Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (a Kossuth rádióban, uniós csatlakozásunk huszadik évfordulójára utalva), hogy „amikor beléptünk az unióba, nem erről volt szó. Hát arról nem volt szó, hogy majd migránsokat fognak beengedni milliószámra, és aki nem akarja, hogy odajöjjenek, mint például mi, magyarok, azokra rá fogják kényszeríteni.”
Ezzel szemben a tény az, hogy nem kényszerítettek ránk senkit az elmúlt húsz, de még a 2015-ös menekültválság óta eltelt években sem. Legutóbb is csak arról született uniós megállapodás, hogy ha nem akarjuk lefolytatni a menekülteljárásokat, akkor a legnagyobb terheket viselő többi állammal vállaljunk minimális anyagi szolidaritást. Hát erről volt és van szó.
Azt állította továbbá Orbán: „nem arról volt szó, hogy amikor azt mondjuk, hogy egy család férfiből, nőből meg gyerekből áll, akkor elnadrágolnak minket az európai liberális médiában”.
Ezzel szemben a tény az, hogy erről már csak azért sem lehetett szó, mert az uniós csatlakozási szerződésben nincs olyan, hogy egy tagállam politikáját nem szabad bírálni. Ellenben arról igenis szó volt, hogy elfogadjuk és biztosítjuk a média és a vélemény szabadságát. A másokét is…
Azt is állította a miniszterelnök (ugyanott), hogy az unióhoz „azért csatlakoztunk, mert Európa békét jelentett meg jólétet. Most egy gazdasági válságban vagyunk (…) a versenytársaink mind megelőztek bennünket. Nem erről volt szó”.
Ezzel szemben a tény az, hogy semmilyen nemzetközi szerződés vagy szövetség nem garantálhatja, hogy a későbbiekben nem üt be semmilyen válság, vagy azt, hogy más országok nem fejlődnek nálunk gyorsabban. Ezt az unió szemére hányni, nevetséges. Csak nincs kedvünk nevetni.
Azt állította ezen kívül Orbán Viktor (ugyancsak a rádióban), hogy „a lengyel külügyminiszter mondata vágott mellbe leginkább a héten, aki azt mondta, hogy ennek a háborúnak nincsen diplomáciai megoldása, ezt csak nyers katonai erővel lehet megoldani.”
Ezzel szemben a tény az, hogy Sikorski lengyel külügyminiszter arról beszélt, hogy „többször próbálták rávenni Putyint a diplomáciai rendezésre, de ő ezt mindig elutasította, és láthatóan csak a gazdasági és katonai erőből ért”. Vagyis nem Lengyelország és a NATO akar háborút, hanem Oroszország akarja továbbra is folytatni elfogadhatatlan háborúját. Világos? Vagy szándékosan sötét…
Azt is állította a kormányfő, hogy „1999-ben a NATO Szerbia megtámadása mellett döntött, és Magyarországnak eszközöket kellett a NATO rendelkezésére bocsátania. De az amerikaiak szerettek volna egy északi frontot is megnyitni, amit én visszautasítottam, ezzel sikerült Magyarországot kívül tartanom a háborún.”
Ezzel szemben a tény az, hogy nem sikerült távol tartania, mert első kormánya teljes mellszélességgel támogatta az atlanti szövetség beavatkozását, miközben az MSZP egy része tiltakozott az ellen, hogy Magyarországról induljanak NATO-bombázók szerbiai bevetésre. Végül is azonban a parlament óriási többséggel szavazta meg a NATO korlátlan légtér- és repülőtér használatát Magyarországon. Hát így nem maradtunk ki akkor. Ilyen hősiesen.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.