Mi sem példázza jobban a magyar úszósport jelenlegi állapotait, mint Sós Csaba szövetségi kapitány értetlen ábrázata a Duna Arénában, amint konstatálja az országos bajnokságon, hogy az önmagát hosszú hónapokra szabadságoló Milák Kristóf olyan teljesítménnyel rukkol elő, amit edzés nélkül képtelenség abszolválni.
Egy szövetségi kapitánytól legalábbis elvárható volna, hogy tisztában legyen napjaink legkiválóbb úszótehetségének felkészültségével, még akkor is, ha a 200 méter pillangó olimpiai címvédője és világcsúcstartója – maradjunk annyiban – legalábbis fura fiú. Én meg nem tudom mondani, miként kellene kezelni a helyzetet, de nem is vagyok se szövetségi kapitány, se szövetségi elnök, s pláne pszichológus, abban viszont biztos vagyok, hogy az érintetteknek nem három és fél hónappal az olimpia előtt kellene szembesülniük azzal, hol tart Milák a munkában. A fentiek alapján csak remélni tudom, hogy a szakma nem abból indul ki, hogy Milák az ob-n hat számból ötöt megnyert, mert ez korántsem magáról a 24 éves tehetségről, mintsem a vetélytársak hiányáról árulkodik. Szerintem nincs ember, aki ma meg tudná mondani, mire megy Párizsban, a cirka négy másodperces lemaradás 200-on soknak tűnik, 100-on viszont nem ennyire rossz a helyzet, sőt! Ellenben a konkurencia erős, pénteken speciel Kós Hubert úszott nála jobbat. Nem csak emiatt van benne a pakliban, hogy az Arizonában készülő Kós dobbant a legnagyobbat a medencés magyar delegációból, hanem mert a múlt heti eseményen Hosszú Katinkára esett még fókusz. Rá se azért, mert néhány hónappal a szülése után olyan jól tempózott, hanem mert – ahogy tanult kollégám megjegyezte – a maholnap 35 éves Iron Lady már nem Iron Lady: olyasvalaki, aki úgy küzdött, mint malac a jégen; 400 vegyesen 12 másodperccel úszott gyengébbet, mint a 15 éves Jackl Vivien.
De legalább próbálkozik. Akárcsak Sósék képben maradni.