pszichiáter;színházak;maffiavezér;Art-Színtér;

A maffiózó és a pszichiáter szócsatája
(Szabó P. Szilveszter, Mihályfi Balázs)

- A gengszterfőnök és a dilidoki

Nagy melák, fenyegető, sőt, gyilkos tekintetű maffiavezér toppan be a pszichiáter rendelőjébe, olyan mint a megtestesült lidércnyomás, a kikerülhetetlen végzet. Aztán elbőgi magát. Lúdbőröztető megjelenése ettől komikumba fordul, Szabó P. Szilveszter kapásból telibe találja Matteo Rocco figuráját az Art-Színtér Színpadon.

Kezdetben hideglelősen marcona a tekintete. Első pillantásra hihető, hogy temérdek embert gond és lelkiismeret-furdalás nélkül, magabiztos profizmussal eltett láb alól. A Mihályfi Balázs által alakított dr. Richard Hunterben meghűl a vér. Először hang sem jön ki a torkán. Majd a meglehetősen feszült légkörben hebegve-habogva mentegetőzni kezd, hogy minden kárt megfizet, amit Rocco kocsijában a maga hibájából elkövetett balesetben okozott, pedig a maffiózó a helyszínen még betétlapot sem fogadott el. De a gengszter leinti, ugyan már, szóra sem érdemes! Ám van egy súlyos problémája, amiatt tört be ide, és dobatta ki a rendelőből a sameszával, a Tojás névre hallgató, Faragó András által megszemélyesített, nála is nagyobb darab, bamba ábrázatú fickóval, az éppen ott lévő pácienst, Samantha Gibsont, akit Náray Erika formál meg, és aki meghökkenve, sipákolva távozik.

Kiélezett a jelenet. Azt gondolhatjuk, hogy mindjárt kínzás, öldöklés veszi kezdetét. Ám a gengszter lelombozottan azzal rukkol elő, hogy szégyenszemre tegnap nem állt neki fel, és ez már máskor is előfordult, a nagy rettenthetetlennek baj van a férfiasságával, és jaj, jaj, most mit csináljon!? A doki gyógyítsa meg azon nyomban, különben habozás nélkül kinyírja. És miközben fenyegetőzik, gyermekien elanyátlanodik, még a hangja is elvékonyodik, csaknem remegni kezd ez a nagydarab, melák ember, a tekintete pedig félénkre vált, a bizalmatlanság már eddig is ott ült a szemében. A vérfagyasztás után Szabó P. azért vígjátékian karikírozva játssza ezt. A Böhm Katalin által ráadott, hibátlanul vasalt, testre simuló fekete öltönyében, mellényében, hozzá gondosan kiválasztott nyakkendővel, fényesre suvikszolt cipőben, lenyalt hajjal, inkább gengszter paródiának tűnik, mint vérengző vadállatnak. Azzal, hogy hol egyik, hol másik énjére vált, izgalmas vagy éppen humoros szituációkat lehet teremteni.

Erős kezdés. Előrevetíti, hogy jó esténk lesz. Ozsgyáni Mihály a Csak egy kis pánik filmes előzmény alapján jól játszható karaktereket írt. Az is sejthető, hogy a maffiózó és a „dilidoki”, ahogyan Tojás mondja, két színész jutalomjátékává válik. Háromnegyed körben fogjuk közre a játékteret, ez itt a megszokott. Középen csak két sornyi, oldalt egy-két sorral többől áll a nézőtér, így valamennyi színész testközelbe kerül. Mindenkin látjuk azt is, ha megrándul az arcizma, zizzen a szempillája. Így a kis gesztusok is jelentőségteljessé válnak. A fenyegető kézmozdulat, a ridegen, eltökélten villanó szemek, vagy a megenyhülő tekintetek egyaránt. A dermesztő pillanatok a közönség számára gyakran nevettető bohózattá lesznek. Peller Károly rendezése hidegből melegbe ránt, de ennél fontosabb, hogy inspirálja a színészek játékkedvét. Ez egy alapvetően könnyed, szórakoztató előadás, aminél nem is akarja nagyképűen többnek mutatni magát, mint ahogy ezt manapság oly gyakran megszoktuk. De azért mégiscsak regél sok mindenről. A magát legmagabiztosabbnak mutató menők leplezni próbált félelmeiről, szorongásairól, nagy hangú ágálásaik közepette is elbizonytalanodásaikról. És arról, hogy mi hogyan reagálunk arra, ha le akarnak uralni bennünket. Behúzzuk-e fülünket-farkunkat? Netán képesek vagyunk-e kiállni magunkért? Vissza merünk-e dumálni, teszünk-e valamit, vagy csupán reszketünk attól, ha megfenyegetnek, megaláznak? Mihályfi először eljátssza a rémületet, a teljes ledermedést, azt amikor az ember totálisan cselekvés- és beszédképtelen, csak hebeg és habog. Pszichiáterként is csődöt mond minden tudománya. Aztán kezdi összeszedni a bátorságát, fokozatosan meri fölemelni a hangját, lassacskán visszanyeri a lélekerejét. Ezen megdöbben Matteo. Amióta főgengszter, valószínűleg még senki nem mert neki ellenszegülni, visszabeszélni. Röpke időre torkán akad a szó. Farkasszemet néznek egymással, néma csönd támad, nem lehet tudni, hogy mi lesz, véres öldöklés, kegyetlen, hirtelen felindulásból elkövetett gyilok, vagy netán végre szót váltanak egymással.

Az a jó az előadásban, hogy a feszült pillanatokat és a lazán bohózati szituációkat a lehető legtermészetesebb módon keverni tudja. Szabó P. úgy játssza a főgengsztert, hogy hihető róla, bármikor bepöccenhet, előrántja a stukkerét és kő kövön nem marad. Faragó pedig megmutatja azt az embertípust Tojás képében, aki parancsra az ég egy adta világon bármit megtesz. A pszichiáter pedig változatlanul nem mindig ura a helyzetnek, időnként majrézik ahogy belefér, de van is rá oka, mert kényszerből elvállalt terápiájának alanya hirtelen haragú, szeszélyesen kiszámíthatatlan.

A mérleg nyelve Violet Foster, a doki menyasszonya, aki Szendy Szilvi alakításában, rendszeresen felhúzza magát, hogy kedvese miért kezel egy bűnözőt, de azért iparkodik képviselni a józan ész szavát, annak dacára, hogy Matteo még az esküvőjüket is meghiúsítja, mert éppen akkor is hatalmas lelki fájdalma van. Elrángatja a dokit a násznép közül, hogy most rögvest hallgassa meg, és hozzon számára megkönnyebbülést. Szendy megmutatja azt a nőt, aki borotvaélen táncolva is iparkodik egyensúlyt, családi békét teremteni. Náray Erika Samantha Gibson szerepében, a rendszeres bohózati szituációt szolgáltatja, mivel ő az a páciens, aki úgy véli, hogy bármilyen is a helyzet, neki mindig olyan életbevágó a problémája, hogy halaszthatatlanul, rögvest beszélnie kell a pszichiáterrel. Ám ő rendszeresen lerázható, ellentétben a gengszterrel, akivel ez semmilyen körülmények között nem tehető meg, mert ő a megtestesült hatalom, míg Samantha, bár rámenős, mégiscsak lúzer.

Az előre kitalálható, sőt már a produkció ismertetőjében is elolvashatjuk, hogy a dilidoki meg a dilis maffiózó majd fokozatosan összebarátkoznak. Rákay Tamás díszlettervező sok könyvvel, hangsúlyos helyen lévő íróasztallal, tipikus értelmiségi közeget teremtett. Az erőszak behatol ide, és az értelmiségi megfékezi, mi több, jó útra téríti, ami amúgy nekem már egy kicsit sok. Kedves mese. Valószínűleg szeretnénk hinni benne, ezért jó nézni. Meg a sok nevetés miatt. Markánsak a figurák. Valamennyi színész kiadós kedvvel játszik. Peller épkézláb módon megrendezte a darabot, ami így fölöttébb szórakoztató. És közben ez a biztos kézzel megírt, látszólagos kis semmiség, valójában több mindenről regél, mint ahogy kapásból gondolnánk. Ezt sokkal inkább bírom, mint amikor nagy fontoskodva semmit mondanak.

A minapi borzalmas krasznogorszki terrortámadás még azok figyelmét is elterelte a március közepén megtartott elnökválasztásról, akik egyébként szoros figyelemmel követik az oroszországi eseményeket.