Tisztelt Püspök Úr, Főapát Urak, Kedves Barátaim!
Pannonhalma nyolcszáz éves belakott épülete egyszerű emberek különös palotája. Történetének áldozunk most, nyolc párhuzamosan élt százéves embertársunk remek fotójával és rövid élettörténetével. Száz év alatt számtalan dolog történik egy emberrel, kislánynak vagy kisfiúnak születik, boldog vagy keserű családban él, hirtelen felnő, pörög körülötte a világ. Háború tör ki, kettészakad a társadalom. Szeret és szeretik vagy közösségek peremére szorul, és csak makacssága hajtja. Némelyikük még most is végzi munkáját.
Ha egy-egy ember életét elemezzük, roppant összetett fonadékát találjuk a sorsnak, amit mi, biológusok nagyrészt a géneknek tulajdonítunk, és annak a történetnek, aminek közepébe ez a sors belecsöppent. Milyen volt apja, anyja, voltak-e testvérei? Nélkülözött, vagy jólétben élt? Segítettek-e neki, ha rászorult, segített-e ő, ha körülötte valakinek szüksége volt? Hogyan élte meg a társadalom váratlan fordulatait, volt-e kibe, mibe kapaszkodnia?
Száz év nagy idő, csak azt láthatjuk, eredményes volt. Mindegyik megélte. Akart élni, volt értelme az életének; család, munka, akár csak egy kis kert művelése, vagy valami különös feladat. Legfontosabb a létezés igénye, rítusai és élvezete.
Biológusként magyarázatért a múlthoz fordulhatok. Az ember evolúciós története során mintegy kétmillió éve formálta meg az összetartó, együttérző, együtt élő és küzdő archaikus közösségeket. Ez a kétmillió év véste génjeinkbe a szeretet képességét és igényét. A társas élet szeretete, apró érintések, jelek, együttes feladatok, közös aggodalmak formálták a közösségek rítusait, szabályait, ezek tartották össze tagjait a mindennapi élet viszontagságai felett. Együtt szenvedtek kudarcaiktól, együtt élvezték a sikereket. Az emberi közösségek még a beszélt nyelv előtt keletkeztek több mint kétmillió éve, elméjükben kialakították a „Nagy Mi” fogalmát, ami gondoskodik rólunk, előttünk is volt, utánunk is lesz, védő hatalmában vagyunk. A neurobiológusok szerint az emberi agyban ekkor alakultak ki a spiritualitással foglalkozó területek. Alapvető tulajdonságunk lett a közösségi érzés. Azután néhány százezer éve megjelent a beszélt nyelv, és elneveztünk mindent, amivel valaha is kapcsolatba kerültünk. A „Nagy Mi”-ből Közösség, Természet, Univerzum, Isten lett, nem élhetünk nélkülük.
Egy közösségnek követnie kell vezetőjét, s a vezetőnek építeni, irányítani közösségét. A nyolcszáz éves templomot, amely mint védő, díszes kagyló héja borul rájuk, a bencés közösség tartja fenn, amely létét, működését a jól kialakított szabályoknak köszönheti. Szent Benedek ezeréves regulájának, amely meghatározza a közös élet megélésének módját, élete értelmét.
A Benedek-rendi közösség azért tudott fennmaradni, mert az alapító vezető képes volt megfogalmazni a közösség tartós és hiteles szabályait, reguláit, és mindig akadtak főapátok, apátok, akik e regulák mozgásterében rugalmasan tudtak újabb és újabb közösségeket és közösségi intézményeket, vagyis kultúrát építeni. Személyes tapasztalatomból Várszegi Asztrik főapátot említem, aki kitárta a közösséget, és akiben, remélem, én is barátot tisztelhetek. Ez a közösség a lehetséges emberi sorsokból szinte mindent megtapasztalt, a felemelkedést és a pusztulást is, a bűnt és a bűnhődést, a megbocsájtás felemelő érzését. A működését szabályozó regula mindig összetartotta tagjait, a „Nagy Mi” újra és újra életre kelt, és végezte dolgát, beilleszkedett a társadalomba. Élt, szenvedett és élvezett, tanított és példát mutatott.
Örök életű.
Csányi Vilmos
Az idén 800 éves a pannonhalmi bazilika
Nyolc 100 év című kiállításának megnyitója. Elhangzott március 21-én, Szent Benedek ünnepén Pannonhalmán.
