Még nem tudni pontosan, mi ez. Lehet az ún. „underdogok”, Orbán igazi főnökségre esélytelen alvezérei közti csata, akik már nem csak ugatnak: a játék vérre megy. De lehet csak a szokott cicaharc: karmolják egymást, sziszegnek, fújnak, de ha rájuk szól a „top dog”, a „főkutya” (főcicát, főkandúrt mégsem írhatok, nem dehumanizálni akarok), visszakucorodnak a helyükre.
„A Fidesz belső egysége nem olyan erős, mint gondoltuk” – elemzi a helyzetet Csizmadia Ervin. „Repedések Orbán rendszerében” – így a német sajtó. „Célszerű bekötni az öveinket” – figyelmeztet a Magyar Narancs publicistája, amikor Matolcsy és egykori helyettese, Nagy Márton éppen kitépnék egymás kezéből a volánt.
Vitájuk részben a gazdaságpolitika követendő irányairól szól, részben a közpénzből elcsórt MNB-alapítványok visszalopásának a szándékáról. Amíg Matolcsy megbízható „alkutya” volt, jó helyen volt nála a kegyencek etetésére is szolgáló pár száz milliárdocska. Most azonban a kádervályú tartalmát valahogy vissza kell szerezni.
A küzdelem másik frontja Lázár és Navracsics között húzódik. Lázár most nem csak sós puskával lő. Igazi töltényeket használ. Az érdekkörébe tartozó vásárhelyi lapban három cikket is eleresztenek arról: Navracsics az ellenséggel cimborál, mivel területfejlesztési miniszterként a megyei jogú városok vezetői körében kezet mert fogni Márky-Zay Péterrel. Már a cím is bájosan kifinomult: „A buzizó polgármester és az »európai fideszes« meleg kézfogásai”.
Hiába, nincs szebb a férfibarátságnál, az ember szeme könnybe lábad. Pláne, hogy az egyik írás felszólítja Navracsicsot: ha már a politikai futballban „az ellenféllel játszik össze”, „jobban teszi, ha mezt cserél, vagy a partvonalon kívülre vonul”. Navracsics egy interjúban maga erősíti meg: Lázár személyesen hasonlókat hányt a szemére, „durván és gyűlölettől átitatva”.
Ami az én pozíciómat illeti, az kettős. Először segítőkészen megkerestem az interneten, mit kell tenni, ha egy épület falain repedések mutatkoznak.
Hát kérem, ilyenkor a legjobb a habcement-injekciós technika. Fogalmam sincs, ez mit jelent, az injekció fájdalmasan hangzik, de a betonfal és a politikusok nem lehetnek túl érzékenyek.
Habból csak a kávémban tejszínt, a kádban fürdőhabot használok, de azok kellemesek (bár az egyik hizlal, a másik drága, de most mondják meg, mi nem!), a habcementből sem lehet nagy baj. Mármint annál nagyobb, ami a kegyelmi botrány és hatalmi hullámverései óta úgyis van.
Másrészt viszont meg vagyok sértve. Ilyen jó szándékú javaslatokat teszek, mégsem látom a nevem a miniszterelnök újonnan felállított tanácsadó testületében. A stratégiaiban. Eddig ilyen nem volt, de úgy látszik, a saját táborban is kezdett némi elégedetlenség mutatkozni a kormányfő vezetési stílusával kapcsolatban (mégiscsak túlzás, hogy egyetlen botránymentes köztársasági elnököt sem képes találni), még a végén kiábrándulnak az egyszemélyes döntésekből, és akkor az országnak annyi.
Bizonyítani kellett hát, hogy nem, dehogy autokrata, ő igenis meghallgatja a tanácsokat. Nekem pedig, ha valamiben, hát a tanácsadásban nagy gyakorlatom van, kéretlenül is osztogatom őket, kormánynak és ellenzéknek egyaránt. Fütyülnek rá, az igaz, de az ugyebár már nem az én felelősségem. Különben is, előreláthatólag ez lesz a sorsa az új testület javaslatainak is. Szóval, ha még nem döglött meg minden liba, továbbra is volnának ötleteim, mint a viccbéli rabbinak.
Különösen az ellenálló képesség fokozásában vagyok jó. Régi ellenálló, régi ellenzéki vagyok. Eredményeim e téren sem kiemelkedők (úgy veszem észre, a kormány még fennáll), de nem tűnt fel, hogy a káderpolitikában olyan sokat számítanának a felmutatható eredmények. Márpedig az új testület statútuma szerint a tanácsaikat „különös tekintettel a kormányműködés szuverenitási, társadalmi, gazdasági, biztonsági, kulturális és egyéb kockázatokkal szembeni ellenálló képességére” adják. A disznóságok napirendre kerülésének a kockázatát itt nem említik, de a hülye is tudja, hogy ez a legnagyobb rizikó.
Nem állítom, hogy nem gyakorol rám bizonyos vonzerőt a tanácsadó testület szép javadalmazása. A tagoknak államtitkári fizetés és egyéb jövedelem jár, plusz egy titkárság Rogán Miniszterelnökségi Kabinetirodájában. Neki csak lesz annyi esze, hogy minden szamárságot – pl. az ő távoztatásáról időnként felmerülő ötleteket – azért nem enged a Vezér (ld. még: „főkutya”) elé.
De a kérdés éppen ez: mennyire vezérel, mennyire ura a helyzetnek még a Vezér? Eddig ügyesen játszott alkutyái versenyeztetésével, de most a dolog veszélyessé vált. Az eddig sérthetetlenek lemondatása kételyt ébresztett: lehet-e számítani a nagyfőnök védelmére? Az alvezérek, hűbéresek rágják a körmüket: melléjük áll-e, ha kell, vagy az ő kezüket is rezzenéstelen arccal engedi el? Már nem elegendő életbiztosítás hozzá szaladgálni, feljelentgetve az aktuális ellenfelet. Maguknak kell kinyírniuk, aki útjukban van.
Még nem tudjuk, ez csak hajszálrepedést okoz-e, vagy recsegnek a falak. Mindenesetre jó befektetés volna nagyobb adag habcementet rendelni.
Szerintem Mészáros Lőrinc hamarosan rááll a habcementüzletre. Okos ember: az injekciós szerszámok gyártását azért átengedi Tiborcznak.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.