Gondolhatnánk, a lehető legjobb, ami történhetett, hogy nyugvópontra került az ügy, a felek megbékéltek, mindenki elmondta a saját igazát, Csipes Ferenc is a magáét, bocsánatot kérni ugyan klubján, a Honvédon keresztül kért, de saját verzióját saját szavakkal nyomatékosította a Magyar Nemzetben, ott mesélte el, szerinte mi történt azon a szolnoki estén, amelynek másnapján Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakozó legenda verbális abúzussal vádolta meg a szakembert a Facebookon.
Gondolhatnánk, hogy jó, akkor vége, a 37 éves versenyző a válogatón csupán hatodik lett, nem lesz ott Párizsban, így ér véget egy csodás pályafutás, és merül víz alá annak botránnyal tarkított lezárása.
Gondolhatnánk: a problémák megoldva. Csakhogy azokat a hajó alá sikerült csak lapátolni.
Nem ártana tudni, Csipes szavaiban van-e igazság, aki szerint Kozák az abúzus vádját azért fogalmazta meg, hogy edző-férje, Somogyi Béla vegye át a helyét; nem tudni, Kozák tényleg Csipes edzéstervei alapján készül-e évek óta, miként azt sem, hogy a klasszis versenyző valóban szexuális molesztálásnak élte-e meg mindazt, amiről nyilvános posztjában beszámolt.
Ebben az országban az olimpiai eredményesség a legfontosabb, pedig volna itt más cél is, pl. hogy egy egészséges, a határokat pontosan megszabó, őszinte társadalomban élhessünk, ahol ha elő is fordulnak hasonló esetek, azokat tisztességesen és igazságosan lehessen meg-, illetve elítélni. Ettől rettentő messze kerülünk, ha példaképek, olimpiai bajnokok esnek egymásnak, s sportszakmai érdekekből rendkívül súlyos vádakkal illetik egymást.
Egyesek azt gondolják, az olimpiai aranyérmek számától lesz büszke valaki a népére.
Ez az ügy is bizonyítja, hogy ez mekkora tévedés.