Új irányt vett a Fidesz kommunikációja. Illetve egyáltalán nem; visszatért a két és fél évvel ezelőtti útra. Akkor bevált, kétharmados sikerhez vezetett, miért ne működhetne most is. Emlékszünk ugye: az orosz agresszió elindítása után Márki-Zay egy interjúban arra a kérdésre, hogy küldene-e magyar katonákat Ukrajnába, azt az egyébként magától értetődő választ adta, hogy ha ezt a NATO kérné, igen. MZP abból az egyszerű tényből indult ki, hogy Magyarország részese az atlanti szövetségnek, vagyis kötelessége volna részt venni a közös fellépésben, ha lenne ilyen. Az orbáni propagandagépezet ebből a mondatból építkezett és ijesztett rá a magyar társadalomra: ha az ellenzék – szerintük: a baloldal – nyerné a választásokat, fiainkat már másnap az ukrán fronton találnánk. Látjuk, tudjuk, az egész teljes mértékben hazugság volt, a NATO nem kért ilyesmit tőlünk, mástól sem, így persze az sem igaz, hogy Orbán győzelme jelentette a biztosítékot a magyar családoknak.
Most hasonló akciót indít a kormány/párt. Hétfőn a miniszterelnök interjút adott a Megafonnak – az örök provokátor, az ellenzéket vegzáló, szavait kiforgató „riporter” most olyan volt, mint a bólogató kutya –, és abban kvázi hosszan eltűnődve beszélt arról, hogy az EU besorozná egy központi hadseregbe a magyar fiatalokat, hogy aztán a frontra dobja őket, de ő ezt nem engedheti meg, mi ezt már megtapasztaltuk Voronyezsnél, a II. világháborúban, ahol magyar katonák tízezreinek életébe került hadtörténetünk legnagyobb katasztrófája. Aztán, ugyancsak hétfőn, Szijjártó Péter az EU-s külügyminiszterek találkozóján, ahol Magyarország megint csak egyedül vétózott a segítségnyújtás ellen, ráerősített arra, hogy az EU magyar fiatalokat sorozna be és vinne harcolni. Már e két megszólalást követően lehetett érezni: ez az új kommunikációs irány. A háborúpárti baloldal, amelyet az országot beborító plakáterdő is hirdet, majd Orbánt a béke letéteményeseként bemutató újabb vizuális „élmény után” erre helyezik majd a hangsúlyt. Arra, hogy Brüsszel vinné a fiainkat. És lőn: a kedd reggeli Magyar Nemzet induló címe már ez volt: „Brüsszel magyar fiatalokat küldene az ukrán frontra”. Az ugyancsak kormánypárti bulvárlap, a Bors címlapján idézet Orbántól: „Magyar fiatalok más érdekében ne legyenek katonák.” Igazán nem lennék meglepve, ha valahol máris nyomnák az új óriásplakátokat, amelyek öles betűkkel üzenik: EU – el a kezekkel a magyar fiataloktól!
Természetesen az Unióban nincs ilyen terv, a NATO-ban sincs. A magyar kormánypárti politikusokat azonban ez a legcsekélyebb mértékben sem zavarja, győzni akarnak bármi áron. És az a médiahenger, amellyel képesek átvinni üzeneteiket, elhomályosítja az igazságot. Az emberek felületesen olvasnak, hallásuk szelektív, és ezzel tisztában vannak a Fidesz propagandistái. Mint ahogy azzal is, hogy a félelemérzet milyen erősen dominál a döntéseinkben. Kiváltképp, ha a gyerekeinkről van szó. Ilyenkor nem hatnak az észérvek, de még a valóság sem; a többség nem azt mérlegeli, hogy a két évvel ezelőtti kampány is hazugságon alapult, és a háború nem szippantotta be sem a magyar, sem az európai fiatalokat. Nem, a felfestett veszély esetén nincs racionalitás, csak érzelmek, félelem és féltés. Erre játszik rá ismét a hatalom.
Nagy kérdés, hogy ez a hazugságcunami képes-e letarolni a magyar társadalmat. Elég lesz-e a hátralévő tíz nap ahhoz, hogy ezt a félelem-féltés faktort teljes sebességbe kapcsolja? Hogy a Fidesz szolgálatába állított állami rádiót, tévéket és hírügynökséget, médiát mozgósítva felerősítse a magyar emberek EU-ellenességét. Illetve, ezzel párhuzamosan azt a kék-Orbán sugallatot, hogy a háborús veszélytől, gyerekeink besorozásától és idegen földre küldésétől kizárólag ő tud megmenteni bennünket.
Nem tudom, hogy előre kiszámított „építkezés” volt-e ez a kormány/Fidesz részéről, vagy spontán ötlet. Akárhogy is, megint egy aljas húzás. Nincs jobb szó rá, és – ami még nagyobb baj – nem látszik az ellenszere. A józan észben ugyanis már egyáltalán nem bízhatunk.