Ezen már az ötvenes évek első felében, újságolvasó kisiskolásként is röhögtem, annyira átlátszóan értelmetlen volt. Ki hallott olyan szóösszetételről, amelynek a két tagja antagonisztikus ellentéte egymásnak? Persze már akkor is mindenki tudta, hogy üres lózung, és csak arra szolgál, hogy jelezze, mi a nagy Szovjetunió vezette béketáborhoz tartozunk.
Azt azonban nem sokan gondolták, hogy hetven év múltán ugyanide érkezünk. Merthogy pártunk és kormányunk most is az egyedüli békepárti, és aki nem a Fideszre szavaz, az szerintük háborút akar. A dicsőséges múlthoz képest az egyetlen eltérés, hogy Putyin még nem keresztelte vissza Oroszországot Szovjetunióra, pedig igény lenne rá. És ennek a békeharcnak az élén az az Orbán Viktor áll, aki 1989. június 16-án egy ország nyilvánossága előtt, emberek millióinak csodálatát kivívva, harcosan hazaküldte azokat a szovjet megszállókat, akiknek a hazatéréséről már hónapokkal korábban megszületett az akkor még nem nyilvános megállapodás.
Az i-re a pont azonban május 22-én került fel azzal, hogy a miniszterelnök facebook-oldalán megjelent videóban Orbán Viktor nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a háború megállításához két feltétel teljesülése szükséges, éspedig hogy Trump nyerjen novemberben, valamint hogy a Fidesz „nyerje meg” az uniós választást!
Azért itt lenne néhány kérdés. Az egyik, hogy mit ért a miniszterelnök a választás megnyerésén, azaz a hazánk által birtokolt 21 EP-mandátumból mennyit kellene a Fidesznek nyerni ahhoz, hogy a párt nyertesnek gondolja magát? A másik, hogy a háború vagy béke kérdésének eldöntéséhez Trump győzelmén kívül miért pont a Fidesz néhány mandátuma sorsdöntő, az EP további mintegy hétszáz képviselője pedig smafu? Tudják: mikor az egér mondja az elefántnak, hogy „hallod, hogy dübörgünk?”. Komolyra fordítva a szót: a választópolgárok ilyen szintű együgyűnek nézését még Orbántól sem hallottam eddig.
A fentieket onnan is tudhatjuk, hogy a jogszabályokban közszolgálatinak nevezett médiaszolgáltató napi sokszori rendszerességgel szegi meg ezeknek a jogszabályoknak az előírásait. A választási eljárásról szóló törvény pontosan meghatározza, hogy a közszolgálati médiaszolgáltató választási kampányidőszakban (ami ugye most van) naponta három idősávban, fő műsoridőben, idősávonként egyszer, legfeljebb 30 másodperc időtartamú politikai reklámot köteles közreadni minden, hivatalosan nyilvántartásba vett jelölő szervezet igénye estén, összesen háromszáz óra időkeretben, az esélyegyenlőség szigorú betartásával. A médiatörvény szerint pedig „politikai reklám valamely párt, politikai mozgalom vagy a kormány népszerűsítését szolgáló, vagy támogatására ösztönző, a reklámokhoz hasonló módon közzétett… műsorszám”.
A „közszolgálati” televízió ezt gondolja megkerülni azzal, hogy az általa híradónak nevezett propagandaműsor nagyobbik fele abból áll, hogy Orbán Viktor és csapata éppen hol kampányol és mit mond, majd pedig elhangzik a kiszámítható és hazug végszó: aki békét akar, csak a Fideszre szavazhat június 9-én. Mi ez, ha nem egyértelmű, direkt politikai reklám? Természetesen az ellenzéki kampányeseményekről a műsorban egy szó sem esik, az ellenzék csak úgy kerül szóba, hogy Orbán Viktor jól megmondja, hogy minden ellenzéki politikus háborút akar, és Nyugatról kapja a fizetését. Mindezt az esélyegyenlőség jegyében, amire a választási törvény oly kényesen ügyel.
Az a béke, amiért a mostani hatalom már az ukrajnai háború kezdete óta oly lelkesen harcol, persze egészen mást takar, mint a szó eredeti jelentése: Ukrajna adja meg magát és mondjon le legértékesebb területeiről, miként arról is, hogy szabadon döntsön, milyen társadalmat épít. A békeharcot vezető Oroszország szerint „alkalmazkodjon a realitásokhoz”. Akinek a magyar hivatalos álláspont tekintetében kétsége lenne, nézze meg pl. a Hír TV komolynak és szakmainak álcázott háttérműsorait, amelyekben a vitathatatlan hovatartozású megmondó emberek nem is titkolt kárörömmel taglalják az ukránok nehézségeit és veszteségeit.
Úgy néz ki, hogy ez az erkölcstelen álláspont egyelőre „jól fizet”. Így megszabadulunk ugyanis attól a gazdasági tehertől, amit Ukrajna támogatása jelentene, és amiből a nálunk jóval kisebb és papíron gyengébb országok is részt vállalnak, továbbá az utolsók egyikeként részesülünk az – állítólag – olcsóbb orosz nyersanyagok áldásaiból. A hatalom által minden valós alap nélkül magasztalt gazdaságpolitikánk kudarcát minősíti, hogy még ezen tisztességtelen előnyök mellett is sikerült a Fidesz kormányzása alatt az összes releváns gazdasági mutatót úgy lerontani, hogy a hatalom átvételekor a Csehország utáni régiós második helyezésünket az utolsó előttire cseréljük. Éljen soká a békeharc!
A szerző mérnök-közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.