Az esőkről
Vitorla ért az égig,
a tó meg szürke volt,
a víz fehér taréja
túl gyorsan szétomolt.
A túlsó part jól látszott,
vitorla megfeszült,
lúdbőröztek a bőrök,
széltől a lég lehűlt.
A lányom fázni kezdett,
kapott törölközőt,
így ültünk kint a parton,
így vártuk a jövőt.
A kirakóról
A nyári változatlan,
a nyári változó:
sirály-fehér a napban,
és hattyúszürke tó.
Az égen felhőpaplan,
alatta egy hajó,
mindig csak ezt akartam –
kész már a kirakó.
Az ablakról
A konyha ablakából
két zebrapintyre látsz,
a zebrapintyeken túl
meg ott van egy világ.
A tó hullámzik egyre,
mint hetvenöt nyarán
egy réges-régi képen:
fürdik benne apám.
A gyorsvonat meg elmegy,
a napban lepke száll:
egy férfi most elindul,
a székéről feláll.
A függönyről
Függöny kísértet-tánca
egy nyári éjszaka.
Rajtam kívül ki látta?
Az éjnek csillaga.
A szél befújt a házba,
a Göncöl ment haza.
Kiömlött a múlt árja,
az emlékek hada.
Fölöttem égi pálya,
itt lent sok kis csata:
a szélszított parázsban
az élet látszata.
