Sokan szidják az ellenzéket, hogy milyen gyenge, de ezt mindig igazságtalannak tartottam, mert vannak, voltak próbálkozásaik. És mi többet tehetnének? - gondoltam. Kipróbálták az előválasztást, az összefogást, a TV székházba való behatolást, a korrupcióellenes küzdelmet, az EU-s pénzek közvetlen utalásának kilobbizását, a helyi demokrácia fejlesztését és ki tudja még mi mindent. Tény azonban, hogy Magyar Péter innovatívabb, és erre mindössze néhány példát hoznék, s talán fontosabbat, az új attitűdöt emelném ki.
Korábban az ellenzéki próbálkozások alapja az a politikatudomány által elfogadott tézis volt, mely szerint a politika bináris kódja a hatalomba kerülni/ellenzékben maradni. Ez azonban egy téves kód, a politika téves értelmezése. Akit csak ez mozgat, annál a választók mindig hiányolhatják az elhivatottságot, az értékvezéreltséget, az ügyszeretetet, ott valamiképp mindig kilóg a lóláb, és mindig az lehet az érzésünk, hogy „ezek sem volnának jobbak az előzőnél, akkor meg minek”. Illetve, ha a Fidesz megmutatja, hogy mindent megtehet, akkor azzal a valódi erejét demonstrálja - tehát ha csak az erő a lényeg, akkor legyen úgy, ahogy az erősebb akarja.
Rengeteg érzelem mozog a politikában, és a hatalommal való visszaélővel szemben megjelenik a bosszú, a harag, a bizonytalanság, a félelem, a beletörődés, a tehetetlenség. A sok frusztráció a végén megöl. Ez egyfajta leépülési sorrend is, és mind mögött ott a téves feltételezés, hogy a politika semmi más, csak hatalomkérdés.
Magyar Péter attitűdje más, amit egy lépéssel már bizonyított is: amikor a tervezett vidéki listáira kakukktojások kerültek, ennek hatására visszahúzódott. Ez a kreativitás lényege. Felismerni a helyzetet és megfelelőképp alkalmazkodni hozzá. De ehhez az is szükséges, hogy ne legyen valaki elvakult, és ne vágyjon annyira a hatalom megszerzésére. Ez pedig bölcsesség kérdése. Amennyiben a politikusban nincs bölcsesség, és csak a hatalom megszerzése lebeg a szeme előtt, majd ha ez nem sikerül, akkor ellepi a harag, utána a tehetetlenség frusztrációja, akkor ott vége a történetnek.
Magyar szembetűnő innovációja, hogy a toborzás során kitalálta-átvette a jelöltekre való szavazás lehetőségét: az EU-s lista összeállítását ismeretlen emberekből, de társadalmasított módon valósította meg. Ezt egyfelől a kényszer szülte, és lehetséges, hogy nagyon idegen a hagyományos pártműködéstől - ahol kipróbált elvtársak közül jelöli ki a vezető a listasorrendet -, de beemel egy másik gondolkodásmódot. Ez pedig a társadalmi aktivitás, a társadalommal való kapcsolatkeresés.
Az ellenzék is próbálkozott már ilyesmivel, ez volt az előválasztás, és tulajdonképpen meg is mozgatta a hazai közéletet. Alapjában véve jó modellnek tekinthető, segítette a pártok közti indulási-visszalépési sorrend kialakítását, ami a manifeszt funkciója volt. De a látens volt a fontosabb, nevezetesen a társadalmasítás. Hasonló volt, hogy Magyar Péter erőltette a televíziós vita MTV-ben való megtartását, amiben nem a vita volt a lényeg, hanem a köztévé visszafoglalása.
Magyar Péter ezért emelkedik ki a hazai mezőnyből. Nem csupán a jó ütemérzékkel jó helyről jött ember előnyével rendelkezik. Még az is lehet, hogy a tömeg előtti szereplése, Gulyás Márton csapdáinak kikerülése kevés volna az érvényesüléshez. Fontos, hogy valaki másképp értelmezze a politikát, mondjuk úgy, ahogy a szociológiában arról Max Weber írt: a politika nem nélkülözheti az ügyek szeretetét, csak azt nem tudjuk megmondani, hogy milyen ügyet szeressen a politikus. A hatalom pedig csak ennek eszköze, de nem a célja.
A Magyar Péter-jelenség lényege épp az, hogy tényleg be akarja temetni az árkokat, és egyelőre ezt a teljes társadalom, a média rácsodálkozással figyeli; követői pedig elhiszik neki, hogy amit mond, azt úgy is gondolja. Ezzel párhuzamosan veszít erejéből, fárad az évtizedek óta alkalmazott kormányzati karaktergyilkossági technika. De a rendszer fáradása csak a kedvező környezetet hozza létre, a lényeg a politikai innováció és a más attitűd.
A szerző szociológus.