Győr;

- Győr, avagy a város, ahol ma mindenki haragszik mindenkire

Visszatérhet-e szextúrás olimpiai bajnok, Borkai Zsolt? Tud-e ismételni a sajátos vezetési stílusú fideszes Dézsi Csaba András? Csatájuk nyomán lehet-e nevető harmadik egy ellenzéki jelölt? Hat-e a háborús propaganda a dúsgazdag Audi-városban? Riportunk a Győrből.

– Itt minden csak rosszabbra változott – fújja ki a füsttel együtt a levegőt a vállalkozóként dolgozó Imre a győri városháza mellett vasárnap délelőtt, s már ennyiből is értjük, nem a mostani fideszes vezetés újrázásában bízik. – Mindenki a jelenlegi polgármester, Dézsi Csaba András sikerét jósolja, pedig szerintem a vállalkozók többsége Borkai Zsolt visszatértében bízik. Biztos vagyok benne, hogy a verseny a szexbotránya után most visszatérni próbáló Borkai, Dézsi és az egyik ellenzéki jelölti, Pintér Bence oknyomozó újságíró között dől el.

Könnyen lehet, hogy Imre nem téved, de azért első blikkre ennél bonyolultabbnak tűnik a politikai képlet Győrben, ahol 98 ezer választópolgár dönthet a város vezetéséről. Már csak azért is, mert eredetileg tízen indultak neki a polgármester-jelöltségnek, és végül heten kerültek fel a szavazólapra. Ennek tükrében nem meglepő, hogy az ellenzéki- és a kormányoldal is megosztottá vált.

Az újságíróból lett aktivista, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület nevű civil szervezet polgármester-aspiránsa Pintér Bence, akit az MSZP, a LMP-Zöldek és a Momentum is támogat, míg a Demokratikus Koalíció (DK) külön indította a 2019-ben pár száz szavazat híján alulmaradt Glázer Tímeát. Bár a városban se jelöltje, se listája Magyar Péternek, sokan üzenetként értékelték azt, amit óriási tömeg előtt mondott Győrben szerdán: kiosztotta Dézsit, a győri fideszeseket, Borkait és a DK-sokat is, egyedül Pintér Bencét nem támadta.

A jobboldalon – az adriai szexbotrányba belebukó olimpiai bajnokot, Borkai Zsoltot váltó – Dézsi Csaba András fideszes polgármester újrázna. Bár jelentős, 57 százalékos győzelemmel érkezett a polgármesteri székbe 2020-ban, nem érezheti biztonságban magát. Az erős polgári attitűdökkel jellemezhető városban Dézsi időközben a sajátos, autokrata vezetői stílusával sok ellenséget szerzett és sokakban visszatetszést keltett. A „Borkaival Közösen a Jövőnkért” egyesület színeiben induló olimpikon és Dézsi között kemény adok-kapok volt a kampányban. Borkai hazugnak nevezte Dézsit, és azt állította, megütött egy embert egy nyilvános eseményen. Dézsi viszont Borkait „beteg embernek” állította be, a helyi Fidesz pedig „Gyurcsány emberének” írta le.

A versenyben ott van még az esélytelenek nyugalmával Balla Jenő (Összefogás Győrért Egyesület), Kovács László (Civilek Győrért), és Koródi István (Mi Hazánk).

A szavazás napján a városban járva úgy tűnt, annyiban működik helyben is az országos politika, hogy a Fidesz törzsszavazói megingathatatlannak látszottak.

– Kérem, én a Borkait emberileg szeretem, még a szextúrája sem zavart. De a Gyurcsány katonája, és ezért egy mocsok! 

– mondja egy szavazni igyekvő férfi, aki magáról annyit árul el, hogy Lajosnak hívják, raktáros és ősfideszes. Azzal sem tudjuk kizökkenteni, hogy megkérdezzük, miért indít Glázer Tímea személyében saját jelöltet a DK, ha valójában Borkai a Gyurcsány-párt embere. – Honnan tudnám!? De attól még tény, hogy a Borkai az Gyurcsány katonája!

Többeket megszólítva kiderül az is, hogy szinte mindenkit elért a kormányzat háborús propagandája, bár azt pártpreferenciától függően értékelték.

– A baloldal háborút akar, meg migránsokat betelepíteni. Magyar Péter is ezt akarja. Szóval csak a Fidesz! – foglal állást egy nyugdíjas asszony.

 Nem a háborútól fél Orbán Viktor, hanem a vereségtől, 

azért riogatja a népet, s játszik a félelemre – vélekedik egy fiatal férfi. Találkozunk egy háromgyermekes családapával is, aki Pintér Bence támogatója: – Jó lenne ha sikerülne neki, és talán van is esélye. Úgy hallottam, a fiatal újságíró már 4 százalékkal is volt Dézsi előtt. De sajnos Dézsi kampányára iszonyú pénzeket költött a Fidesz, félek, így nem lehet vele versenyre kelni.

Talán ha Magyar Péter indult volna Győrben, akkor lenne esély változásra. Mindenesetre én rá szavaztam volna a legszívesebben.

A győri főtéren vasárnap délelőtt nem sok nyoma van a választási hangulatnak, csak egy fiatal hölgy panaszkodik hangosan a telefonba, hogy szerinte nem fogják megválasztani Borkait a „hülyék”. Nem messze innen György és barátja sütkérezik a napon. György meggyőződéses fideszes, barátja ellenben ellenzéki. Vagy ahogy ő mondja, a maga módján ellenzéki, mert valójában mindennel szemben ellenzéki: mindenkit utál.

– Hogy kire kéne szavazni? Tényleg senkire nem adom jó szívvel a voksomat – lamentál a férfi. Barátja, György viszont nem hezitál: – A Fideszre kell szavazni, hogy ne legyen háború.

– Az önkormányzati választáson is ez lenne a tét? – kérdezzük.

– Hát, persze. Ha Dézsi lesz a polgármester, akkor a Fidesz még erősebb lesz. És ha még erősebb lesz, akkor annál biztosabban nem lesz háború.

A győri nyolcas szavazókörbe betérve elbeszélgetünk a helyi jegyzőkönyvvezetővel. Mint mondja, nyugodtan, gondok nélkül megy a szavazás, délelőtt, amikor sok idős érkezett, voltak sorok. A legizgalmasabb esemény az volt, hogy a mozgóurnás szavazások során a győri börtönbe is betértek: két előzetesben lévő ember is mindenképp voksolni akart.

Lesz, akinek nyolc helyen kell majd ikszelnie vasárnap, amikor 17148 települési képviselőt, 3178 polgármestert és 21 EP-képviselőt választ az ország. Reggel 6-kor nyitnak és este 7-kor zárnak a szavazóhelyiségek, de aki este 7-ig sorba áll, még leadhatja a voksát.