Szerdán kedvező elmozdulásként értékelte Nagy Márton, hogy a két héttel ezelőtti 20 forint után immár 27 forinttal haladja meg a hazai benzinár a térségi átlagot – szerkeszthetnénk össze az MTI-tudósítások alapján, ha nem viszonyulnánk megértéssel a „túl drága a benzin” című legújabb kurzusdráma főszereplőjének zagyvaságaihoz. Pénteken a miniszter által életre utasított, fura módszertanú KSH-kimutatás benzinnél 25, gázolajnál 27 forintos különbségre jutott. Utóbbi a politikus szerdai adatának közel háromszorosa.
Aztán: Nagy Márton szerint a kiskereskedők „profitja” benzinnél 80, gázolajnál 45 forint. Nos, ezek az összegek a Mol nagykereskedelmi tarifáiból kiszámolható árrést is meghaladják.
Aki a hasznot az árréssel összekeveri, családi kasszát se kezeljen. A kereskedőnek ugyanis utóbbiból még fedeznie kell a költségeit, így például az elmúlt három év során a különböző válságokra hivatkozva bevezetett különadókat. Az átlagos nyereség körülbelül 10 forint.
De az állítólag okos miniszter üdvözölte a csökkenő üzemanyagárakat is, lazán átlendülve azon, hogy az oly gyűlölt benzinárrés egy fillérrel se – a gázolajnál mindössze 2 forinttal – csökkent.
Pontosító kérdéseinkre nem válaszolnak, a sajtótájékoztatókra meghívókat nem kapunk, az ott megjelent tudósítók a tényeken túli NER-logikát szintén nem megkérdőjelezni, hanem híven tolmácsolni igyekeznek.
Valaki úgy fogalmazott, hogy egy közgazdász nem, egy politikus viszont simán számolhat így. Mások szerint ez csak a Fidesztől megszokott, bolsevik tempó.
Az Orbán-kormánnyal amúgy jó viszonyt ápoló olajipar a tényeken túli tények hallatán egyelőre saját ellen-táblázatokkal igyekszik bizonyítani, hogy valójában sem a hazai tarifák, sem a „profitok” nem haladják meg a térségi átlagot.
Igaz, aztán szerdán, többhétnyi fenyegetőzés után, a kabinet valamiért mégis elhalasztotta az árstop újbóli bevezetéséről szóló döntést. Talán mert felrémlett bennük, hogy a két évvel ezelőtti árstop idején se ár, se benzin nem volt.