Nehezen felejthető el múlt év november 13-a, amikor a Suella Braverman belügyminiszter menesztésével sürgőssé vált kormányátalakításról szóló helyszíni közvetítés során egyszer csak David Cameron szállt ki a Downing Street elején egy autóból és elegánsan, önbizalmat sugározva elindult a 10-es szám felé. Külügyminiszterré való kinevezése mindenkit meglepett, ez volt az a kivételes westminsteri esemény, ami nem szivárgott ki. Politikai hozzáállástól függetlenül az volt a vélemény, hogy "végre egy felnőtt" csatlakozott a kormányhoz.
Az elmúlt hét hónap igazolta Rishi Sunak kormányfő Cameronba vetett bizalmát, hiszen az általa kiírt Brexit-népszavazás után kardjába dőlt konzervatív politikus szüntelenül járja a világot, igyekszik megszilárdítani az Egyesült Királyság, mint vezető nagyhatalom tekintélyét és képviselni a brit álláspontot különösen az ukrajnai háború és a gázai konfliktus kérdésében. Amikor a konzervatív kormányfő két héttel ezelőtt július 4-re kiírta a későbbre vélt választást, Cameron külügyminiszteri missziójának határidejét is kijelölte. A Munkáspárt immár 25 százalékra becsült közvélemény-kutatási fölényének fényében aligha maradhat meg a patinás külügyminisztériumi és nemzetközi fejlesztési minisztériumban betöltött tisztsége.
A végzetes választási napig négy hét van hátra, és ahogy Tom Fletcher, Lord Cameron volt Downing Street 10-beli külügyi tanácsadója fogalmazott, "a külügyminiszter a kampány idején is folytathatja és gyakorolnia is kell diplomáciai misszióját. Csak azért, mert választunk, a világ nem áll le". Ennek tükrében az „i” napilap összeállításában egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja, a volt kormányfő több időt szeretett volna eltölteni tárcavezetői tisztségében, mert "lát eredményeket". A lap szerint "diplomáciai körökben egyre erőteljesebben merül fel, hogy Cameron tehetségét akkor sem szabad parlagon hagyni, ha a toryk ellenzékbe kerülnek". Állítólag a külügyminiszter barátja, szövetségese, korábbi pénzügyminisztere, George Osborne és kommunikációs guruja, Andy Coulson hónapok óta népszerűsítik az ötletet, hogy Sir Keir Starmer tartsa meg a külügyminisztériumban. Külügyi tárcavezetőként nehéz lenne elképzelni egy munkáspárti kormányban, de az alternatíva, hogy ő képviselje az Egyesült Királyságot Washingtonban, talán kevésbé hangzik hihetetlennek.
Ha a szabályoknak megfelelően a parlament és a kormány hivatalosan nem is üzemel, a miniszterek a Korona nevében mégis működnek, így Lord Cameronnak külügy-, Grant Shappsnak pedig védelmi miniszterként meg kell hoznia az esetlegesen szükséges döntéseket. Különösen Cameronra nem vonatkozik az utazási tilalom sem, benne van a pakliban, hogy ő ugorjon be Rishi Sunak helyére, amikor június 13-án az apuliai Fasanóban kerül sor a legfejlettebb ipari országok, a G7 csúcstalálkozójára. Aligha gondolta volna a Brexit népszavazás számára tragikus eredménye után, hogy valaha a világ legfelső irányítóinak társaságát élvezheti formális körülmények között.
Lord Cameron érdemének tekintik, hogy Donald Trumppal folytatott áprilisi tárgyalásán a floridai Mar-a-Lagóban, majd Washingtonban republikánus politikusokat győzködve, ő beszélte rá a Kongresszust az Ukrajnának szánt, de befagyasztott 61 milliárd dolláros katonai segítségnyújtó csomag felszabadítására. Szombaton a Sky News hírcsatornának nyilatkozva felszólította a Hamászt, fogadja el a Joe Biden amerikai elnök új tűzszüneti tervét, amely „véget vethet a harcoknak, lehetővé teszi az izraeli túszok kiszabadítását és családjaikhoz való visszatérésüket, egyben megnyílhat az út a Gázába irányuló nagyszabású humanitárius segítségnyújtás előtt is".
A Legatum Institute nevű tekintélyes agytröszt azonban úgy látja, hogy sem Lord Cameron, sem David Lammy árnyék-külügyminiszter nem igazán hallatta a hangját az elmúlt két hétben. Annak ellenére, hogy Rishi Sunak szerint ez a választás a szigetország biztonságáról, erejéről és befolyásáról szól egy egyre veszélyesebb világban, és a szavazópolgárok döntik el, melyik pártban bízhatnak jobban ezekből a szempontokból. A Legatum ezért tévévitára szólít fel a két David között, hiszen a "népnek joga van tudnia, mi a víziója a két külügyi felelősnek Putyin illegális ukrajnai háborújával, a fokozódó közel-keleti instabilitással, Kínával és más égető fenyegetésekkel, kihívásokkal kapcsolatban".
Nem mindenki osztja a brit sajtó kedvező véleményét Lord Cameron beavatkozásairól. A Politico portál podcastjának nyilatkozva egy esetleges új Trump-adminisztráció valószínű nemzetbiztonsági tanácsadója, Elbridge Colby kikérte magának Cameron "moralizáló és kéretlen tanácsokat osztogató" fellépését az amerikai politikában. A szakértő emlékeztetett arra, hogy a volt kormányfő volt az, aki "leépítette a brit hadsereget és mint szeretetre éhes pandákat simogatta Kínát". Lammy ugyanakkor mind Barack Obamával, mind más vezető demokrata politikusokkal szívélyes kapcsolatban áll.
