyforrásokat, fel-fellobbanó narcizmusát, agresszivitását.
Egy aktív, tudatos közösség kezelni tudja ezeket a vonásokat. Ha azonban birkanyájként viselkedik, nem törvényszerű, de előfordulhat, hogy egy újabb autoriter formációt hagy kiépülni. Tegyünk hát érte, hogy ennek ne legyen esélye!
