Amikor a csipkézett hegycsúcsokhoz tartozó 320 négyzetkilométeres fennsíkon végiggördült a rakétatalálatok morajlása, a helyiek pontosan tudták, hogy nem kell aggódniuk sem a drótkötélpályájukért, sem a vízeséseket összekötő függőhidakért. Mindenkinek világos volt, hogy azt a kilenc hatalmas golflabdára emlékeztető építményt érhette támadás, amelyik a fennsík egyik kisebb magaslatán fehérlik.
Eddig a helyi túraútvonalakat kínáló prospektusok sem hagyták említés nélkül a messziről is jól látható, katonai rendeltetésű gömböket. Nem volt mit titkolni, mivel a Szovjetunió idején épített rádiólokációs állomást évtizedekig az ukránok üzemeltették, majd a félsziget megszállása után az orosz hadsereg otthonosan költözött vissza a Jalta városa fölé magasodó Aj-Petri bázisra. Hétfőig az orosz légvédelem parancsnoksága sem gondolta, hogy a frontvonaltól 260 kilométerre megbúvó radarkomplexum az ukránok különösen fontos célpontjává válik. Pedig a létesítmény fő rendeltetéséből egyenesen következett, hogy ha az ukránok komolyan gondolják a Krím visszafoglalását, akkor a repülőterek és hadikikötők mellett a légvédelem eszközeire is sor kerül.
Katonai elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy március közepétől egész áprilisban mennyire tervszerűen érték rakéta- és dróntámadások a félsziget katonai infrastruktúráját. Különösen szembetűnő az alaposság, ahogy lassan lenullázzák az oroszok légtérellenőrző képességét. Rendszeressé váltak a beszámolók az C300-as és C400-as rakétakilövőket ért találatokról. Az esetek többségében fontosnak tartották, hogy ne csak dokumentálják a kiiktatást, de jelezzék azt is, hogy ezeknek a mobil eszközöknek a radarállomásait is megsemmisítették. Az természetesen nem nyilvános, hogy az orosz rakétavédelem még hány ilyen eszközt állomásoztathat a Krím-félszigeten és a megszállt tengermelléken. Ugyanakkor ne legyen kétségünk, az ukrán felderítés és leginkább a NATO rádióelektronikai hírszerzése pontos, naprakész adatbázist vezet az orosz C300-C400-as egységekről és a légvédelem radarállomásairól.
Mindennek azért is van különösen nagy jelentősége, mert ezek a korszerű haditechnikai eszközök a szemei és fülei az orosz csapásmérő, valamint légvédelmi alakulatoknak.
De nyugodtan e tervszerű támadássorozat részének gondolhatjuk azt, amikor még február végén az ukránok lelőtték az A-50-es nagy hatótávolságú radarérzékelős orosz AWACS kémrepülőt. Az Azovi-tenger légterében végrehajtott támadáskor még nem lehetett tudni, hogy tavaszra Oroszország elkezd kiszorulni a Fekete-tenger légteréből. Az Aj-Petri radarokkal Oroszország legalább 1000 kilométeres távolságra volt képes ellátni. Nyugodtan használhatjuk a múlt időt, mivel hétfőn még saját magát sem volt képes megvédeni. Annyira nem, hogy a rakétatalálatokban meghalt Alekszandr Kulakov tábornok, a létesítmény parancsnoka is. A festői Jalta, a simogatóan kellemes éghajlat és a páratlan tengeri panoráma miatt a tábornoki karban nagy népszerűségnek örvendő bázis képességeiről hosszú időre, sőt, lehet, hogy örökre le kell mondania az orosz hadvezetésnek.
Ezeken a kicsinyes bosszúságokon túl komolyabb félnivalója is lehet a Krím védelmét ellátó orosz hadvezetésnek.
A rakéták becsapódása egyértelmű bizonyíték arra, hogy a félszigetnek mostanra nincs olyan pontja, amit ne tudnának elérni az ATACMS és Storm Shadow rakétákkal az ukránok. És akkor még nem is beszéltünk az F-16-os vadászgépekről.
Merthogy a radarok és a légvédelem kiiktatása egyenértékű az orosz hadsereg megvakításával, ami elengedhetetlen feltétele az F-16-os vadászgépek támadó műveletekben való bevetésének. De fogalmazzunk pontosan. Amiről eddig beszéltünk, az csak az egyik elengedhetetlen feltétele a hamarosan hadrendbe álló vadászgépflotta hatékony bevetésének.
Sokszor hallani türelmetlen hangokat arról, hogy miért is húzódik ennyire el az F-16-os vadászgépek megjelenése az ukrajnai hadszíntéren. Ezért sem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire összetett, technológiailag bonyolult, a pilóták kiképzése mellett a földi kiszolgáló állomány betanítását igénylő, a fogadó repülőterek kiépítését, a szervizbázisok felállítását jelentő munkálatokról van szó. Azon senki sem csodálkozik, hogy mekkora titoktartással kezelik az F-16-osokhoz kapcsolódó előkészületeket az érintettek. Ha őszinték akarunk lenni, akkor bevallhatjuk, hogy szinte semmit sem tudunk a folyamatról.
Nézzük azt a keveset, amit eddig kiszivárogtattak. Az első ukrán pilóták másfél évvel ezelőtt utaztak az Egyesült Államokba. Állítólag 3-4-en voltak, és a feladatuk az lett, hogy az amerikai kiképzők felmérhessék, milyen programot kell felépíteni a MIG és Szuhoj vadászgépeken profin dolgozó pilóták átképzésére. Kiderült, annyira eltér egymástól a két technológiai rendszer, hogy szinte a nulláról kellett indulni. A repüléstechnikai, aerodinamikai különbségeken túl az ukrán pilótáknak az összes műszaki, informatikai, rendszer-kommunikációs képességet a legmagasabb szinten kell birtokolniuk. A vadászgép vezetése mellett kezelni kell az összes levegő-levegő, levegő-föld rakétatípus indítását, a bevethető bombavariánsok kioldási műveleteit, és közben kommunikálni a műveletben résztvevő többi pilótával, a repülésirányítással, a műveleti parancsnokkal és kezelni azt a tengernyi információt, amit a műholdak, a támogató AWACS-ek és a földi radarrendszerek biztosítanak. És mindezt angolul!
A pilóták kiképzése legalább négy csoportban, állítólag az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Dániában és Romániában zajlik. A földi kiszolgálóállomány oktatásáról még ennyit sem tudni.
Pedig az új ukrán légierő sikerének ők is nélkülözhetetlen hősei lesznek. Egy részüknek az lesz a feladata, hogy hibátlanul felkészítsék műszakilag ezeket a félelmetesen összetett gépeket a bevetésekre. A többiek a fegyverzetet fogják kezelni; lesz, aki beprogramozza, mások betöltik a rakétákat. A legnagyobb titoktartás övezi azt is, hogy hány repülőteret tesznek alkalmassá az F-16-osok fogadására. Voltak olyan katonai szakértők, akik szerint legalább 5-6 olyan légibázist építenek fel, amelyek között rotáltatni fogják a vadászgépeket. Ezeken betonbunkeres beállókban, védetten tudják parkoltatni a bevetések között a harci madarakat. Tapasztalt vadászpilóták szerint az ukrán F-16-osok bázisait védeni fogja egy-egy Patriot, vagy IRIS-T egység is.
Természetesen mindenkit az érdekel leginkább, az első bevetés lehetséges időpontján túl, hogy hány darabbal indul el az F-16-osok korszaka Ukrajnában. Annyit kiszivárogtattak a kiképzési folyamatra rálátó politikusok, hogy 2025 elejére akár 100 darabnál is több állhat hadrendbe. Az első alakulat várható darabszámáról az elemzők, információk híján, leginkább a vágyakat, és a valószínűségeket tudták megfogalmazni. Az ideális szerintük az lenne, ha 40 körüli géppel lehetne indulni. De rögtön hozzá is teszik minden alkalommal, hogy csoda lenne, ha ennyi ukrán vadászpilóta már végezne a kiképzéssel. Így inkább azt tartják reálisnak, hogy 20-24 F-16-os állhat szolgálatba június végéig. A 6-8 darabos indulást nem is akarták komolyan mérlegelni, ezt csalódással fogadnák és a harci értékét leginkább egy PR-akcióhoz hasonlítanák. Az orosz vadászgép-szakértők is nagyon óvatosan fogalmaznak. A propagandisták lesajnáló, a „majd sorra leszedjük mindet!” vagdalkozásait csillapítandó azt mérlegelik, hogy mennyire új fedélzeti radarokkal és milyen rakétákkal fognak felszállni az ukrán F-16-osok.
Ahogy közeledik az új ukrán légierő bevetésének napja, úgy válik egyre agresszívabbá az orosz háborús kommunikáció. Ez csak részben köszönhető az F-16-osok várható hatásának a harcok alakulására. Megjelenésük önmagában nem lenne képes megfordítani az állóháborúba dermedt harci helyzetet. A negyedik generációs vadászgépek valóban hátborzongatóan hatásos harci eszközök, de nem csodafegyverek. Korunk hadviselésében olyanok nincsenek is. Viszont a modern fegyverrendszerek együttes hatása, a Javelinek, a HIMARS-ok, a Patriotok és IRIS-T egységek, az olcsó, de pokolian hatásos drónok, az ATACMS, Storm Shadow, valamint Taurus rakéták – hogy csak a legismertebbeket említsük – képesek lehetnek meghátrálásra kényszeríteni a legmakacsabb agresszort is.
Több jel is arra utal, hogy az elnöki újra-beiktatásán magabiztosságot sugárzó Putyin kénytelen kényelmetlen döntések sorozatával megkísérelni a birodalmi csőd elkerülését. A védelmi minisztériumban hullanak a fejek, az elnök bizalmasának gondolt Sojgut is leváltotta. Lehet, hogy őt teszik meg bűnbaknak a hadsereg szétzüllesztéséért és egyben a háborús kudarcért is?
Hullanak a fejek, gyorsan cserélődnek Vlagyimir Putyin bábjaiMár a háború első évében tudni lehetett, hogy minél kilátástalanabb lesz a harc folytatása az agresszornak, annál inkább hangosabbá válik az atomfegyverrel való fenyegetőzés. Erről mostanában nap mint nap meg is bizonyosodhatunk. Azonban ebben is csalódást okozott Putyinnak Európa. Az állandósult atomháborús zsarolásra válaszul határozott, de vagdalkozástól, indulatoktól mentes figyelmeztetést kapott Moszkva. Emmanuel Macron arra emlékeztette Putyint, hogy rakétái, az atomhatalom Franciaországnak is vannak, és pontosan meghatározott események hatására megjelenhetnek francia katonák Ukrajnában. Az ugyancsak atomhatalom Nagy-Britannia kijelentette, hogy Ukrajna teljes joggal támadhat katonai célpontokat az agresszor Oroszország területén.
Párizs és London egyeztetett álláspontja új korszakot nyitott Kijev támogatásában és a Putyin-féle birodalmi vágyak kezelésében.
Az európai Antant-páros kemény fellépése szinte azonnal felrázta az elnökválasztási belharcba feledkezett Washingtont. Az Egyesült Államok még az eddigieknél is határozottabban kiállt Ukrajna támogatása mellett. Méghozzá úgy, hogy az Oroszországot sújtó szankciók további szigorításával valóban meg akarják roppantani Moszkva képességét a háború folytatására.
Hogy mennyire brutális tud lenni az ilyen gazdasági hadviselés? A szankciók hatékonyságában kétkedőknek sokat segíthet a tisztánlátásban, ha megismerik Putyin kedvenc hatalmi játékszere, a Gazprom 2023-as eredményét. Az európai piac elvesztésének hatására az állami gázóriás tavaly csaknem 7 milliárd eurós veszteséget voltak kénytelen elkönyvelni, úgy, hogy egy évvel korábban még 14 milliárd eurós profit szerepelt ugyanezen a soron. Nem szabad elfelejteni, hogy ezt a huszáros teljesítményt csak részben köszönheti a szankcióknak az orosz vállalatóriás. Putyin döntött ugyanis arról, hogy a szankciókra válaszul „megfagyasztja” Európát. Ez a mutatvány is csak annyira sikerült, mint a NATO keleti irányú bővülésének megakadályozása. Erről leginkább a finnek és a svédek tudnak sokat mesélni.
