Nem hagyja magát a Spar. Hans Reisch, a csoport vezérigazgatója több interjúban azt állította, jelzések érkeztek hozzájuk arról, hogy a magyar állam vagy valamely NER-oligarcha részesedést akar kapni az itteni leányvállalatukból. Ez az ára annak, hogy ne lehetetlenítsék el a nyereséges működést. Mivel ebbe nem mennek bele, kimenekítették innen a vagyonuk egy jelentős részét. És harcolnak, itt és Brüsszelben is.
Elsőre úgy tűnik, csupán arról van szó: egy nemzetközi vállalatnak elege lett abból, hogy haszna jelentős részét be kell szolgáltatnia egy olyan kormányzatnak, amelynek semmi sem elég. Ennél azért többről van szó.
Végre egy érintett megalkuvás helyett érdemben szólalt meg. Ezzel egyben rávilágított arra, hogy a kormány a média, a bankok és az energiaszektor után egy következő, nagyjából 6000 milliárd forintos ágazatban akar meghatározó szereplővé válni. Ez esetben arra hivatkozik, hogy magyar feldolgozóktól, magyar termékeket akar látni magyar tulajdonban lévő üzletekben. Jelenleg az Aldinál, a Lidl-nél, az Auchan-nál, a Penny-nél, a Spar-nál és a Tesco-nál is 75 százalék a magyar beszállítóktól érkezik, s a polcokon 50-70 százalék között van a magyar termékek aránya. Ugyanakkor a magyar tulajdonban lévő CBA vagy Reál is forgalmaz külföldi termékeket, nagyjából 20 százalékban, - sőt, előbbi saját márkás termékeket is más országokban gyártat olykor.
Inkább az a kérdés, a piacletarolások közben hol vannak a fogyasztói érdekek? Számít, hogy sokkal jobb friss zöldségek között válogatni, mint turkálni a fonnyadt áruk között? Számít, hogy az ember bármilyen friss húst meg tud venni, vagy elszíneződött, jó rég óta várakozóval kell megalkudnia? Számít, hogy legyen választék?
A kormánynak úgy tűnik, nem nagyon.
Ha tehát a Spar most harcba szállt, azt elsősorban magáért teszi, de mi, fogyasztók is jól járunk vele.