;

nagyvállalatok;Donald Trump;Amerikai Egyesült Államok;Taylor Swift;

- Taylor Swift kontra Donald Trump

Az idő végtelen, és még robog is a nyavalyás, méghozzá egyre gyorsabban. Ez arról jutott eszembe, hogy Taylor Swift, az amerikai énekesnő, akit ma „minden idők legsikeresebb sztárjaként” emleget a világsajtó, éppen minden idők egyik legsikeresebb koncertkörútját rója. Rá nemcsak azért érdemes figyelni, mert érdekesek a dalai, vagy mert minden koncertjén minimális lefedettséggel ringatja a popóját, hanem azért is, mert ennek a turnéjának a bevételeit öt milliárd dollárra becsülik. Ez nagyjából az ExxonMobil éves nyereségének. felel meg. Namármost, mint ismeretes, az ExxonMobil a világ legnagyobb olajcége.

Tíz évvel ezelőtt a világ öt legnagyobb vállalata közül az első kettő-három mindig olajcég volt. Aztán mint derült égből a villám, jött a villanyautó. Ugyanaz a villanyautó, amelyik a múlt század elején egyszer már megbukott a belső égésű motorral és a benzinnel folytatott rivalizálásában. Ma meg a legnagyobb világcégek listáján az első öt között sehol egy Exxon, sehol egy Shell. A szaudi Aramco még ott van a második helyen, mivel a világ legolcsóbb olaját értékesíti olyan áron, amilyenen éppen akarja, de a többieket már lelökték a csúcsról a kíber góliátok, mint a Microsoft, az Apple és a Meta.

Nem zárnám ki, hogy az elektromos autó a maga ijesztően körülményes utántöltési rendszerével szintén bukásra van ítélve, de most ez van. Ahogy az is lehet, hogy Taylor Swift, akinek már a neve is fürgeségre, gyors változásra utal, fogja magát és egyszer csak gazdasági világhatalommá válik.

Amiért még az ifjú hölgy felkeltette a figyelmemet: három fontos dolog is testet ölt benne. Politika, erotika és művészet. Hogy az utóbbi kettőhöz mi köze van, az nem szorul magyarázatra. De mi köze a politikához? Popsztárok jönnek és mennek, de a politika marad. Vagy mégsem? Lehet, hogy mostantól politikusok jönnek és mennek, de a popsztár marad? Hollywoodi színészből lett amerikai elnököt és kaliforniai kormányzót már láttunk. Most pedig az van, hogy a demokrata érzelműként ismert Taylor Swift, ha hölgyi kedve úgy diktálja, akár a novemberi amerikai elnökválasztás kimenetelét is eldöntheti. Ezt Tressie McMillan Cottom, a The New York Times vélemény rovatának vezetője állítja: „Taylor Swift megváltoztathatja a választások kimenetelét, ha mindenkit rá tud venni arra, hogy elmenjen szavazni”.

Egy végletekig kibernetizált és mobilosított társadalomban, amilyen az amerikai, egy Taylor Swift vagy bármely über-celeb, ahogy Taylor kisasszonyt (és Beyoncét) mostanában nevezik, bármire képes. Képes arra, amire az idős és szellemileg leépülőben lévő Joe Biden elnök, vagy a sokak szerint amúgy is szellemi fogyatékos Donald Trump aligha. Képes tömegesen a szavazófülkékbe terelni azokat a huszonéveseket, akik millió számra vállalják a swifties, azaz a Swift-követő minősítést. Itt már csak az a kérdés, hogy bálványuk éppen kinek az oldalán áll a politikában, és fellép-e arra a másik színpadra is.

Donald Trump nemrégiben bíróság elé állt. Az, hogy miként kerülhetett egy kisstílű bűnöző egy világhatalom élére egy viszonylag demokratikus, viszonylag jól szervezett társadalomban, nem pár mondatban kifejthető téma. Maradjunk abban, hogy a jelek szerint az Egyesült Államokban is offenzívában van a józan ész. Az mindenesetre először fordul elő, hogy egy volt amerikai elnököt beperelnek. Ezt még a Watergate botrányba belebukott Richard Nixonnak is sikerült megúsznia. És ez még akkor is megtörtént, ha előre kiszámítható, hogy a Trump által republikánus érzelmű bírákkal feltöltött legfelső bíróság majd felülbírál egy esetleges elmarasztaló ítéletet.

Trump állítólag ragaszkodik ahhoz, hogy tanúként saját magát védhesse a bíróság előtt. Megteheti, csak a jelek szerint elfelejtette, vagy elfelejtették megmondani neki, hogy az amerikai törvények értelmében ez esetben lemond a hallgatás jogáról, és minden kérdésre válaszolni köteles. És mivel van miről kérdezni őt, a 150 ezer dollárral lefizetett pornósztár ügyétől kezdve odáig, hogy hogyan lett ez a pénz választási költségként elkönyvelve, lehet, hogy ezzel mégiscsak megpecsételte a sorsát. Hogy a New York Timesnál maradjunk: „Csak egy megalomániás bolondnak juthat eszébe ilyen körülmények között a tanúk székébe ülni. Ő valószínűleg megteszi.” 

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.