Kányádi Sándortól ismert mondat a következő: „A vers az, amit mondani kell”. Mindez nem a költő fejéből pattant ki, hanem egy falusi kisiskolástól származik, aki kínjában ezt válaszolta a kérdésre: Mi a vers? „Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna” – lelkendezett a 2018-ban elhunyt szerző a kisgyerektől kapott frappáns, mégis szép válaszán. A definíció természetesen nem értelmezhető szó szerint, annál árnyaltabb, de felvetődik: mennyire mondásra születnek a versek? A Költészet Napja alkalmából kortárs költőket kérdeztünk a versmondáshoz fűződő viszonyukról, Kiss Judit Ágnes és Turi Tímea válaszolt lapunknak.
Kiss Judit Ágnes pontosan emlékszik az első alkalomra, amikor a saját versét hallotta más előadásában. – A Parnasszus-folyóirat estjén volt, 2004-ben, az egyik első publikációm után. Iszonyúan izgultam, mintha nekem magamnak kéne mondanom. Eleinte nem tudtam a saját verseimet felolvasni, színész barátokat kértem meg rá. Aztán hozzászoktam, ma már kifejezetten szívesen olvasok fel. – Turi Tímea nem tudott konkrét élményt felidézni, viszont az élesen megmaradt benne, milyen, amikor nem ért egyet a szavalattal. – Olyan esetekre emlékszem, amikor nagyon máshogy szólt valami valaki más előadásában, mint amilyennek én „belülről” hallottam volna. Mint minden rendes kontrollmániás, ilyenkor kényelmetlenül szoktam érezni magam, de fegyelmezett is vagyok ilyenkor, meg persze hálás is, úgyhogy ezeket az érzéseket igyekszem megtartani magamnak. Gyakran a humor, az irónia az, ami nem mindig jön át egy-egy szavalaton, de nem panaszkodom, mert nagyon sok nagyon elhivatott és értő versmondó is van persze – válaszolt.
Turi Tímea szerint nemcsak a líránál, hanem más jellegű szövegeknél is fontos lehet az elhangzás, akár a szerző előadásában a négy fal között.
– Nagyon hasznos lenne, ha minden író felolvasná a szövegeit otthon magának már az írás közben: ez igazi tűzpróba, és egy csomó hiba jobban megmutatkozik
kimondva, mint leírva, mert egy másik időbe visz a felolvasás, mint az olvasás. Persze mindennek az ellenkezője is igaz lehet, vannak csak a szemnek íródó versek is, képversek, avantgárd alkotások. – Turi Tímea szerint minden irodalmi szövegnek hasznos, ha minél több médium próbájának megfelel.
A kérdésre, hogy a vers előadásra születik-e, Kiss Judit Ágnes így válaszol: – Ha jó az interpretáció, akkor büszkén kihúzom magam, hogy hű, de jót írtam, olyan sokat tud hozzátenni egy előadás. Most például az Örkény Színházban megy Takács Nóra Diána koncertje, ahol több versemet is mondja. Döbbenetesen jól. Olyan átéléssel, hogy ha nem ismerném fel a saját szövegemet, azt hinném, magáról mesél. És rettentő hálás vagyok, hogy ő viszi a vásárra a bőrét a verseim előadásával, nekem elég volt megírni őket. Viszont volt olyan élményem, hogy a színész annyira rosszul mondta (dehogy mondta, csak olvasta) versemet, értelmetlenül, teli hibával, hogy csak ültem és szégyelltem magam, mert a vers azonnal borzasztónak tűnt. A szöveghibákért amúgy is haragszom. Ha én jól megírom azt az ötödfeles jambust mondjuk, akkor kikérem magamnak, hogy valaki elrontsa, mert kihagy egy szótagot. Tanárként foglalkoztam versmondókkal, nagyon szerettem felkészíteni őket egy-egy szövegre. Többször zsűriztem versmondó versenyen, azt is élveztem. Mert a jó versmondás jó értelmezés is. Van egy-két nagy hangzóvers-élményem. Mácsai Pál, ahogy a Dicsőséges nagyurakat előadja, vagy az egyik egyetemi társam, Schreiner Orsi mondta úgy Dsida Jenő Psalmus Hungaricusát, hogy a hideg szaladgált a hátamon a katarzistól.
Rossz verset jól mondani, na, az a legnagyobb művészet!
Viszont minek mondjon bárki rossz verset, ha egyszer annyi jó van? – vetette föl Kiss Judit Ágnes.
A jó versmondáshoz rengeteg mindennek klappolnia kell, az előadói kvalitások mellett fontos a ritmusérzék, a szövegértés is. Manapság már nem is szokás versszavalásnak nevezni a lírai művek előadását, mert a „szavalás” szó modorosnak tűnhet a XXI. században, amikor a fiatal generáció körében épp a slam poetry népszerű, mely a legtávolabb áll attól, amit a szavalás jelenthet. Magyarországon nagy hagyománya van a versmondásnak, a mai napig sok diák indul ilyen versenyeken.
A versszavalás nagyágyúja volt egykor a Vers mindenkinek című műsor, melyben 1980-tól kezdve hetente adtak elő színészek a magyar és részint a világirodalom jeles verseiből. Tizenöt éven keresztül futott a Magyar Televízióban (157 szerző 782 alkotása hangzott el), a műsort 2016 óta hivatalosan az M5 viszi tovább. A mostani műsor jelentősége (ha egyáltalán volt neki, hiszen mérhetetlen, hogy a tévénézők odafigyeltek-e igazán a lírai percekre) nem összevethető a régi szériáéval, hiszen teljesen megváltoztak a médiafogyasztási szokások. Kiss Judit Ágnes a Vers mindenkinekhez kötődő kérdésünkre válaszolva le is szögezte, hogy nincs tévéje, emiatt csak a klasszikus műsorról tud nyilatkozni. – Annak idején mindig a nagy film előtt volt, úgy is hívták, hogy „pisilős vers”, nagyjából ennyire figyelt rá bárki is. Még a mi versimádó családunkban is.
Közben meg „nemzeti minimumnak” tartanám, hogy a közszolgálati médiában hangozzanak el versek.
És nagyon jó volna, ha lenne kortárs, még mindig azt hiszik sokan, hogy a magyar költészet Radnótinál véget ért. És, szintén tanárként, az a tapasztalatom, hogy az olvasó hálás a mai nyelven szóló versért – válaszolt Kiss Judit Ágnes.
Még mindig a Vers mindenkinekhez kapcsolódva felvetettük a szerzőknek, hogy sem a régi műsor, sem a jelenleg futó nem vonultatott föl kortárs verseket, a klasszikus szériában szerepelt Tandori Dezsőtől egy-két vers, de több nem. Turi Tímea mindezt nem találja különösebben problémának. – Szerintem nem elég várni az olvasóktól, hogy nyissanak a kortárs irodalom felé, ha a kortárs irodalom nem nyit az olvasók felé. Attól, hogy valami kortárs, önmagában még nem értékes: és sajnos tényleg az van, hogy a klasszikusok nem véletlenül váltak klasszikussá, azok valamiféle próbát már kiálltak, a mindenkori kortárs irodalom meg épp most állja ki ezeket a próbákat. A kultúraközvetítésnek ebben persze van szerepe, de szerintem az olvasókörök és az önismereti irodalomterápiás csoportok most vannak olyan fontos színterek, mint régebben a versműsorok voltak (a mostani műsort meg, ha jól értem, a régi nosztalgia élteti). – Kiss Judit Ágneshez hasonlóan Turi Tímea is kiemelte az oktatás szerepét, melynek szerinte a legtöbb tere kellene, hogy legyen abban, hogy megtanuljunk Tandorit, neadjisten az utána jövő költőket is értőn olvasni. – Verset olvasni nem kell, hanem jó – tette hozzá.
Hogy ne maradjunk költészet nélkül
Ma, április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar lírát. Bár feltehetően Budapesten zajlik majd legintenzívebben, országos kezdeményezéssé nőtte ki magát a Posztolj verset, melynek lényege, hogy a legváratlanabb helyeken verssel találkozzanak az emberek. A kreatív megoldásokat a Facebook-esemény honlapján várják a szervezők, ilyenkor kirakatok, kerítések, járdák, hirdetőoszlopok, parkok telnek meg verssel. Bárki küldhet képet a világ bármely pontjáról, a lényeg, hogy a rajta szereplő költemény vagy versrészlet magyar alkotótól származzon.
Budapest-szerte ünneplés várható, versmaraton Újbudán a Költők Parkjában, a Tisztviselőtelepen költészet napi sétát szerveznek középpontban Babits Mihály és Tolnai Lajos munkásságával. A sétán saját verseit olvassa fel Fehér Renátó és Borsik Miklós. Ugyancsak irodalmi séta várható Krisztinavárosban, a menet Márai Sándor szobrától indul. A Margit körúti Bem moziban slam poetry versenyt rendeznek.
