A különféle választások utólagos elemzése-értékelése hálás témája a sajtó és a politikai élet szereplőinek, hiszen aligha lehet nagyot tévedni. A választásokat megelőzően azonban alig van olyan előrejelzés, amelyik a történések felszínénél mélyebbre hatolna, és a társadalomban végbement változásokkal keresné az összefüggéseket. Pedig egy-egy párt valóságos befolyási trendjeit csakis azokkal a folyamatokkal kapcsolatban lehet megérteni, amelyek hosszabb távon is hatással vannak a társadalmi-politikai felszín hullámzásaira.
Különösen így van ez a vidéki társadalmak esetében, amelyek a kutatások eredményei ellenére jórészt ismeretlenek a politika mindenkori főszereplői számára. Pedig a mélyben ható és a politika színterén is folyamatosan jelenlévő napi túlélési és esélykeresési motiváció mindig is meghatározó volt a vidéki társadalomban.
Közismert, hogy a rendszerváltást követő években elsősorban a szocialisták voltak az elmaradott vidék favoritjai. Azért is bíztak bennük, mert az elvetélt rendszerváltás kárvallottjai a Kádár-korszak valamilyen fokú visszaállítását remélték tőlük, hiszen a párt országos és helyi vezetői között sok közismert korábbi közszereplő volt. Az is fontos, hogy a gazdasági átalakulás során sokan közülük az új világban is jelentős gazdasági-társadalmi pozíciókat szereztek, és hívó szavukra megmozdult „Kádár népe”. A lelkesedést érezhetően csökkentették a Bokros-csomag megszorításai, de az új juttatások (például a 65 év felettiek ingyenes utazása) egy ideig még fenntartották az irántuk táplált reményeket.
1998-ban azonban Orbán Viktor győzött a választáson, aki hatalma megszilárdítása érdekében addig elképzelhetetlenül radikális személyi változtatásokat hajtott végre az állami rendszer minden területén. Megkezdődött a hatalomért mindenre vállalkozó pártkatonák, illetve a tapasztalatlan fiatalok tömeges hatalomba építése.
A változtatások pozitívuma, hogy eltávolította a korábbi korszakokból itt ragadt, a gazdasági-társadalmi modernizációra többnyire alkalmatlan vezető csoportokat. Hosszabb távon jelentkező negatívuma, hogy a párthűség lett újra a legfontosabb szempont, a szakmai alkalmasság háttérbe szorult. Ahogyan a Fidesz tovább centralizálta a hatalmát, az önálló gondolkodású szakemberekre egyre kevésbé tartott igényt, hiszen néhány ember döntött minden ügyben. A különféle igazgatási szervezetek dolgozóitól – akárcsak a szocializmus kezdetén – csak a döntések pontos és gyors végrehajtását várták el. Ez a vezérközpontú hatalmi rendszer kétségtelenül gyorsabb és hatékonyabb volt a korábban működő demokratikus rendszernél, de megfelelő szakmai és politikai kontroll nélkül gyakoriakká váltak az elhibázott, a társadalom értékrendszerét semmibe vevő döntések.
A 2002-es választásokon ez a sok társadalmi és egyéni sérelmet okozó centralizáció bukott meg – a demokrácia visszaállításának reménye fordította a vidéki társadalom egy részét újra a szocialisták felé. (Más lehetőségük ekkor még nem is igen volt, hiszen a vidéki gyűjtőpárt keretét megteremtő Kisgazdapárt ekkorra már elemeire szakadt.)
A hatalomra került szocialisták a 2002-2005 közötti korszak jólétet növelő juttatásai nyomán egy időre páratlanul népszerűek lettek, de a hatalom nyújtotta hamis biztonságtudatukban egyre többet hibáztak. Kisebb-nagyobb gazdasági érdekcsoportjaik sok helyen lényegében átvették a helyi, térségi és nyilvánvalóan az országos politika irányítását, és ez szembefordította velük a társadalom ellenérdekelt csoportjait. Míg korábban a Széchenyi-terv millióiból a Fidesz-klientúrája erősödött, most az Európai Unió tengernyi pénzének az elosztása került a botrányok középpontjába. Szinte nem volt olyan vidéki település, ahol ne terjedtek volna hírek a vezetők korrupciójáról. Mindezekről a hatalom különböző szintjein meghagyott Fidesz-káderek és a tiszta közélet demokrata elkötelezettjei pontos információkkal is szolgáltak.
2006-ban csak úgy sikerülhetett az újabb szocialista győzelem, hogy a „jóléti rendszerváltás” folytatását ígérték, elhallgatva, hogy ennek már nincs reális alapja.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszéde lehetőséget adott a Fidesznek arra, hogy a szöveg céltudatosan kiragadott és csoportosított részeinek közreadásából egy radikális kormánybuktató kísérletet szervezzen. Az akcióban fontos szerephez juttatták az addig háttérbe szorított nacionalista és szélsőjobboldali csoportokat, amelyek az utcai tömegmozgalmak magját alkották. Bár közvetlen céljukat, a kormány lemondatását nem érték el, bebizonyosodott, hogy a szociális és a nemzeti jelszavak hatása a magyar társadalomban sokkal erősebb, mint az Európai Unió ismeretlen jövőképe. Ettől kezdve megszakítás nélkül folyt a nyílt uszítással, megalapozatlan ígéretekkel és a nemzeti érdekek sérelmével felfűtött hadjárat, amely erkölcsileg végképpen lejáratta a kormányzó szocialista- és liberális pártokat, átfogó és folyamatos offenzívával építette ki a hatalomhoz vezető utat. Ennek egyik legfontosabb eszköze volt, hogy a 2006 őszén az önkormányzati választásokon többséget szerzett Fidesz az önkormányzati szervezeteket saját híveivel töltötte fel, és ezek szükség esetén máig a párt érdekében működnek.
Ugyanez a rendszer épült ki a 2010-es választások után minden állami szervezetben is. A párt és az állami rendszer „de facto” összekapcsolódott és lényegében az egész társadalom felett teljes ellenőrzést gyakorol. Ahogy azt a volt igazságügyi miniszter (!) napvilágra került reagálásából is láthatjuk, a „mindent megtehetünk” gondolata a legmagasabb szinttől az alsóbb szintekig megfertőzte a hatalom minden rendű és rangú képviselőjét is.
Fontos kiemelni, hogy a Fidesz olyan új stratégiát követ, amelyben egyesíti a magyarság körében évszázadok óta sikeresen használt nemzeti és szociális jelszavakat. Egyszerre jeleníti meg a gondoskodó állam kádári emlékét és a Horthy-korszak nemzetvédő retorikáját. Emiatt jóval szélesebb társadalmi hatása van, mint amekkora a párt tényleges bázisa. Egy új generáció nőtt fel ezek hatása alatt, amelyik a múlt jelszavaival mozgósítható. Mindez addig hat, amíg reálisnak tűnő ellenséget lehet kreálni, azaz szinte a végtelenségig, hiszen a propagandagépezet teremtette hamis világon keresztüllátni csak magasabb szintű társadalmi-gazdasági tudással lehet, ez pedig hiányzik a vidék polgárainál - sőt talán nem csak náluk.
Ez a hatalmi berendezkedés fennállása idejére (és azután is) meghatározza a vidék politikai arculatát. Biztosra vehető, hogy az elkövetkező választásokon – bármilyen jellegűek lesznek is azok – az egypártrendszerként működő hatalmi struktúra kedvezményezettjei, a félelemtől és a nemzeti demagógiától vezéreltek, a különféle juttatásokkal „orientáltak” és a félrevezetettek alkotta csoportokból álló Fidesz-hálózat jól működik. Minden így is marad, amíg ezt a rendszert egy újabb hatalmi változás szét nem rombolja.
Ugyanakkor az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a vidéken élők sorsát a Fidesz sem tudta lényegesen jobbá tenni. Ha a vidéki népesség helyzetében nem történik gyors javulás (és ez hogyan is lenne?), akkor a szocialistákban és a Fideszben is csalódott tömegek újra keresni kezdik a sorsukat megváltoztató erőt – ezt pedig csak a jobboldalon láthatják.
A Jobbik és most a Mi Hazánk is olyan valóságos problémákra reagált, mint a földek elkótyavetyélése, az eladósodás, a bűnözés, a korrupció, a magyar nemzet külön érdekei, a vidéki Magyarország mostoha helyzete és a semmibe vett sorsok. Javaslataik többsége populista, de egy részük megvalósíthatónak tűnik, és új alternatívaként jelenik meg a vidéki Magyarország felemelésében.
Hívei nem csak a társadalom alján élő iskolázatlan szegények és lumpen elemek, akiknek nincs veszteni valója, de egy radikális fordulat reményeik szerint nekik is jövőt teremt. Az elfogadott politikai határokon messze túllépő rendpárti, nacionalista, antiszemita és cigányellenes retorika ehhez a táborhoz vonzotta a szélsőjobb fanatikusait. A nemzeti összetartozás túlhangsúlyozása a határon túl élő és az áttelepült magyarokat mozgatta meg. Az egyre kilátástalanabbá váló életlehetőségek a fiatalokat vonzzák a radikális változások hívei közé, akiket a mozgalom dinamizmusa, a korszerű kapcsolatteremtő rendszer és a vezetők fiatalsága is csábít. Az egész mozgalomra jellemző személyesség és közösség formálás még olyanokat is megnyert, akik nem radikálisok, de változást akarnak, és érzik azt az erőt, amely képes változást hozni. Az elkövetkező években jobboldali pártok lehetnek a vidék társadalmát felrázó és az egysíkúvá lett politikai berendezkedést megrendítő politikai erő. Várható, hogy a vidéki szavazók többsége a Fidesz és a jobboldal pártjait támogatja. A legmeggyőzőbb érv, hogy „aki kenyeret ad, arra szavazunk”.
A demokratikus ellenzék pártjai, köztük a szocialisták mostanra - a nagyobb települések kivételével - szervezett és folyamatosan működő pártként alig vannak jelen a vidéki társadalom életében. Az egykor ezek bázisát alkotó idősebb generáció kihalt, visszavonult vagy elvesztette társadalmi befolyását. A nemzetellenességgel, korrupcióval és mindenféle bűnnel vádolt pártok falusi szimpatizánsait a rendkívül hatékony helyi „ellenőrzés” és a mindenre kiterjedő személyes megtorlások fenyegetik. Tehetősebb támogatóik vagy alkalmazkodtak, vagy kivonultak a helyi közösségek színtereiről, akárcsak az egzisztenciájukat féltő alkalmazotti és értelmiségi „bérrabszolgák”. Belső támogatás híján a nagy gonddal tervezett, jelentős szocialista vidék-projekteknek (mint egykor a Kelet-Magyarország program volt) még a híre sem jutott el az érintett társadalomhoz, nemhogy az azokban megfogalmazott változások ígérete.
A demokratikus baloldal nem átmeneti, hanem stratégiai vereséget szenvedett. Nincs megfelelő válasza arra, hogyan lehet európai demokráciát építeni abban a Közép-Kelet Európában, ahol nincs jóléti állam, nincs polgári társadalom, és létükben veszélyeztetett, hatalmas tömegek várják a megváltást. Lehetséges, hogy a mostanában feltűnt, új Messiás reményt ad nekik, de sorsuk jobbra fordulásához még ez is kevés.
Történelmi megújulásra, társadalmi rendszerváltásra és új vidékpolitikai alternatívára van szükség ahhoz, hogy a baloldal megszabadulhasson a ráégetett billogoktól, és valódi változásokat kínáljon az országnak és a vidéknek. Hogy erre képes lesz-e, azt az idő dönti el.
A szerző társadalomkutató, ny. főiskolai tanár.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.