Még mindig félmillió új munkavállalót vizionál a kormány, továbbra is ragaszkodva ahhoz, hogy ez a kulcsa a gazdasági növekedésnek. Legutóbb Nagy Márton idézte fel a gazdasági évadnyitón Orbán Viktor tavalyi szavait, konkrétabban is megjelölve, hol látja a potenciális munkaerő-tartalékot. A választások előtt természetesen nem a tízezerszámra importált ázsiai vendégmunkásokban; a munkaerő-utánpótlás itthonról fog érkezni, mégpedig a 15-24 éves korosztályból – bontotta ki főnökének nagyívű vízióját a nemzetgazdasági miniszter.
E gondolat, hogy a tini dolgozók mentenék meg Magyarországot, csak első hallásra tűnik ördögtől valónak. Igaz, az Orbán-kormány esetében az ördög mindig a részletekben rejlik. Ugyanakkor ki ne találkozott volna már nyáron pincérkedő fiatalokkal vagy hétvégente a mozik jegypénztáraiban ülő diákokkal, s a délutáni, esti időszakokban is egyre több üzletben a vizsgáikról csacsogó egyetemisták pakolják el a vásárlók utáni felfordulást. Az iskolaszünetekben, az egyetem mellett, időszakosan munkát vállaló fiatalok pedig éppúgy foglalkoztatottnak számítanak a statisztikában, mint azok, akik nap mint nap a gyári futószalag mellett állnak, vagy test- és lélekromboló, alulfizetett segédmunkát végeznek, s esélyük sincs egy jobb, kevésbé megterhelő vagy egyszerűen csak másmilyen munka reményében továbbtanulni. Mindkét csoport beleértendő tehát abba a bizonyos 27 százalékos foglalkoztatási rátába, amely a magyarországi 15-24 éves korosztályt jellemzi, s amelyet valóban volna még hová növelni, hiszen mintegy tíz százalékkal elmarad az Európai Unió átlagától. (És akkor még nem is beszéltünk arról a több mint 46 ezer 15-24 év közötti fiatalról, aki nem jár iskolába, de nem is dolgozik, azaz munkanélküli.)
Az iskola melletti munkavégzés tehát tényleg nem ördögtől való, hiszen nem csupán a hiányzó munkaerőt pótolják többé kevésbé az időszakosan munkába álló fiatalok; hosszú távon is nyer vele mindenki. Azokban az országokban, amelyekben a rugalmas munkapiacnak - részmunkaidő, távmunka - köszönhetően már a tanulmányok alatt lehetőség van dolgozni, az ekkor szerzett tapasztalatok révén a fiatalok sokkal kisebb valószínűséggel válnak munkanélkülivé. A hazai rugalmatlan munkapiacon ugyanakkor a 15-24 éves magyar fiatalok mindössze 5 százaléka dolgozik tanulmányai mellett, ebben csak Románia és Szlovákia áll rosszabbul. Kérdés tehát, az Orbán-kormány a fiatal munkavállalók mely csoportjának arányát szeretné növelni: a tanulás mellett vagy a tanulás helyett dolgozókét?
Hollandiában a fiatalok munkahelyi szocializációja évtizedek óta központi kérdés, szigorú szabályok között már 13 éves kortól lehet dolgozni - de nem gyárakban, veszélyes anyagokkal -, 15-20 év között ifjúsági minimálbért írnak elő, a 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája így 65 százalék (!) felett van. A tankötelezettség ugyanakkor Hollandiában 18 éves korig tart, s a munkavállalás nem akadályozhatja az iskolába járást, míg Magyarországon 16 évesen kilökik az iskolapadból az ilyen olyan okokból oda nem illőnek vélt fiatalokat. Az ördögi részlet épp ebben rejlik.