Akárhonnan is nézem, Orbánnak nincs szerencséje a köztársasági elnökökkel. A kiválasztásnál velük biztos nem töltet ki 500 pontos kérdőívet, talán a felcsúti házban elfogyasztandó, általa készített rántotta is kimarad, de azért mégis kell valamilyen szempontrendszernek lennie, ami alapján dönt. Mert afelől ne legyen, nem lehet kétségünk, hogy Magyarország legfőbb közjogi pozíciójáról maga a miniszterelnök határoz, a parlamenti procedúra csak formaság. Ez biztosan így van, amióta ő ül a kormányfői székben, de korábban sem volt másként, jórészt a baloldal szerencsétlenkedései miatt. De ezt most hagyjuk, maradjunk csak az „újkornál”, a politikai időszámításunk új kezdeténél, azaz a 2010 utáni időszaknál. Azóta ugye megfordult az elnöki palotában Schmitt Pál, Áder János, Novák Katalin és most Sulyok Tamás. A négy közül kettő idő előtt távozott, fogalmazhatunk úgy is: megbukott, Áder kitöltötte ciklusait, míg Sulyok Tamás helyzete erősen kérdőjeles.
A kérdés tehát úgy hangzott: vajon milyen szempontok alapján választhat Orbán? Vannak rosszindulatú megközelítések, én ezeket nem osztom, de azért ideírom: egyesek szerint olyanokat helyez maga fölé, akik valójában mindig, ilyen-olyan okoknál fogva, alatta maradnak. Vagy, durvábban fogalmazva, akiket maga alatt tud tartani. Megint másként: akinek a dossziéja nem teljesen makulátlan. Én, mondom, messze nem értek egyet ezen véleményekkel, és inkább azt vélem: más szempont dominálhatnak. Kétségtelen, hogy Schmitt Pálról sok mindent rebesgettek, főként az Astoria szálló-beli vezetői pozíciója kapcsán, de mégis: inkább a sportolói népszerűsége lehetett az irányadó, hátha ő is eléri azt szeretetet, amit Göncz Árpádnak adott a magyar társadalom. Nem hiszem, hogy tudott, vagy tudhatott róla, hogy Schmitt plagizált, csalt, legfeljebb az derülhetett ki róla, hogy hűséges golyóstolla lesz.
Ádernél sem hihető, hogy a leleplezett, Orbán megbuktatására irányuló puccskísérlet miatt száműzte előbb Brüsszelbe, majd az elnöki székbe őt a miniszterelnök. Úgy hírlett különben, hogy ez utóbbi pozíciót nem is akarta elfoglalni, jól érzete magát az EU-ban, angolt tanulva, ám mégis kénytelen volt elvállalni a néma, mosolytalan elnök szerepét. És ezt a szerepet végig is vitte, így Orbánnak volt ideje végiggondolni, ki lehet az utód. És döntött is: legyen egy nő, fideszes fülbevalóval, kétségbevonhatatlan lojalitással, és persze balogzoltáni ajánlással. A kegyelmi ügyig az ötlet nyerő kártyának tűnt, aztán pont Balog miatt (?) kellett beáldozni őt. Pedig jó választásnak tetszett, az emberek jól fogadták a fiatal családanyát, és nála sem kellett attól tartani, hogy keresztbe tesz a miniszterelnöki szándékoknak. Viszont a kegyelmi kérvény óvatlan – tényleg elhisszük? - aláírásából nagyobb botrány lett, mint Schmitt csalásából; menthetetlen helyzetbe került. Így, ezúttal, gyorsan kellett dönteni; legyen a szürke egyetlen árnyalatát mutató volt jogász-ügyvéd-alkotmánybíró, akiről csak így, mostanság derülhetett ki, hogy hazudott a családjáról, és most még a földek külföldi kézre juttatásában is kétes szerepet játszott. Négy elnök, négy kérdőjel. És akkor még ott van Mádl Ferenc is, akinek hosszú árnyéka vetül Orbánra. Magyar Péter személyében.