Szavazz a mi (itt tetszőlegesen behelyettesíthetőek a pártok nevei) listánkra! – zúdul ránk már vagy egy hete minden irányból a listát állító (jelölő) pártok harsány üzenete. A listák, a plakátok, a szórólapok élén az úgynevezett húzónevek szerepelnek, olyan személyek, akikben kisebb vagy nagyobb közösségek bíznak, akikkel szimpatizálnak. Nem ritka, hogy a lista elején szereplő személyek előre kijelentik, hogy ha meg is kapnák a választópolgároktól a felhatalmazást, akkor sem ők fogják a mandátumukat felvenni. Kizárólag azért szerepelnek a lista élén, hogy személyükkel mutassanak rá arra, hogy a listán szereplő képviselők az általuk reprezentált pártpolitikai érdekeket, programokat fogják megjeleníteni az Európai Parlamentben, vagy az önkormányzatokban.
Sajátos magyar hagyomány, hogy nem csak a választópolgárok fogadják el ezt a felfogást, hanem tapasztalatom szerint gyakorlatilag az összes jelölő szervezet vezetője és maguk a listára felkerült jelöltek is természetesnek tartják ezt az üzenetet. Magyarországon már 1990-ben is bevett gyakorlat volt, ami mára inkább csak megerősödött, hogy a jelölő párt és a listára feltett képviselőjelöltek írásban is megegyeznek a közös fellépésben. Ez így volt az összes eddigi EP-választáson is, beleértve a most még regnáló EP-képviselőket is, és az eddigi nyilatkozatokból az is látható, hogy ez 2024-ben sem lesz másképpen.
A választópolgár
Ez mindig is így volt, mindig is így lesz, mert ez így logikus, ez ivódott belénk minden nemzeti, és minden uniós választáson. De tényleg ez a normális? – teszem fel talán okkal a kérdést (ezt döntsék majd el az olvasók) jelen írásomban. Hát nem! Ez egyáltalán nem normális egyik szereplő esetében sem. Ez a logikusnak tűnő rendszer se nem normális, se nem demokratikus, és még csak nem is szolgálja azt a célt, amelyért a demokráciák elkötelezettjei évszázadok óta küzdenek.
Rövid ideig félreteszem a véleményem Orbán Viktor maffiarendszeréről. Elfogadom, hogy akár egymillió is lehet azoknak a választópolgároknak a száma, akik nem a függőségük, anyagi érdekeltségük okán támogatják Orbán Viktor rezsimjét. Ők azok, akik a Rogán Antal évi százmilliárd forintos hazugsággyára által felmutatott hamis társadalomképet elfogadják magukénak. Ők ma is Orbán Viktorban látják a legszimpatikusabb államférfit, ezért várhatóan az Orbán által népszerűsített Fidesz-KDNP listára fognak szavazni. Megjegyzem, nincsen ez másképpen a Mi Hazánk Mozgalom és annak elnöke, Toroczkai László támogatóinak körében sem; legfeljebb ők az emberek megtévesztésének más eszköztárával építkeznek.
Többnyire tévednek azok a szavazók – akik a bevezetőben írt logika alapján, azaz döntően a pártok kommunikációi, a pártok vagy pártpolitikusok iránti szimpátiájuk alapján adták le korábban, és okkal vélelmezhetően adják majd most június 9-én is a szavazataikat – abban, hogy saját érdekeik szerint voksoltak.
Csak egy, de az Európai Parlament választásában kiemelkedő fontossággal bíró példa, hogy miközben tudjuk, hogy a Fidesz-elkötelezettek több mint fele (58 százaléka, a Mi Hazánk esetében pedig 55 százaléka) az EU tagjaként szeretné látni az ország jövőjét, mégis a párt, vagy pártpolitikus iránti szimpátia okán a Fidesz-KDNP, vagy a Mi Hazánk Mozgalom listáira, jelöltjeire szavaz.
Ami azonban azt is jelenti, hogy az Orbánra és Toroczkaira leadott szavazatok fele a valóságban szembemegy a választópolgár saját akaratával, azaz a választók éppen saját érdekeikkel szemben szavaznak. Pedig minél sikeresebb az általuk támogatott párt, annál nagyobbat buknak a saját érdekeik szempontjából. Az Európai Unió mellett elkötelezett választópolgár ugyanis olyan képviselőre bízza a saját képviseletét, aki azon fog a nevében és felhatalmazottjaként dolgozni, hogy Magyarország hagyja el az EU-t.
Akár tényként is kijelenthető, hogy mind a Fidesz-KDNP pártszövetség, mind a Mi Hazánk Mozgalom az Európai Unión kívül látná szívesen Magyarországot, amit persze a kampányaikban nem hangsúlyoznak,
inkább az Unió megreformálásáról beszélnek. Az általuk felvázolt erős nemzetekre, és gyenge uniós intézményekre épülő modell ugyanis nem életképes, a valóságban nem jelent mást, mint az EU tudatos gyengítését és Magyarország kilépésének a folyamatos előkészítését. Az Európai Unió fejlődésének, hatékony működésének az akadályozása ráadásul nem csupán Orbán és Toroczkai magánérdeke, hanem okkal feltételezhetően egy alárendelt viszonyon alapuló feladatteljesítés.
A mára többpólusúvá vált világhatalmi struktúrában, részben eltérő okokból ugyan, de Donald Trump felfogásában, Kína törekvéseiben és Oroszország hatalmi elképzeléseiben is egy erős Európai Unió olyan versenytárs, amelynek gyengítése a lekötelezett ügynöki szerepkörben lévőktől, köztük Orbántól és Toroczkaitól elvárt magatartás, teljesítendő feladat. Ezt csak tovább erősíti, hogy Orbán tudja, jelenleg semmi esélye az EU szétverésének, megváltoztatásának. Azt is tudja, ha Magyarország az Unió tagja maradna, akkor rá és társaira akár sok-sok éves börtönbüntetés várhat. Márpedig a hatalom jelenlegi bitorlása helyett ezt biztosan nem szeretnék.
A leírtakkal arra szeretnék rámutatni, hogy a kialakult szimpátia alapján leadott szavazat semmilyen garanciát nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a támogatás egyben a választó érdeke melletti elkötelezettséget jelent, sőt, esetenként sokkal inkább annak ellenkezője vélelmezhető. Ez különösen akkor igaz, amikor olyan alapkérdésekben áll fenn a nézetütközés, mint például, hogy Magyarország az EU tagja maradjon-e, vagy más, jelen esetben az Oroszország által vezérelt hatalmi rendszer részeként folytassa a jövőjét. A Mi Hazánk Mozgalom pedig 2021 óta tartja napirenden, hogy tartsunk népszavazást Magyarország kilépéséről az Európai Unióból.
A részletesebb kifejtést most mellőzve, érdekes hallgatni a Fidesz-KDNP önkormányzati jelöltjeinek nyilatkozatait, hogy mi mindent tettek és kívánnak tenni a jövőben a települési önkormányzatokban, miközben az elmúlt 14 év történéseit tekintve tényként is leírható, hogy Orbán Viktor éppen az önkormányzati rendszer teljes felszámolását végzi.
Tette és teszi ezt háborítatlanul úgy, hogy 2010 óta országos szinten az önkormányzatok döntő többsége a Fidesz-KDNP kényelmes többségével működik, s a pártállamhoz kötődő önkormányzati képviselők minden ellenállás nélkül hagyták/hagyják az önkormányzati vagyonok és jogkörök, pénzügyi források kifosztását.
A pártállami jelöltek plakátjain a valós szlogennek úgy kellene szólnia: „Szavazz a Fidesz-KDNP listáira és jelöltjeire, és mi ígérjük, hogy kilépünk az Unióból és felszámoljuk az önkormányzatokat!”.
A pártok és az EP-képviselők viszonya
Jó lenne, ha nem így lenne, de sajnos tényszerű, hogy Orbán pártjai, jelöltjei, valamint az ellenzéki pártok és jelöltjeik döntő többségükben egyvalamiben megkülönbözhetetlenek. Nevezetesen, folyamatos egyeztetési kényszert tartanak fenn a képviselők az őket jelölő pártok napi álláspontjával.
Még mielőtt a barátaimat teljesen magamra haragítanám, rögzítem, hogy számomra sokkal inkább elítélendő, ha ez az egyeztetés Orbán rendszerében, a teljes alkalmazkodást jelenti egy bűnszervezet döntéseihez, mint amikor mindez egy alapvetően jó szándék mellett vezérelt ellenzéki pártpolitikában érhető tetten. De tény, ami tény, ez minden politikai szereplőnk esetében ma meghatározó, miközben ez a felfogás az én hitem szerint súlyos „demokrácia-deficitre” utal, ami egy maffiacsalád esetében érthető, de a demokrácia elkötelezettjei esetében számomra nehezen megemészthető.
Alább azt szeretném igazolni, hogy az általam „demokrácia-deficitnek” értékelt felfogás a demokratikus értékrendre épülő Európai Unió esetében olyan „törvényi” kötelem, amit nekünk az EU-ba való felvételünket követő húsz év alatt még csak belpolitikai vita tárgyává sem sikerült tennünk. Bár sejtem, hogy nem lesz ilyen szintű, társadalmi vitaindító hatása az írásomnak, de azért nem bánnám, ha ebben tévednék, és lakmuszpapírként elindulna e területen valami.
Ursula von der Leyen: Ha Magyarország ma nyújtaná be a csatlakozási kérelmét, ugyanúgy megvizsgálnánk, hogy megfelel-e a jogállamisággal és a korrupció megszüntetésével összefüggő elvárásoknakAz elmúlt hetek feladata volt az EP-választásokon induló, listát állító pártok, jelölő szervezetek, valamint a listára kerülő jelöltek számára, hogy egyeztessék az egymás közötti viszonyaikat, a pártlisták felállítását, a jelöltek sorrendiségét, stb. – miközben sokkal inkább vagy kevésbé titkoltan, de többségében a pártok és jelöltek közötti megállapodások, szekrénybe zárt előzetes írásos nyilatkozatok kerültek kölcsönös aláírása.
De nézzük, hogy mit mond erről az Európai Unió joga, az EP-ben mandátumot szerző nemzeti képviselőkkel szemben 2005 óta hatályos, kötelező, az európai parlamenti képviselők statútumába foglalt elvárás:
„2. cikk
(1) A képviselők szabadok és függetlenek.
(2) Semmis az a megállapodás, amely a képviselői mandátumról annak lejárta előtt vagy annak végén történő lemondásra vonatkozik.
3. cikk
(1) A képviselők szavazatukat egyenként és személyesen adják le. Megbízások és utasítások nem kötik őket.
(2) Semmis az a megállapodás, amelyek a mandátum gyakorlásának módjára vonatkozik.”
Nem értem, hogy e követelmény miért oly nehezen érthető itthon. A demokráciafelfogáson belül a képviselőkkel szembeni elvárások, a demokratikus elvek megértéséhez csak a józan, elfogulatlan gondolkodás szükséges. Egy képviselőnek, miután az Európai Parlamentben a megbízását elfogadta, nem a jelölő pártjának egy-egy, a ciklus alatt felmerülő kérdésben kialakult, saját pártérdekei szerint kiadott utasításnak megfelelően kell például az Unió joganyagát fejlesztenie, hanem az EU valamennyi tagországának, valamennyi uniós állampolgárának az együttes, kompromisszumok mellett megszületett érdekei szerint – ami szinte sosem lesz mindenben egyező egy-egy tagállam, egy adott pártjának érdekeivel. Mindössze ezt fogalmazza meg a fenti uniós jogszabály. Bár az elv egyszerű, nem Magyarország az egyetlen, ahol ezt kevesek értik!
Ha az idézett uniós jogszabály üzenetét megértjük, mint a legnagyobb közösségünk működésének demokratikus elvét, akkor ugyanezen elvet rendkívül egyszerű átfogalmazni az önkormányzati, vagy akár a magyar Országgyűlés működésének demokrácia-elvárásaként, amitől sajnos harmincnégy év távlatában is még nagyon messze vagyunk. Lehet, hogy nekünk is törvényt kellene minderről alkotnunk.
Egy kis érdekesség
Jelen írás szerzője, a demokráciák működésének számos, sokszor érthetetlen hibája ellenére a demokrácia és az emberi jogok egyik legelszántabb elkötelezettje. Ennek tudatában is fontosnak tartanám az EU jövője, fejlődése, hatékonyságának, versenyképességének, és leginkább életképessége szempontjából arra is választ keresni, hogy miként lehetne a demokratikus elvek megtartása mellett megakadályozni, hogy az Európai Parlament mandátumot igazoljon olyan jelölteknek, aki maguk azt hangoztatják, hogy nincsen szükség az Európai Unióra. Ugyancsak az EU működését veszélyeztetik azon EP-képviselők, akik az országuknak az Európai Unióból való kilépését tartják kívánatosnak.
Határozott véleményem, hogy az érintett EP-mandátumok elutasítása, más esetben a mandátumoknak visszavonása semmilyen mértékben nem korlátozza a demokráciának a vélemények szabadságára épülő elvét. Az EP-mandátum megvonása ugyanis nem azt korlátozná, hogy az érintett az EU elhagyását képviselje.
Véleményét otthon korlátozás nélkül, akár szervezeti formában is kifejtheti, de semmi keresnivalója, különösen szavazati joga nem volna szabad, hogy legyen arra, hogy annak a szervezetnek a jövőbeni működéséről hozzon döntéseket, amelynek létét nem tartja kívánatosnak.
Számomra a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk Mozgalom jelenlegi, annak érdekében folytatott kampányai, hogy minél több szavazattal szólhassanak bele annak az európai szervezetnek a parlamenti döntéseibe, melynek létét Magyarország számára nemkívánatosnak tartják, nem másnak minősülnek, mint abszurd perverziónak, nyilvánvaló rombolási szándéknak, amelyeknek nem lenne szabad általában sem helyt adni. E perverziót senkinek nem lenne szabad a szavazatával támogatnia. És ideértem azokat a szavazókat is, akik egyetértenek az Európai Unió elhagyásával. Amennyiben a józan erkölcs alapján állnak, miért is akarnának beleszólást szerezni egy olyan nemzetközi szervezet jövőjébe, amely kapcsán a kilépést tartják Magyarország érdekének. Természetesen e véleményem nem csupán az EU-t tagadó magyar jelöltekre, hanem minden tagállamban, az Európai Unió létének fontosságát tagadó valamennyi jelölőszervezetre azonos okokból vonatkozik.
