- Fehér Szilvia: A szakértőnél

Többször ellenőrizte a lépcsőház ajtaján, jó helyre érkezett-e. A névtábla stimmelt. Izgatottan lépett be a rendelő várójába. Idetalált, nyugtázta.
Leült a már ott várakozók mellé. Hideg és sötét volt a váróban, csak egy apró mécses égett egy kis asztalon. Ahogy a lángja, úgy ő is megremegett.
Némi idő eltelte után kivett a táskájából egy tükröt, s igazított zilált haján. Mindenki mobiltelefont tartott a kezében, ezért előkapta ő is a sajátját, és újra rákeresett a hirdetésre:
„Szeretne az interneten több figyelmet? Szeretné mindenről elmondani a véleményét? Én megtanítom erre.”
Emiatt van itt.
Sorra hívták be a várakozókat, akik gyors léptekkel bementek a másik helyiségbe.
Hamarosan őrá került a sor. Felállt, belépett az irodába. Mielőtt köszönhetett volna, az asztalnál ülő nő intett, hogy várjon, még telefonál. Addig körbenézett. A falakat idézetek borították, olyanok, amiket ő maga is épp eleget látott közösségi oldalakon. Ne gondolkozz, csak csináld! Reggel úgy nézz a tükörbe, hogy ez lesz a legszebb napod! Most is és korábban is úgy érezte, ő igenis szeretne gondolkodni. De inkább arra figyelt, amiért jött.
– Mondja! – szakította meg a nézelődésben a másik, miután befejezte a telefonálást.
– Úgy tudom, ön segíthetne nekem. Mert van ez az internet, meg a hozzászólások… és néha… – kezdte bátortalanul.
– Néha, mi? Ne húzza az időmet! – sürgette a nő.
– Hogy kiteszek egy posztot, aranyosat, és sokan nagyon bántókat írnak utána.
– És akkor ön mit tesz? Ugye kiáll az iga­záért?
– Igen, de egy idő után…
– Nehogy azt mondja, hogy feladja! – vágott közbe amaz. – Tudom, mit kell tennie! Híres specialistája vagyok a rosszindulatnak. Nézzünk egy egyszerű sémát! Ön kitesz egy posztot… mondjon egy példát!
– Tegnap Pötyivel, a spánielemmel sétáltunk. Mellettem ült a padon, lekaptam magunkat, és kiposztoltam. Néhány lájk után valaki odaírta, hogy nem a padon van a helye a kutyának. Aztán mások azt kommentelték, hogy de jó nekem, hogy ennyire ráérek. Hamarosan olyan is jött, hogy miért nem a gyerekemmel sétálgatok, ha meg nincs, miért nem szülök, mert nekem már nagyon azt kellene!
– Micsoda profik! – kiáltott fel a másik nő. – Ez az igazi rosszindulat, kérem! Még az is lehet, hogy ők már jártak nálam!
– Volt, akinek kedvesen válaszoltam – folytatta ő –, hogy Pötyi nem csinált semmi rosszat, és a következőnél meg, hogy igyekszem párt találni. Mégsem hagyták abba. Hogy biztosan… jaj, rémisztő dolgokat írtak, hogy a magam neméhez vonzódom, de ezt csúnya szavakkal.
– Csúnya szavakkal? – A nő bólintott. – Remek! Tajtékzik belőlük a rosszindulat! És ön csak magyarázkodott? Mit érdekli magát, hogy a másik mit gondol, mi a véleménye? Az a lényeg, hogy odaírja a magáét! Magában semmi gyűlölet nincs?
– Kellene? – kérdezte ő, és egyre feszélyezettebb lett. Legszívesebben elrohant volna.
– Itt egy toll, egy papír, írja! – kiáltott rá a szakértő. – Első pont: csináljon egy álprofilt, azon sosem találnak önre! Akkor bármit írhat.
Leírta, álprofil.
– Második: tanuljon be néhány agresszív szót! Olyat, hogy elmentek az any… várjon, van egy listám! – Azzal a szakértő kivett a fiókból egy háromoldalas nyomtatványt.
– Jaj, borzasztó szavak! – kiáltott fel, miután beleolvasott. – Tényleg kellenek bele? Ilyeneket sosem mondanék.
– Így figyelnek fel magára!
– Én csak azért jöttem, hogy ne írjanak oda ilyet. De én nem akarok gonosz lenni.
A szakértő ekkor felpattant.
– Na, elegem van magából! Húzzon kifelé! Látja, mennyien várnak rám! Mindenki dühöngeni akar, ezért jönnek el egy rosszindulati szakértőhöz. Nem nyávogás kell, hanem bátor kiállás! Mindenkinek mondja meg, amit akar! Most pedig kifelé!
Felkapta a kabátját, és kiviharzott. Már odakint a folyosón állt a sor vége.
Ahogy a váróba ért, tolták az arcába a telefonokat, élőben közvetítették az eseményeket: a nőt, akit a szakértő elzavart. Nem engedték elmenni, elkapták a kabátját, tépték a haját, mindenki le akarta videózni. Engedjenek, sikította, de a rosszindulati szakértőhöz érkezők nem eresztették.
Az arcát karmolások borították, a vállán a kabát kiszakadt, a táskája kiborult. Térden állva szedegette a holmiját, négykézláb menekült volna a rendelőből. Ekkor lépett ki a szakértő az irodájából, és egyenest az orrába térdelt.
– Ezt vették, ugye? – kérdezte, majd diadalittasan visszafordult, és behívta a következőt.
Vérző orral esett be a kisasztal mellé, könyökével a mécsest is leverte.
Pár pillanat múlva feltápászkodott, és a holmiját összeszedve végre kimenekült a lépcsőházba. A várakozók már nem foglalkoztak vele, megvolt a nap legnagyobb nézettségét hozó remekműve.
Amikor hazaért, elővette a mobilját. Már százkettő kommentet kapott Pötyi fotójához.