Már majdnem úgy tűnt, hogy a kormányzaton belüli ellentéteket úriemberként sikerült rendezniük az érintetteknek, de mégsem: Nagy Márton nem bírta tovább és újra megszólalt Matolcsy Györgyre, miután a jegybank nyilvánosan kritizálta a Nemzetgazdasági Minisztérium versenyképességi stratégiáját.
A miniszter azt nyilatkozta az Indexnek, hogy az MNB nem képes az együttműködésre, hiába keresték rá a lehetőséget. Méltatlannak nevezte azt a hangnemet, ami az intézményben uralkodik, és szerinte ennek a felelőssége a jegybank vezetőségét terheli.
Hogy mikor, kitől és miért indult a két kormánytag közötti folyamatos egymásra mutogatás, az állandó kritizálás, a másik súlytalanítása, olyan lett mára, mint a tyúk meg a tojás kérdése. Mindegy is.
Az viszont már nem mindegy, hogy mind a jegybank, mind a szaktárca munkájában vannak olyan ügyek, amelyekben saját függetlenségüket megtartva, de valóban szükségük lenne az egymást értő visszacsatolásra, a közös gondolkodásra, az együttműködésre.
Különösképpen, mert Nagy Márton abban ugyan nagyon jó, hogy bármikor, bárhol nekimegy bárkinek, fenyeget, számon kér, a minisztériuma viszont nem sok eredményt tud felmutatni.
De Matolcsy György nyelve is éles, amikor másról van szó, közben a jegybanki alapkamat régiós és uniós szinten is tartósan magas, a forint gyenge árfolyama az egész lakosságot sújtja, az infláció letörésére pedig hosszú hónapok mentek el, és jelenleg is éppen emelkedik.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mi az üzenete a piac számára annak, hogy az ország egyik legfontosabb intézményének vezetője, valamint a kormány egyik tagja képtelen együttműködni. Ennek nem most, a nyugodt időkben van igazi jelentősége, hanem amikor baj van, amikor az ország érdekében ki kell állni egymás mellé, és azt kell mondani, urai vagyunk a helyzetnek, a pénzetek biztonságban van.
Ki fog hinni két durcáskodó kisfiúnak?
Szóval, értem én, hogy nem szeretik a kritikát, de ennél azért valamennyire jobban kellene bírni.